2018. augusztus 23., csütörtök

Ezt még egy gyerek is tudja!

Ma egyszerre bizonyítottunk be két különböző egyetemes igazságot, amelyek így szólnak:

1) Az ember hosszú-hosszú ideig rendelkezhet érvényes jogsival és vezethet balesetmentesen anélkül, hogy az összes KRESZ-táblát ismerné.
2) Egy nem egészen ötéves kisgyerek is képes új, hasznos és fontos ismereteket átadni egy felnőttnek.

Boni ma elmagyarázta az apjának a két tábla közötti különbséget:




Z-nek ugyanis fogalma sem volt róla. Persze nem hitt nekünk! Ráadásul olyan profin és meggyőzően érvel, annyira fel tud háborodni, hogy egy pillanatig elgondolkodtam azon a lehetőségen is, hogy a KRESZ országról-országra változik. Az internet zárta le a vitát, és adott meggyőző definíciókat a megállás és a várakozás fogalmára.

A férjem ugyanis, képzeljétek, egészen a mai napig azt hitte, hogy a tiltás egyetlen áthúzás esetén csak az út egyik oldalára, míg a két áthúzás esetén az út mindkét oldalára vonatkozik!

21 megjegyzés:

  1. én ismerem ezeket a táblákat - viszont zavar, ahogyan a KRESZ a megállás és a várakozás fogalmát definiálja, mert nekem másképp van a fejemben :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem mindegy, hogy definialja, ugy tanultam meg, hogy ha csak egyszer van athuzva, akkor picit azert megallhatok, varakozhatok (de nem hagyhatom ott az autot), a ketszeri athuzas pedig TENYLEG tilos, nincs apellata, keressek masik helyet. :D

      Törlés
    2. Én is efféle fordítással operálok :)

      Törlés
    3. Én is! Minél több áthúzás, annál szigorúbb a szabály. De azért az fura, hogy "várakozni tilos" annak a táblának a neve, aminél pont várakozni (volán mögött, míg kikászálódik az utas) szabad!

      Törlés
    4. ugye????? :) tudtam, hogy ez az én világom, itt megértenek engem :)))

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Ugye? Parkolni és megállni lenne logikus a megállás és várakozás helyett. (Franciául viszont egyértelmű)

    VálaszTörlés
  3. Igen meglepő mert összeszedhetett volna jó kis büntetést, kerékbilincset. De szerintem sem ismerünk minden táblát vagy esetleg nem jól a jelentésüket.
    Én pl sosem tudom hogy a két behajtani tilos (pirossal határolt fehér kör és piros körben fehér mínuszjel) között mi a különbség?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a fehér kör azt jelenti, hogy mindkét irányból tilos behajtani - vagyis nem érdemes tenned egy kört miatta :D a másik tábla szerint az utca túloldalán bemehetsz, onnan egyirányú (vagy legalábbis én így szoktam dekódolni)

      Törlés
    2. Ááá máris tanultam valamit. Köszönöm a felvilágosítást!

      Törlés
    3. A kedvenc tablam a "behajtani tilos, kiveve celforgalom", ugyanis nekem mindog epp az a celom, hogy oda behajtsak, ugyhogy pont sz.rt se er. :)

      Törlés
    4. "epp az a celom, hogy oda behajtsak" - zseniális! :D Engedelmeddel használni fogom, ha legközelebb ilyen helyzetben megállít a rendőr...

      Törlés
    5. Én pont most lobbizom egy ilyen célforgalom tábláért az utcánkba, nagyon kevés olyan cél van amivel be lehet hajtani. Pl ha itt laksz v ha hozzám jönnél az OK, de ha utcában lévő boltba szeretnél menni, akkor már nem jöhetsz be!

      Törlés
    6. @Merylla, szabalyszeruen persze tudom, de ha azt mondom a rendornek, hogy ide jottem az adott cimre rokonlatogatoba/hazibuliba/bebiszitterkedni, azt o a budos eletben nem fogja leellenorizni. Szoval szerintem tovabbra is kabe a KRESZ egyik legertelmetlenebb tablaja.
      Emlekszem,a vezetesoktatom mindig ugy tanitotta, hogy "Akkor most ide behajtunk, mert az a celunk, hogy megnezzuk, van-e 13-as hazszam ebben az utcaban." :) O mondta, hogy ha a rendor megallit, nem tud mit tenni, mert nem tudja ellenorizni, celforgalomnak szamitasz-e. (Kiveve termeszetesen, ahol egyertelmu, peldaul epitesi celforgalom.)
      Egyebkent miert lobbizol ilyen tablaert? Tenyleg erdekel, van-e kulonos oka. Ha minden lako elerne, h az o utcajaba csak a celforgalom hajthasson be, igen keserves lenne az autos kozlekedes.

      Törlés
    7. Meg peldaul oda se hajtok be, ahol a kiegeszito tablan az van, hogy kiveve engedellyel vagy kiveve lakok. De a kiveve celforgalom... pff. :) Te melyiket probalod elerni?

      Törlés
    8. Parkolási övezet határán lakunk, az első ingyenes utcában, az önkormányzat ide már nem akarja továbbterjeszteni az övezetet. Ennek köszönhetően p+r parkoló lett az utca. Ha reggel elmész, napközben nem tudsz megállni, mehetsz a fizetősbe, ahova ugye mi nem kapunk engedélyt. Ennél sokkal nagyobb gond, hogy eddig annyira kicsi volt a forgalom, hogy a gyerekeink bicikliztek, fociztak a parkolóban, ami a th magántulajdona, de nem tudjuk lezárni, most ez megszűnt. Egy u alakú utca vagyunk, ide csak az jött eddig, aki itt lakik. Az önkormányzattól kaptunk forgalomtechnikust, akik kijöttek, értik mi a probléma, ők javasolták a célforgalmat, amit lehet büntetni, ha nem tartod be. Pár naponta kijön a közterület felügyelet és amelyik autó nem ide van bejelentve v nem ül benne olyan aki itt lakik azt helyből megbünteti és az autó tulajdonosának kell bizonyítani, hogy egy itt lakóhoz jött. A P+R- es parkolóknak nem fogunk igazolást adni, a saját vendégeinknek viszont igen. A célforgalmat be lehet tartatni, a lakó-, pihenőövezet táblát viszont nem lehet.

      Törlés
    9. Hat igen, ez teljesen ertheto helyzet. A parkolas az nyilvan mas is, es ha megall ott az auto, az ellenorizheto. Ha parkolni jarnak tomegek celforgalmas utcaba, azt buntessek is csak meg.
      En olyanolra gondoltam, amikor mondjuk anyamhoz megyek az otodik keruletbe, mindenhol dugo dugo hatan, es ahhoz, hogy ki tudjak keveredni, leroviditve az utat, akkor mondjuk nem erzem erkolcsi gatjat annak, hogy figyelmen kivul hagyjam a celforgalom tablat. De nyilvan mem prakolas celjabol. A tietek specialis helyzet, igy lehet kontrollalni.

      Törlés
    10. De mi okbol javasolnak behajtani tilos tablat akkor, ha a p+r a baj, miert nem olyat, ami megallni tilos kiveve engedellyel?

      Ilyet: http://www.autoszektor.hu/sites/default/files/u86/csepel2.jpg

      Törlés
    11. Hosszú a sztori, az út egy része magánterület volt, amikor épült 1980 körül, akkor kapott az önkormányzat használati jogot, az egész tök rendezetlen, a valóságnak pont semmi köze nincs a földhivatali terkepmasolathoz. Merthogy az úgy néz ki, mintha a parkolóhelyek a mi tulajdonunkban lennenek, erre nem adhat ki engedélyt az önkormányzat pl. Ez a legegyszerűbb megoldás, az egyetlen, ami itt kivitelezhető.

      Törlés