2018. december 4., kedd

Terápiás időutazás

Mivel Boni gyakran kérdezi, hogy mit csináltam, amikor kicsi voltam, és mivel én is szívesen mesélem az ámuldozó gyereknek, hogy gyerekkoromban betonból voltak a csúszdák és nem lehetett kapni banánt, egy barátnőm ötlete alapján (nekem miért nem jutnak eszembe ilyen ötletek?!) karácsonyra készítek Boninak egy könyvet a gyerekkoromról. Kis történeteket állítok össze benne, fényképekkel, illusztrációkkal.

Úgyhogy napok óta a múltban élek. Mozgósítottam a családot fotókért, töröm a fejem, hogy mi lehet érdekes egy ötéves gyereknek. Azt gondolom, konkrétumok kellenek, márpedig hétéves koromig bezárólag (itt húztam meg a határt) nagyon kevés emlékem van. Ez az egyik legnagyobb tanulsága számomra ennek az időutazásnak. Emlékszem illatokra, ízekre, hangokra, mesékre, érzésekre (csalódás, félelem, öröm), nagyon jól emlékszem tárgyakra is (a nagymamám konyakosmeggyes-dobozában tárolt filctollak!), de konkrét szori kevés van, nagyon kevés.

Pedig négy évig jártam oviba, 30 perc volt az út gyalog – és mégsem emlékszem egyetlenegy útra sem! Ez hogyan lehetséges? Nincs előttem az óvónénim arca, egyetlen gyerek nevét sem tudom fölidézni. Ráadásul a húgommal egy oviba jártunk, de ez is tök rejtély, hogy találkoztunk-e egyáltalán az udvaron? Hogyan képes az ember hosszú-hosszú ovis évekből csak pár mondatra, néhány öltözőszekrényre, az ázott beton szagára és a Moncsicsi babára emlékezni?

Ijesztő. Vajon Boninak mi marad meg ezekből az évekből... semmi? (költői!)

Lesz egy fejezet a nagymamámék budapesti lakásáról, ahová imádtam járni. Nagy nehezen összekapartam két-három történetet (arra pl. világosan emlékszem, hogy abban a lakásban tanultam meg fonni), és ahogyan törtem a fejem, és gondolatban végigmentem a lakás különböző pontjain (becsukott szemmel is emlékszem rá), két dolog ütött szöget a fejemben, egyik sem forradalmi gondolat, és mindkettő a minket körülvevő tárgyak mennyiségéről és hasznáról ad számot: először is, hol tárolták a nagyszüleim a holmijaikat? Egy 54 m2-es lakásról van szó, és két nyugdíjasról... annyi cuccal összesen, amennyi nekem mondjuk már az egyetem elvégzése után volt. Másodszor pedig: milyen érdekes, hogy ott jól éreztem magam, noha nem voltak játékaik.

Az is érdekes, hogy az ember gyerekfejjel, gondtalanul megél olyan pillanatokat is, amelyek később, kontextusba helyezve történelmi jelentősségűnek bizonyulnak. Most nem a Központi Bizottságon belüli erőviszonyok változására gondolok, hanem pl. a Farkas Bertalan űrrepülésére. Állítólag még mesét is olvasott az űrből a magyar gyerekeknek (wikipédia). Gondolom én ott ültem az Esti Mese előtt, és mégsem maradt meg az egészből semmi.

Amikor a neten keresgéltem képet arról a házról, ahol fölnőttem, belefutottam korabeli híradásokba egy akkor történt hatalmas tragédiáról (egy robbanás során többen meghaltak). Akkor már 17 éves voltam, és igaz, hogy már nem laktunk ott, de a régi otthonunkkal szemben lévő ház robbant föl. És megint ledöbbentem azon, hogy alig-alig emlékeztem az esetre. Pedig az egészt várost megrázta a történet, és most így visszaolvasva, én is iszonyodva láttam, hogy egy 17 éves ikerpár is meghalt a balesetben. Értitek, én is annyi idős voltam akkor, talán látásból ismertem is őket, rettenetes volt a sztori, és engem akkor egyáltalán nem kavart föl (bezzeg most!). Vajon mert nem volt internet, nem tudtunk az ügyön kérődzni? Vagy mert az ember 17 évesen hallhatatlannak érzi magát?

Vajon mi az a pár történet, ami Boniban is kitörölhetetlenül megmarad? És tényleg el fogja felejteni ezekkel a sok együtt eltöltött idővel, sétával, utazással stb. kapcsolatos konkrétumokat? Persze, nem ez számít, nyilván, a lényegre (szerető család) emlékezni fog.

52 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon különböző mértékben emlékszünk, Én például az ovis koromra kifejezetten nagyon egy csomó névvel és elég sok nem különösebben jelentős sztorival, Szóval lehet hogy Boni is fog.

    Ez a robbanás valami 3. Kerületi lakótelepen történt Jós utca? Vajon van ilyen? Emlékszem mennyire megdöbbentő volt, az ikerpár kiugrott az ablakon, utolag pedig azt mondták, hogy megmenekülhet tech volna hogyha nem ugranak ki...

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez az..... :(((((( en ezt akkor nem is nagyon tudtam (ikerpar, kiugrottak, megmenekulhettek volna), most pedig napok ota kavarog a fejemben az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én emlékszem: az egész családunk felébredt a robbanásra, csúnya sztori volt az.

      Törlés
  3. én teljesen elhűltem, hogy egyik gyerekem sem emlékszik, mennyit (rengeget énekeltem) nekik kisgyerekkorukban. Mi tagadás, megrázott . Amúgy nem kenyerem az éneklés, de azt valahogy helyesnek éreztem, hogy nekik sokat éneklek. és hiába!
    bv

    VálaszTörlés
  4. Nahát! Tényleg érdekes. Mennyi idősek voltak, amikor abbahagytad az éneklést? (Én még mindig éneklek Boninak, magamnak, egyedül... szerintem ez már így marad, hiába kérik majd, h hagyjam abba ;-)

    VálaszTörlés
  5. Szerinten érzésekre emlékszünk inkább és arra, hogyan éltünk meg helyzeteket. Például olyanokra, hogy jól éreztük magunkat vagy boldog voltam valahol, valakivel. Én pont ezért nagyon igyekszem, hogy az alaphangulat jó legyen, bármi is történik velünk. Amik megdöbbentően nem fontosak azok a tárgyak, nagyon tudatosan nem gyűjtögetem már a holmikat.

    VálaszTörlés
  6. Tutira egyénfüggő, az ovis kor az nekem már teljesen megvan, korábbról is jó pár dolog. Aztán meg olyan 12 éves koromtól naplót is vezetek meg elég részletesen tároló memóriát öröltem.

    VálaszTörlés
  7. Tátgyak: én meg pont az vettem észre, hogy nagyon sok tárgyra tökéletesen emlékszem. Fel tudom sorolni hogy milen bútorok voltak a nagymamámnál, hogy milyen porcelánbigyók álltak a vitrinben. Annyira sajnálom, hogy nem tartottunk meg belőlük többet (nem tudtuk őket hova tenni...) A játékaimra is jól emlékszem - persze nem volt ENNNYI, mint Boninak...

    Érdekes módon, és szembemenve a korszellemmel, nekem sokat jelentettek a tárgyak!

    VálaszTörlés
  8. Valamikor hallottam erről egy tudományos értekezést, azt mondtak, hat évesen kábe törlődik minden előzmény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na dehát egy csomó mindenre emlékszünk. Én inkább azt hiszem (mindenféle tudományosság nélkül) hogy ahogy emlékszünk az nem feltétlenül reális, vagy nem valóságos hanem úgy emlékszünk ahogy akkor megértettük vagy a képzeletünk segítségével átformáltuk.
      Nekem rengeteg emlékem van 6 éves korom előttről.
      Ha most azt kellene összeszednem hogy mennyivel van több emlékem '78-ból, '88-ból, '98-ból vagy 2008-ból, nyilván fordított sorrendben van az eredmény és élesebbek az emlékeim meg befolyásolja egy csomó tudott dolog (válság volt, vagy milyen munkahelyen dolgoztam, hol laktam...)

      Törlés
    2. Biztosan nem törlődik! Vannak 2 éves kor elitte emlékeim is szép számmal :)

      Törlés
    3. Hat nemtom, a tudósok szerint igen, valahogy csak kitalálták ezt. Szerintem a nagyon korai emlekeket mesélték neked és mostanra azt hiszed, hogy emlékszel.

      Törlés
    4. Biztos van ilyen is, de bennem nagyon erős szagok/fények/képek élnek...es erzesek is. Olyanok is, amiket csak evekkel kesobb meseltem el masoknak, vagy soha (semmi rosszra nem kell gondolni).

      Törlés
    5. Persze, gondolom nem tűnik el minden nyomtalanul, a tudósok valószínűleg inkabb arra gondolnak, hogy a múlt (a gyerekkor egy része leginkabb) végül szagok, fények, képek, érzések nagy, fakó katyvasza lesz.

      Törlés
    6. Nekem rengeteg emlekem van 2-3-4 eves korombol, amit senki nem meselhetett nekem, mert peldaul az oviban tortent, es mit sem tudtak rola a szuleim, illetve olyan dolgok, amikre ok maguk nem emlekeznek. Es biztosan megtortent - mert peldaul rajtam van az abbol szarmazo sebhely vagy van rola foto. Szerintem is arra gondoltak a tudosok, h van sok emlek, amit csak az elbeszelesekbol ismerunk, es ugy epul be, mintha sajat lenne. Van sok folt meg katyvasz is, de vannak eles, jol behatarolhato, sajat emlekek is. Mindenki mashogy mukodik.

      Törlés
  9. Szuper hogy Bonit ilyesmi érdekel. Engem is érdekelt anno hogy a szüleimnek milyen volt a gyerekkora de a tesóm gyerekeinél azt látom hogy annyira kőkorszakinak érzik a 70-80-as éveket (és annyira lenézik az öregeket) hogy esélytelen hogy egy történetet elmesélj vagy valami régi dolgot megmutass fotót vagy a neten valami régi dolgot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit értem egyébként ezeket a fiatalokat, akiknek a mi gyerekkorunk kőkorszak. Szerintem Boni sem értette meg jól, hogy nem nézhettünk akármikor rajzfilmet, hanem hogy bizonyos időben le kellett ülni a TV elé, amikor AZ ADÁS ment. :))))) Sztem ezt nem tudja elképzelni. Meg hogy nem volt az embereknek telefonjuk. Amin sokat röhög: hogy nem létezett szemeteszacskó :))))))

      Törlés
    2. És basszus milyen gáz hogy van szemeteszacskó, meg műanyag üveg. Én is használom.
      Egyébként én sokszor úgy érzem, hogy az én gyerekkorom sokkal közelebb volt a szüleim gyerekkorához mint a mai gyerekek kora a mienkhez (ok későbbi szülés de azon kívül is).
      Az én gyerekem pl képtelen végignézni egy régi rajzfilmet (Kukori, Mekk Mester, Frakk akármi) talán mert nem villódzik annyit a kép meg nem olyan színes.

      Törlés
    3. Az én gyerekeim viszont imádjàk az említett rajzfilmeket, plusz baromi régi meséket is olvasunk nekik, na meg állatira érdekli őket, hogy mi hogy volt régen: ez azért nagyrészt a családon múlik, hogy mit hogyan tálal, milyen dolgokat közvetít értékként.

      Törlés
    4. Nem tudom. Régebben én is ezt hittem, ma már nem értek egyet vele.
      Csak egy példát mondok. Én használok laptopot, okostelefont is internetet is. Az én gyerekem engem még soha nem látott mást megnézni ezeken mint betűket (álló tehát nem mozgó képekkel benne). Könyvet meg szoktam próbálni a kezembe venni, természetesen hamvába holt kísérlet.
      A gyereknek ha olvasni akarok mesét, tiltakozik hogy fejből meséljek. Pedig én tudok hangsúlyozni és le is szoktam egyszerűsíteni vagy ki szoktam színezni részeket. Ennek ellenére könyv utáló.
      És én esküszöm nem tudom ki és mikor mutatta meg neki hogy a telefonon videokat lehet nézni, de én nemrég cseréltem le a szarrá tört telefonomat, ezen van külön egy ikon a youtube-nak, a gyerek meglátta és közölte hogy "video gomb". Azóta telefonálni sem tudok mert akkor egyből elveszi hogy videozzon. Nyilván "valaki" valamikor megmutatta neki (valszeg az unokatesói) de még csak véletlenül sem a szülői példa az ami ragadós.
      Viszont ennek alapján a gyerek

      Törlés
    5. De mi van, ha ilyenkor nemet mondasz? Az én gyerekeim is örökké bamulnák a tévét/youtube-ot folyamatos csokievés közben ha hagyom; de hát nyilvan nem hagyom - így képviselem az érteket, amiben hiszek és amiről tudom, hogy jó nekik.

      Törlés
    6. És ugyanez van a könyvekkel, egészséges kajával, értelmes rajzfilmekkel: próbálkozni kell és nem hagyni, hogy a gyerek legyen a főnök. Azért vagy a szülője, hogy számodra elfogadható irányba terelgesd, másképp sajnos olyan felnőtt lesz belőle, akivel majd nem szívesen állsz szóba.

      Törlés
    7. (Most érted: ha kokaincsíkot akarna felszívni holnap, akkor is széttárnád a karod, hogy valakitől ezt tanulta sajnos, te nem is érted?)

      Törlés
    8. Ez egy tök jogos felvetés, bár speciel a kokain nem jutott még eszembe, de pár éve láttam egy filmet, nagyon szomorú volt, egy éves kislány lelőtte a szüleit (amerikai film) mert eltiltották a fiújától és szobafogságra kényszerítették. Fegyver a felső polcról előkap és az ajtó előtt toporgó - a lány jövője miatt aggódó és épp a lelkére beszélő - anyuka, apuka agyonlő-e.
      Ha csak abba belegondolok hogy a tesóm a 80-as években amikor - a mai fogalmak szerint még sem veszélyek sem eszközök nem álltak a gyerekek rendelkezésére - miket megtett puszta "lázadásból" én nekem fogalmam sincs, hogy mi lesz ha az én gyerekem kamasz lesz.
      Kettő tervem van:
      A. Én már akkor nem fogok élni.
      B. Ha még 10 éves korában is élek és úgy látom hogy van még előttem akkor pszichológussal való felkészülés az előttünk lévő évekre.

      Törlés
    9. egy éves kislány = egy 15 éves kislány

      Törlés
    10. Mollynak adok igazat!
      Ezért is nehéz szülőnek lenni, mert nevelni kell a gyerekeket és nem lehet mindig az amit ő akar és ez bizony konfliktussal jár. Ne hagyd rá a kislányodra ezeket mert később nagyon nehéz lesz vele és szenvedni fogsz.
      Nina

      Törlés
    11. En Mar most is szenvedek.

      Törlés
    12. Őőő, remélem csak viccelsz;) (legalább félig)

      Törlés
    13. FElla, a gyerek nem konyutalo, es marha jo, hogy azt keri, inkabb fejbol olvass. O meg abban a korban van, amikor Vekerdy szerint is elonyben kell reszesiteni a fejbol valo szabad meselest a mesekonyvvel szemben, mert jobban dolgoztatja a fantaziajukat.

      Törlés
    14. Es inkabb most kene egy pszichologus segitsegevel felkeszulnod arra, hogyan neveljetek a gyereket es mondjatok neki nemet, mert te mar belerokkantal, o meg kamaszkent fog.

      Törlés
    15. Fella, hát csak nem lehet ilyen szörnyű ez a gyereknevelés?!
      Tudom, hogy nehéz, neked is nekem is, a szomszédnak is... stb de akkor mi lesz veled meg a lányoddal a köv. években?
      N.

      Törlés
  10. Szerintem emlékszem a legtöbb ovis társam nevére, de egy napra az oviban már nem igen inkább arra, hogy mikkel játszottunk, számoltunk. Az áltlaános iskola alsós évei is ilyenek. Emlékszem a kultúrális seregszemlére ahol belesültem egy versbe, a napközis figyelmeztetésre mert ittam a hajtogatott papírpohárból, a gyűlölt olvamányra mait hangosan kellett olvasnom a nagymamám előtt ( Ne zsugorodj Fiat hatszáz!) de a hétköznapokra alig. Szóval nálam is az élményekhez kötődnek leginkább az emlékek, de a tárgyakra is emlékszem, legalábbis elég sokra. Szuper ajándék lesz Boninak a kis Tamko hétköznapjai Budapesten:)) c. könyv!

    VálaszTörlés
  11. + vidéken :)

    Ne zsugorodj Fiat hatszáz: rémlik valami nagyon halványan.. mi is volt az? Próbáltam a neten keresgélni szemelvényeket az elsős olvasókönyvemből, sajna nincsenek fent. Asszem a Romankovits-féle OLvasókönyv volta az.. ez egy sztori benne?

    (emlékszem, rövid történetek szerepeltek benne, de én már tudtam olvasni. Egy kínszenvedés volt kivárni, míg a többiek kisilabizálják a szöveget! - ez persze nem lesz benne a könyvemben :-)

    VálaszTörlés
  12. Hű, én az olvasmányok közül a Mi lóg Zelma nyakában c opuszra emlekszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, nem kereszt :-DDD

      de akkor mi?!?

      Törlés
    2. Mi van Zelma nyakában?
      Kulcs, mert nincsenek otthon a szülei.
      Mellette volt egy párhuzamos sztori, egy kisfiúról. Mi van Bandi zsebèben(??)

      Törlés
    3. Imádtam a Zelmás mesét! Jajj,eg Micó... Az szomorú volt.

      Törlés
    4. A Micó nekem is megvan mg:) A "fiat hatszázra" nem emlékszem, csak a képre és, hogy zöld volt és utáltam olvasni:))

      Törlés
    5. És kepzeljetek, Micó most is benne van az olvasokonyvben, mert a lányom is teljesen odalett tőle :( “De nem jött ki többé.”

      Törlés
  13. Ennek nem lehet köze ahhoz, ahogy a hosszú távú memóriánk működik? Amennyire tudom, az agyunk azokat az eseményeket „kódolja”/tárolja el jobban, amik újak, kiemelkedőek, különlegesek, míg a rutin tevékenységeket nem (ezért is van, hogy azt érezzük az idő felgyorsul mikor öregszünk). Ebben a helyzetben azok az ovis élményeid kerültek a hosszú távú memóriádba, amik valamilyen szempontból extrák (abszolút idevág, hogy emlékszel mikor megtanultál fonni). Itt van egy jó kis cikk erről: https://www.scientificamerican.com/article/why-does-time-seem-to-speed-up-with-age/

    Én elég sokmindenre emlékszem 6-7 éves korom előttről is, mert rengeteget költöztünk és az emlékek 1-1 lakáshoz vagy helyhez köthetőek. Mégha tisztán emlékszem is, hogy melyik helyszínen történt valami, utána kell számolni, hogy akkor kb hány éves lehettem (mikor laktunk éppen ott).

    VálaszTörlés
  14. Én bölcsődébe (is) jártam, a szüleim meztelenre vetkőztetve adtak be, és ott valami kockás ruhákat adtak ránk. Erre emlékszem, meg arra, hogy volt egy jóval nagyobb lány, aki már ráülhetett a gyerek wc-re. Mi többiek a bilire.
    Ezt tuti, hogy nem a szüleim mesélték. Ők valami ablakon beadtak, s máris rohantak dolgozni. Ötvenes évek vége.

    VálaszTörlés
  15. Jó ötlet ez a képeskönyv, mostanában gondolok rá, hogy nem kérdeztem meg ilyen dolgokat a szüleimtől és már nem is lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát remélem, még JÓÓÓÓÓÓÓ sokáig lesz alkalma Boninak kérdeznie :))

      De amúgy persze értem, mire gondolsz. Már el is terveztem, hogy legközelebb azt fogom könyvben elmesélni neki, hogy miképpen éltem át bizonyos nagy történelmi eseményeket (rendszerváltás, öbölháborő, szept 11)

      Törlés
  16. jaj hát most ide kellett jönnöm 28 évesen, és megtudni, hogy régen nem volt szemeteszacskó? :D engem ez hogy került el eddig?

    egyébként ez a könyv a legszebb ötlet a világon, és hogy fogod kivitelezni? vmi fotókönyvként?(külföldi blogokon gyönyörűeket látok, itt nálunk nem tudom milyenek vannak, eh)

    VálaszTörlés
  17. Inkább úgy, mint egy mesekönyv, tehát sok szöveg lesz benne, és oldalanként 1-2 fotó vagy illusztráció (térkép, ábra stb). Őrület, hogy mennyi időt vesz az egész igénybe, a borítóterven pl 3 órát tököltem. De amúgy én is Németországban rendelem meg, tehát az, hogy Mo-on mi a kínálat, nem kell hogy kedvét szegje a magyaroknak. Éljen a szolgáltatások és az áruk szabad áramlása :)))))

    (a szemeteszacskón ironizálsz? vagy TÉNYLEG NEM TUDTAD...?)

    VálaszTörlés
  18. Kisebb digitális nyomdaknal is megrendelhető az ilyen, nem is a nyomtatás, inkább a kötés a lényeg sztem. (Meg persze a tördelés, hogy úgy is nézzen ki, mint egy könyv ;))

    VálaszTörlés
  19. Sajna nem fűzik, hanem ragasztják a lapokat! De a tördelést én csinálom, azt is imádom (bár sok idő), meg is fordult a fejemben, hogy miylen jó lehet ezt hivatásszerűen végezni(plusz borítóterv). De aztán eszembe jutott, hogy kezdőként biztosan nem a Nádas Péter új regényének borítóját meg tördelését meg betűtípusát bíznák rám, hanem vállalati jelentéseket, szórólapokat, katalógusokat... az meg annyira nem izgi.

    VálaszTörlés
  20. Igen, van rangletra, és nem feltétlenül/ritkán tordeli ugyanaz a beliveket, mint aki a borítót tervezi. Sztem mondjuk könyvet tordelni rém unalmas munka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De talán csak nekem rossz a monotoniatüresem :)
      (És a három óra nem sok ám)

      Törlés
    2. Hogy a lényeghez szóljak hozzá, tördelni szerintem is nagyon unalmas, illetve akkor nem is úgy olvasod a szöveget, mint egy olvasó vagy szerkesztő. Plusz sokszor a kiadói utasítás szerint már adott a szedés módja (betűtípus stb.), szóval még ennyi kreativitást sem igényel. Akkor már inkább szórólap, mint 500 oldal regény.
      A borítótervezés az már más, tök izgi feladat.

      Törlés
    3. Szerintem néha áldás a tördelőnek, ha nem kell a szöveget olvasnia :) és (ezt a vonalat folytatva) kimondhatatlan áldás egy jó tördelő :D

      Törlés