A franciák, ezek a poroszok

Közel lakunk Németországhoz, számos kolléganőm is ott lakik, több barátnőm van Svájcban, olvasok Németországban élő magyarok által vezetett blogokat. Mások elmeséléseiből azt szűröm le, hogy a németekre jellemző sztereotípiák, úgymint a rugalmatlanság, az elvekhez való görcsös ragaszkodás, a szabálykövetés és az eredménycentrikusság (az eszköz szentesítése) valójában inkább a franciákra jellemző!

Mondom ezt a gyereknevelés és az iskolarendszer prizmáján keresztül, annak apropójából, hogy Boninak kilyukadt az egyik foga. Először két éves korában vittük el egy fogorvoshoz, azt akartuk csak megtudni, hogy rendben nőnek-e a fogai. Mivel én amúgy is mentem, elvittem magammal, de teljesen feleslegesen, mert ki sem nyitotta a száját.

Ami akkor még nem is volt baj, ellenben most! Én egyik alkalommal sem voltam ott, Z. vitte mindkétszer. Először egy gyerekfogorvoshoz; ott csak a váróteremig jutottak. Z. ugyanis meghallotta, hogyan kiabál a fogorvos a székben éppen ülő gyerekkel (durván, türelmetlenül, ingerülten), és hazajöttek (pontosabban: fogta a gyereket, és kiviharzott a rendelőből).

Tegnap voltak egy doktornőnél, Boni egyik kis csoporttársának az anyukája javasolta. Ő már állítólag szimpibb volt, de a végére már ő is elvesztette a türelmét, Boni ugyanis nem hagyta, hogy megcsinálja a fogát. De hogyan is hagyná? Én tökre megértem, gyerekként rettegtem a Szentkirály utcától és a környékétől, a fogorvos előtti napon már fájt a gyomrom.

Ellenben a Németországban élő kolléganőm azt mesélte, hogy a (Bonival egyidős) lánya két időpontot is kapott a fogorvoshoz: egyet, amikor megismerkedett a doktornővel és megnézhette a rendelőt, szerszámokat, széket, és egyet magára a beavatkozásra, amikor is nyugtatót kapott, meséltek neki (!!), rajzfilmet nézett, és sírás nélkül betömték két fogát. A két időpont között pedig áttanulmányozták azokat a prospektusokat, amelyeket a szülők és a gyerek kaptak arról, hogy mi is fog történni, mit kell mondani a gyereknek és mit nem (pl. hogy nem fog fájni).

Boninak is valami ilyesmire lenne szüksége, ő nem az a gyerek, akinél rábeszéléssel vagy -ripakodással bármit is el lehetne érni: öt éve próbálom sikertelenül rávenni arra (szép szóval, fenyegetéssel, zsarolással stb), hogy egyáltalán köszönjön valakinek. Hogyan tudnánk azt elérni – hacsak nem ilyen német furfanggal és praktikákkal – hogy kinyissa a száját a fogorvosnál?

A szabadság, egyenlőség és testvériség világító fáklyáját hordozva a franciák két útat jelölnek ki az emberek (gyerekek) számára: vagy betagozódnak, vagy nem. Ez utóbbihoz is joguk van, csak épp akkor nincs alternatíva. A jog amúgy is fontos terminus, ugyanis a lehet és a szabad fogalmakat a következőképpen különböztetik meg: van a pouvoir ige (lehet), ami jelenthet ugyan szabadot is, de tiltáskor a szülők gyakran azt a kifejezést használják, hogy: (ne pas) avoir le droit de (nincs joga valamihez). Ez magyar fülnek iszonyú furán hangzik (hallom is naponta a férjem szájából): Boni ne ugrálj a konyhában/ne firkáld össza a naptárt/ne ragassz matricát a bútorokra, NINCS HOZZÁ JOGOD!!