Így neveztük el Boni oviját, miután a tavalyi tanév végén megtudtuk, hogy a nagycsoportosokat kettéosztják, és a négy osztályból kettőt átraknak az iskola épületébe. Azaz a nagycsoportosok fele konkrétan iskolába fog járni, annak minden nehézségeivel együtt, például hogy a gyerekeket nem lehet bekísérni az osztályteremig (-be); a szülőknek a kapunál meg kell állniuk. Emellett pedig messzebb is van, és csak 10 perc van arra, hogy a gyerekek bemenjenek a kapun – ez persze mellékes ahhoz képest, hogy tavaly Boni minden egyes reggel makacsul, mintegy rituálészerűen belecsimpaszkodott a lábamba, és az ovónőnek úgy kellett őt lefejtenie, majd behúznia.
Úgyhogy úgy láttuk, jogos az arra irányuló kérelmünk, hogy Boni maradhasson még a régi épületben. Egész nyáron reménykedtünk, hogy a csimpaszkodós oviba fog kerülni, és kérelmünk tényleg meghallgatásra talált: szeptember 1-jén tudtuk meg, amikor is kifüggesztették a névsorokat és az osztályok helyszínét.
Boni az ovikezdéshez, meg úgy egyébként az egész oviügyhöz úgy állt hozzá, ahogy eddig: láthatóan nem érdekli, nem nagyon beszél róla kifejezetten (a Mi történt ma az oviban kérdés számára értelmezhetetlen), ha rákérdezünk, akkor a szabványválasz két éve az, hogy nem szereti. Ezért tökre meglepődtem, amikor ő kérte szeptember elején, hogy menjünk már el megnézni az oviban, hátha kifüggesztették már a listát.
Szóval a csimpaszkodós oviba került, de vegyes csoportba. Ami tök jó, mert szociálisan úgyis lassabban érik, jól ellesz a középsősökkel, de a vegyes csoportból kifolyólag úgy alakult, hogy csak egyetlen egy kisfiút ismert az egész osztályból. Majd megszakadt a szívem, hogy kezdheti előről a beilleszkedést egy idegen osztályban, két idegen óvónővel (hétfő-kedden az egyik, szerdától péntekig a másik).
Az ovikezdés óta két és fél hét telt el, szóval ezek még mindig első benyomások; de úgy érzem, ő most fog igazából megérni az ovira. A kisfiúval, akivel tavalyról ismerték már egymást, tök jóba lettek, délutánonként a játszón találkoznak, és kiabálva futkároznak körbe-körbe, mondván, hogy kincset keresnek (és előtte kincskereső térképet rajzolnak ). A napokat-évszakokat-dátumot Boni már otthon is kiragasztja, ahogy az oviban látta; egyszer felháborodottan mesélte, hogy rossz dátumot írt ki az óvónő. Sőt, tegnap, amikor borzasztó szúnyogcsípésekkel vitte el az apja az első szezonnyitó orvoslátogatásra, Boni felháborodottan tiltakozott, hogy ő oviba akar menni, neki sürgős kincses megbeszélnivalója van a Sacha-val!
Szóval bármit mondjon is, úgy látjuk, nem utálhatja ő annyira azt az ovit, sőt. Viszont, mert van egy viszont: az elválás még mindig nem megy. Pedig fenyegetem, ígérgetek neki fűt-fát, az unalomig ismételgetjük, átvesszük az egészet, elgyakoroljuk, elmagyarázom, saját ovis élményeimet mesélem, az értelmére próbálok hatni, de nem és nem. Belecsimpaszkodik a lábamba, és várja, hogy onnan valaki majd őt letépje. Ezzel a konoksággal ugyanúgy nem tudok mit kezdeni, mint a nem köszönéssel: egyszerűen nincs fegyverünk! Eddig az óvónők jófejek voltak, de már nagyon azt érzem, hogy ekkora gyerektől (jogosan) várják el, hogy a saját lábán menjen be a terembe. Az egyikük meg is jegyezte – és én is ugyanezt gondolom – hogy ez lesz az idei év első számú kihívása.
A sógornőm is mesélte, hogy gyerekként bunkónak tartották, mert nem köszönt, ő is kétnyelvű és igazából csak azt várta, hogy hozzászóljanak, hogy tudja, melyik nyelven kell beszélni.
VálaszTörlésMi történik a csimpaszkodással, ha a férjed viszi oviba?
Akkor is csimpaszkodik... (talán nem ANNYIRA). Megkérdeztem tőle tegnap, hogy ha szeretne menni oviba, akkor miért csimpaszkodik elválásnál? Azt válaszolta, hogy ja, hát attól ő még csimpaszkodik, és mindig is csimpaszkodni FOG. Falnak beszél az ember!!!
VálaszTörlésNem is tudtam, h sógórnőd kétnyelvű!
Mondd ezt neki próbaképpen, miközben csinálja: Jó érzés csimpaszkodni? Szeretsz belém kapaszkodni? Legszívesebben egész nap itt állnál velem és csimpaszkodnál belém? Ha tehetnéd, még reggeli/fogmosás/alvás közben is csinpaszkodnál? (ennek az a neve, hogy az érzések elismerése, kíváncsi vagyok a reakcióra, egy próbát megér :-) utána lehet képzeletben odaadni neki valamit ami ezzel kapcsolatos..pl. Jó lenne, ha 2 anya lenne. Az egyik egész nap itt állny, a másik elmenne dolgozni. Erre lehet rávágja, hogy Boniból is kettő lehetne, az egyik itt maradna játszani a másik elmenne az állatkertbe/építkezésre/anya munkahelyére....stb.
VálaszTörlésCsimpaszkodás - talán neki ez az elválási rituáléja és azt hiszi, hogy ezzel bizonyítja, hogy mennyire szeret, de járj túl az eszén, találjatok ki a csimpaszkodás helyett egy másik rituálét, egy vagány csakis a tiétek titkos köszönést mint a "menő" nagyok . Tudod arra gondolok, amiket látni szoktunk a facen is kis videókban, pacsi, puszi, vállütközés, riszálás - akármi ami neked is belefér ez egy kis koreográfia:))
VálaszTörlésNem szeretek tanácsokat osztani, csak a tapasztalatomat mondanám. Ugyanebben a cipőben jártunk, és már ott tartottunk , hogy a férjem felhívott az ovikapuból, hogy a gyerek belekapaszkodott a kilincsbe és már nem tudja mit kezdjen vele. Hazahozta. Kínunkban azt találtuk ki, hogy az okoska, amúgy kötelességtudó kisfiúnkat feladattal láttuk el. Mondtuk neki, hogy fontos üzenetet kell vinnie az óvónéninek, és írtunk egy levélkét, amiben elmagyaráztuk a helyzetet, és kértük, hogy választ is küldjenek. Ez egy hét alatt megoldotta a problémát. Utána ünnepek jöttek és már nem kellett cselezni.(azért a férjemnek még két hónap múlva is ott volt a zsebében egy tartalék levélke ;)
VálaszTörlésHát, remélem, a tanév vége felé olyan posztot írhatok majd, hogy Boni már NEM csimpaszkodik :-;
VálaszTörlés