2018. április 26., csütörtök

Jelenetek egy házasságból

A férjem kiöntött egy üveg paradicsomszószt az imádott, gyönyörű bézs konyhai cementjárólapomra, amit még tíz éve, amikor itt még nem volt divat, egy francia cégen keresztül Spanyolországból rendeltem. Évekig samponnal (!) mostam, políroztam, dédelgettem, iszonyú kényes, nemhiába találtak föl azóta sokkal felhasználóbarát anyagokat. A paradicsomszószt szinte azonnal felitta, elnyelte, hiába töröltem föl nagy szentségelések közepette azonnal.

A férjem borzalmasan sajnálta a dolgot, nem szokása bármit is tönkretenni, főleg nem egy ilyen szent cementjárólapot, aminek a történetére (és árára) még ő is jól emlékszik. Bennem reflexszerűen, ösztönből felment a pumpa: hogy lehetett ilyen béna? Ő rögtön felajánlotta, hogy kicseréli, kifizeti, elintézi, de azt is hozzátette, hogy nyilván ha bezártam volna a sampon flakonját, miután megszagoltam, akkor most nem folyott volna ki a bevásárlózacskóba, nem kenődött volna rá a paradicsomszószos üvegre, és neki nem csúszott volna ki a kezéből a samponnal síkosított bolognaiszószos üveg, miközben pakolta ki a zacskó tartalmát.

Én nem is amiatt a két tenyérnyi folt miatt paprikázódtam föl (egy pesti bérház konyhájában nem is olyan kirívó, sőt, inkább autentikus, és én sem kenegetem már azt a járólapot olyan nagy gonddal), hanem hogy már megint ki tudta magyarázni magát!! Érvelése logikus, hibátlan. Az egyenlet levezetve: én vagyok a hibás. Puffogva vettem elő a felmosóvödröt és álltam neki a takarításnak.

De Z. csak további olajakat öntött a tűzre: először is hússzor elmondta (utálom, amikor ismétli magát) hogy a folt biztos nem fog eltűnni (utálom a vészmadarakat) és hogy inkább valami speciális tisztítószerrel kellene próbálkozni (utálom amikor én dolgozom, ő meg osztja az észt) (ja, amúgy szeretem a férjem).

Annyira bántotta az ügy, hogy már komolyan megsajnáltam. Csak éppen olyan mérges voltam, hogy nem tudtam neki megbocsátani. A folt meg tényleg ott maradt, pedig már Cif-fel is nekiestem, dörzsöltem. Z. közben a húgát hívta, majd egy haverját hívta, hátha tudnak valami megoldást. Utána nekiültünk vacsorázni, de Z-nek még az étvágya is elment a nagy bánatában. Én viszont durcásan ettem az üres tėsztát: hah! Hát persze, még ez is az én hibám! Nem neki kellett volna jobban vigyáznia? És mi az, hogy Anne jobban tudja, mivel kellene lemosnom? Hát jobban ért ő a cementhez?! - füstölögtem. És miért ismételgeti folyton, hogy ne legyek megsértődve?? Nem vagyok megsértődve, csak éppen szótlanul ülök és elnézek a feje felett, amikor kérdez. Jogom van hozzá. Ez nem megsértődés. De ha mégegyszer megkérdezi, hogy meg vagyok-e sértődve, kimegyek. - határoztam el. Mindig ez van: ő nem hibázik, de mindent jobban tud. Egy senki vagyok. - vontam le a konklúziót, rettentően sajnálva becses személyemet.

Mire végeztünk a vacsorával, fölszáradt a konyhakő... és eltűnt a folt.

15 megjegyzés:

  1. Hogy te milyen jól írsz! És mindig megállapítom azt is, hogy rettentő aranyosak vagytok. :)

    VálaszTörlés
  2. :) Kár, hogy eltűnt a folt. Ajánlottam volna a mosogatógéphez használt pasztillát. Állítólag az a cementlapot is eltakarítja.

    VálaszTörlés
  3. Ez pont olyan csodás, mint a rezgő autóm:))

    VálaszTörlés
  4. Mick, na ezt megjegyzem, koszi :)))

    Ilonka: utana elolvastam a posztodat, es en is eszrevettem a parhuzamot :))) a “vannak csodák” témára...

    VálaszTörlés
  5. Elképesztő hogy Z leírásában hogy magamra ismerek :0

    VálaszTörlés
  6. És mindenzt szép csendben és kultúráltan? Sőt bánkódás is és utántelefonálás? Lenyűgözőek vagytok!
    Nálunk kb. ennyi lett volna:
    üveg leesik, paradicsom szétfolyik..
    Én:- hát fasza, akkor ez a folt is itt marad örökre! De jó, hogy állhatok neki takarítani vacsorafőzés közben! - kicsit emelt hangon-
    Ő: - Aha, kell nekem segíteni!? Csinálhattad volna egyedül a kipakolást is! Amúgy meg kifolyt a samponod és attól csúszott az üveg, na jó én megyek van nekem más dolgom is mint, hogy ilyenekkel foglalkozzak! - ez sem halkan -
    Én:- Még a sampon is? Hát nagyszerű! És akkor ezzel a rohadt folttal itt mi lesz?!
    Ő: - Töröld föl, vagy ott marad, vagy nem!

    És ennyi:)És ettünk volna, sajtos-tejfölös, vagy diós, vagy mákos tésztát vagy Ő lekvárosat. Nem bánkódott volna, nem telefonálgatott volna senki csak én lettem volna nagyon mérges ...
    Persze Gy. később keresett volna nagy titokban valamilyen eltüntetős vegyszert és eltüntette volna a foltot, de SOHA nem vállalná be nagy nyílvánoság előtt ( telefonálgatva), hogy Ő hibázott :) Szerencsés vagy!

    VálaszTörlés
  7. Nekem ez szomorú.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom,hogy melyikra írtad, hog yszomorú, de szerintem nem az,hanem őszinte. Én pl. mosolyogva írtam az én hozzászólásomat. Ilyenek vagyunk, emberek és tökéletlenek:)) Tökéletesen tökéletlenek, vagy tökéletlenül tökéletesek.

      Törlés
    2. “Mindrnt jobban tud. Egy senki vagyok.”

      Törlés
    3. szerintem meg olvassál a sorok mögött, kedves névtelen. mondjuk mi ismerjük jól Tamkót, nekünk ez valószínűleg azért megy jobban. szerintem ebben semmi szomorú nincsen, irigykedni kell, hogy T ilyen módon képes az önreflexióra, és így tud nevetni magán, magukon.

      Törlés
  8. Milyen érdekes, hogy mélyről jövő, valószínűleg a gyerekkorból származó "narcisszikus sebeink" (blessures narcissiques) mennyire előjönnek felnőtt korban, különösen a párkapcsolatok konfliktushelyzeteiben... Sőt, párválasztásainkban is tudat alatt szerepet játszanak...
    de lehet, hogy tévedek esetedben, kedves Tamko, s csak hangosan gondolkodom magamról...

    VálaszTörlés
  9. szerintem az a tok erdekes, hogy egy ilyen indulatokkal teli helyzetben hogyan ugralnak a gondolataink, es hogyan jutunk egy gondolati bakugrassal egy (a kivulallo szamara teljesen illogikus) konkluziora ("senki vagyok").

    VálaszTörlés