Ezen a képen a négy gyerekből kettő FIÚ! |
Akinek hozzám hasonlóan tetszett a Világló részletek (vagy aki, mint én, egyenesen rajongott a könyvért!) szeretni fogja ezt is. Annyira örültem, amikor láttam, hogy megjelent; szerzője a Világló részletekben szereplő nagynéni (Nádas Péter volt gyámja). Arról az önéletrajzról van szó, amelyre olyan sokat hivatkozik Nádas. Ráadásul az eredetileg 1978-ban megjelent könyvet most Nádas széljegyzetei, fényképek és levelek egészítik ki, és benne van egy (izgi) novella is a nagyéni tollából. Egyszóval: ismét bele lehet merülni a 20. század eleji Budapest életébe, figyelemmel követni az első világháborút, a Tanácsköztársaságot, meg lehet rendülni a két háború közötti szegénységen, a fasizmus előrenyomulásán, majd át lehet élni a második világháborút, a bujkálást, a szökést, de főleg: a kommunista mozgalmat.
Így utólag furának tűnhet, hogy emberek áldozták fel saját kényelmüket, (családi) életüket egy olyan eszme oltárán, amelyről ma már csak múlt időben, lenézően nyilatkozunk. Mégis, érdekes, hogy mennyire sokkal individualistábbak vagyunk ma már, hogy mennyire kevésbé vagyunk elköteleződve egy-egy elv mellett, mint a könyv szereplői, akik körömszakadtáig hittek egy ideológiában, és mindent (lakhelyet, gyerekvállalást és -nevelést) ez alá rendeltek*. Magyarok mentek önként harcolni a spanyol polgárháborúba! Értitek, felőlem a világ felfordulhat, csak Boninak mindene meglegyen: szeretet, egészség, kaja, szórakozás stb. – azokban az időkben viszont vidékre adták a gyerekeket, hogy a szülők nyugodtan tudjanak éjfélig is akár, a nyomdában feminista újságot szedni! Vagy: a nő anyaként, nagymamaként és feleségként morfiummal a táskájában járkált a háború alatt, hogy ha esetleg lebukik, még a kínzások előtt meg tudja magát ölni. (előre szólok: én MINDENT bevallanék)
Ennek a nőnek az élete: hihetetlen események sorozata. Nekem azért is volt külön érdekes, mert a nő sok-sok évet élt Párizsban, a fia tulajdonképpen francia lett. A könyv végén található családfa szerint (amely a Világló részletekhez is jól használható) érdekes módon ennek magyar(-zsidó) család leszármazottainak több mint a fele ma már – franciákból áll. A fiukkal pl. franciául leveleztek a szülők. Jaj, és a háború után évekig akadozott a posta, ki gondolta volna. (a háború alatt pedig simán voltak emberek, akik nyaralni jártak – nonszensz!) Hat évig nem is látták a fiukat, mert ő Franciaországban maradt.
Az önéletrajz ott ér véget, amikor az első szovjet katona betoppan a lakásukba – és én sajnálkozva vettem tudomásul, hogy a könyv másik fele már a fent említett levelezés, fényképek és utóirat. Ami mind szintén érdekes, na de azért kíváncsi lettem volna, mégis mit szól ez a nagynéni 56-hoz? Erre a kulcskérdésre a Világló részletekben azért megadja Nádas a saját válaszát, na de milyen jó lett volna a nő gondolatait megismerni.
(Amúgy még mindig azt várom, hogy megjelenjen franciául a Világló részletek. A férjemnek KÖTELEZŐ olvasmánnyá fogom tenni!)
* Rémes, hogy ennek a definíciónak (= áldozatot hozni egy ideológia miatt) ma tulépp a terroristák felelnek meg.
Gondolom, morfin nem csak azert volt naluk, hogy nehogy bevalljanak valamit (persze azert IS), hanem mert meg igy meghalni is kellemesebb lehetett, mint hagyni, hogy napokon, heteken at felholtra kinozzanak.
VálaszTörlésNagyon erdekes sztorinak tunik, nem is tudtam a konyvrol.
Ó, köszönöm, én is a Világló részletek rajongója vagyok, és tudom is, hogy megjelent Magda sokszor hivatkozott önéletrajza, de valahogy még nem olvastam. Most majd! És nem mellesleg én is imádom a hosszú hajú fiúkat...
VálaszTörlésKéknyúúl
De most látom csak hogy ÖT gyerek van a képen - ebből HÁROM fiú (Gyuri, Pista, Endre) :))) gondolom a masnisok a lányok (Özsi, Magda)
TörlésPont most akartam kerdezni, hogy nem 5 gyerek ez? :D
TörlésFölvettem a szemüvegemet :)))
Törlés