2018. december 20., csütörtök

Karácsony előtt


(Molnár Ferenc, részlet)


[…] A hivatalban bementem a főnökömhöz, és megkérdeztem tőle, hogy mit akar karácsonyra, nehogy olyat vegyek neki, amije már van. Azt mondta, hogy megkérdezi a feleségét. Én ezt már ismerem. Tavaly is ezt mondta, de nem a feleségét kérdezte meg, hanem Galgócer bácsit, mert ő tartozik neki, és kénytelen karácsonykor kedveskedni neki. Emlékszel, tavaly minden baj volt: Galgócer bácsi tizenkét személyes ezüst evőeszközt kért tőle, s akkor ő nekünk azt mondta, hogy a feleségének ez kell, és nekem meg kellett venni a tizenkét személyes ezüst evőeszközt. Hát az idén már jó előre elmentem Galgócer bácsihoz, és megkértem, hogy a rossz pénzviszonyokra való tekintettel ne kérjen a főnökömtől valami drágát, mert azt úgyis nekem kell megvennem. Ezért a szerénységért én neki újévre egy skatulya finom szivart ígértem. Megegyeztünk Galgócerrel, hogy az idén nagyon szerény lesz, és magának egy üveg kávélikőrt, nejének pedig egy üveg otkolont fog a főnökömtől kérni.  A főnököm tegnap bejött a szobámba, és nagy képpel kávélikőrt és otkolont kért. Én megígértem, és rögtön telefonáltam doktor bácsinak, aki Galgócernek is háziorvosa, hogy ajándékozza nekünk kétszer a likőrt meg az otkolont  – mert egyszer, mint felírtad, megkaptuk tőle a szappannal, a szájvízzel és a szalmiákkal együtt, ami továbbmegy a franciánéhoz, onnan Herminhez, onnan vissza hozzánk, tőlünk Steinerékhez, s onnan vissza doktor bácsihoz – mondom, ajándékozza nekünk még egyszer ezt a két üveget, mert újévre úgyis visszakapja a Galgócertől. Doktor bácsi belement, és Galgócernek azt üzente, hogy újévre likőrt, otkolont és szivart akar. Így aztán minden rendben van, mindenki kapott, mindenki adott, és doktor bácsi végleg visszakapja mindazt, amit a gyógyszerész neki karácsonyra küldeni fog. Mert összes ismerőseink közül ő az egyetlen, aki tényleg a magáéból ad. Viszont ezzel szemben ő az egyetlen, akihez valamennyien elmegyünk vásárolni, és aki mindnyájunkon nyer. Úgy, hogy ő sem fizet rá. Érted, mamus? […]

5 megjegyzés:

  1. Ez jó, nem ismertem. :)
    Nálunk a karácsonyi ajándékos zacskók járnak így körbe.

    VálaszTörlés
  2. Zacskó: ismerős :)))) egyszer egy olyat kaptam szülinapomra a barátnőmtől (Adél), amire az volt írva: "Ballagásod emlékére, sok szeretettel, Zsuzsi néni"

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm :) nagyon hasonló érzéseim vannak a karácsonyi ajándékozással kapcsolatban. A gyerekek persze kapnak ajándékot, de mi felnőttek már nem.

    VálaszTörlés
  4. Az a szivar milyen szivar? Nem tudom hogy hogyan írjár.

    VálaszTörlés