2018. január 25., csütörtök

Ahány ház

Írja a húgom, hogy Jonatánnak már nagyon kellene a bölcsi, mert eléggé unatkozik otthon, nem vagyok már elég neki, több ingerre vágyik. Elgondoltam, hogy mennyiszer hallottam/olvastam én is hasonló mondatokat, és hogy soha, de soha nem éreztem semmi ilyesmit. Úgy láttam, babakorában Bonit eléggé kielégítette az otthoni molyolás, a szokásos napi rutin, az ismert tárgyak. Sőt, még most is az az érzésem, hogy nincs neki szüksége nagy dolgokra – múzeumra, kiállításra, koncertre, külföldi hosszúhétvégékre – de még interaktív fejlesztő szuperjátékokra sem, teljesen jól elvan mindezek nélkül, a lényeg: hogy velünk legyen. Ha választhat akármilyen csilivili gyerekprogram (pl. születésnap) vagy aközött, hogy együtt sütit süssünk, habozás nélkül a másodikat választja, ez történt pl. most a hétvégén. Nem is ment el a kis barátjához. Arra sem érzem még késznek, hogy a világot a nyakunkba vegyük vele, totálisan kielégíti az a három helyszín, ahová utazni szoktunk (viszont rendszeresen megkérdezi, hogy mikor megyünk már Budapestre). Ovis csoporttársai már járnak ilyen-olyan különórákra – nekem pedig még meg sem fordult a fejemben, hogy bárhová is beirassam, nem látnám értelmét.

Tovább gondolkodtam, hogy milyen más kollektív gyereknevelési tapasztalatban NEM volt soha részem. Eszembe jutott több is: én soha nem tudtam megkülönböztetni például Boni babakori sírásait (fáradt, éhes, fáj valamije stb.). Vagy az én gyerekem sírt mindig egyformán, vagy pedig tökre nincs hallásom, de nekem mindegyik sírás ugyanolyannak tűnt. Pedig még a kórházban kapott brosúrában is le volt írva, hogy hányadik hónap körül kell tudni megkülönböztetni és ennek értelmében más és más jelzésként értelmezni a sírást.

Aztán az én fiam soha nem lejmolt kaját felnőttől. Jonatánról is készült olyan kép, hogy még alig volt két foga, de már az asztalszomszédjának a rántott csirkéjét sasolta, amit aztán el is kunyerált, majd elnyammogott! Boni meg annyira konzervatív, hogy nemhogy másét, de a saját kajáját sem eszi meg, ha már csak kicsit is más a formája/textúrája/színe, mint a megszokotté. (A szaloncukorból sem evett, szerintem gyanús volt neki a csomagolás).

Boni egyetlenegyszer sem aludt el váratlanul álva/játszás közben/fura helyen.

Akkor kezd el öregedni az ember, amikor gyereke születik, onnantól rohan az idő – mondta pont nemrég egy kolléganőm, a többiek sűrű bólogatása közepette. Ezt sem osztom: nekem pont, hogy lelassult az – amúgy tényleg rohanó – idő. Oké, az őrület, hogy most vagyunk az ovis évek kellős közepén, na de az a kicsit több mint négy évvel ezelőtti nap, amikor megszületett, iszonyú távolinak tűnik. Az nem is ő volt, az nem is én voltam! Az már.. történelem! Én inkább azt mondanám, hogy mások gyerekén látszik igazán az idő múlása. Tegnap tudtam meg, hogy a húgom terhes, erre ma már van egy mászkáló-beszélő-vigyorgó másfél éves gyereke, aki házon kívüli ingerekre vágyik!

11 megjegyzés:

  1. hehe, J is nagyon hamar megunt engem es tarsasagra vagyott, C tippem szerint sokkal jobban el fog szoszolni otthon. J sirasait keptelen voltam megkulonboztetni, C-nel tok egyertelmu.J nem lejmolt, C kabe negyhonapos kora ota szive szerint csak darabosat enne es lehetoleg csak a mi kajankat. hat es kilenc honapos kora kozott kostolt mar egeszben paprikat, repat, kolesgolyot, budaskenyeret, kolbaszt, majkremes szendvicset es macskahanyast. ezek java reszet a novere juttatta neki a hatunk mogott, a mavskahanyast siman csak nem vettem eszre. aludni viszont egyikuk sem alszik el varatlanul. J-vel tok lassan telik az ido, mellette a kicsi viszont rohamosan no. azt hiszem, ez az igazi relativitaselmelet!

    VálaszTörlés
  2. A bölcsivel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy a gyerekek baromi szívesen mennek bölcsibe az anyukájukkal. És aztán van aki jobban viseli hogy otthagyják. Zselyke havi 4-5 napot jár csak az állandó betegségek miatt és imád járni.
    A sírásokról pont ez a véleményem és meglep hogy ez neked gondot okozott miután teljesen ösztönös anyának tűnsz (azaz aki mindig tudja hogy mit kell csinálni).
    Zselyke sem aludt el soha váratlanul. Legtöbbször vártan sem.

    VálaszTörlés
  3. Látod, én már nem is tudom, hogyan csináltuk a sírásoknál (olyan RÉG volt :)), de valszeg a kontextusból találtuk ki, hogy mit akar.

    És igen, a gyerekezés maga a relativitáselmélet, mert minden olyan lassú (öltözés, fogmosás, huszadik korona kivagdosása papírból stb) aztán pedig már megint itt a hétvége...

    VálaszTörlés
  4. Amikor otthon vagy hónapokat, éveket a kicsi gyerekeddel van, hogy annyira lassan telnek a napok, hogy néha úgy érzi az ember, hogy beleőrül az egyhangúságba és hogy csakis a gyerek dolgaival telik minden perce. Gyerekdalok, rajzfilm zenék, folyton etetésés-itatás, anya nézd és anya játsz velem, ne rántsd magadra és ne menj oda, Apa hol van? apát akarom! - tölti ki a napjaitokat és van, hogy mondókára menetelve mentek a boltba, postára, patikába csak hogy haladjatok és ne teljen el vele a fél délelőtt, mert különben minden virágnál megállva, minden csigát összeszedve, markolókat bámulászva bizony eltelik. Aztán egyszer csak visszanézel és azt veszed észre, hogy eltelt 16 év és fogalmad sincs, hogy hová is lett onnantól kezdve az idő, hogy a totyogósod intézményesítve lett mert holnap meg már érettségizik ... És az vicc az, hogy bár hány gyereked van, ezt minddel így érzed, azaz a cammogó idő egyszer csak elrohan és úgy, hogy észre sem vesszük csak a fájó hiányát a nyálas pusziknak, a ragadós kéznek és a baba illatnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én élvezem ezt a lassú prüntyögést. Sosincs rohanás, tök jól elvagyunk. Pedig még nem is tévézik, szóval mindig együtt vagyunk. Imádom. Nincs is kedvem visszamenni dolgozni.

      Törlés
    2. Huhhh, meselo, de szepen megfogalmaztad <3
      Lanyom 17. Es lepten-nyomon nosztalgiazom - pedig mostis nagyon joban vagyunk, de mar nem az en kisbabam...
      Volt kb 1,5 ev az eletunkben (8-9 eves koraban), amikor rengeteget dolgoztam, faradtan sokszor turelmetlen voltam vele, lepattintottam... Ha tehetnem, azt visszacsinalnam...
      Kb. 1 eve visszafele szamolok: meg mennyi idonk van, amig (majdnem) minden nap ide jon haza - minden percet megbecsulom :)
      Most 10.-es - meg 2,5 ev, es utana egyetemista lesz...
      Megigerte, hogy ha ugy lesz, meg 60 evesen is bele fog neha ulni az olembe, hogy megbabazzam :D
      Meg eljen a 21. szazad, most is ir par sort vagy kuld 1-2 kepet, ha elutazik par napra baratokkal vagy a szerelmehez (tobb, mint 100 km-re szerelmes...).
      Most Erasmust tervezget, minimum fel evre.... Huhhh... hianyozni fog, de elnie kell az eletet, es elnie kell a lehetosegekkel akkor, amikor adodnak...
      Mert nyilvan az egesz gyerekneveles legfobb celja, hogy egy boldog, sikeres emberre valjon a kis viragszedegeto, csigabigagyujtogeto, nyalas puszis tunderke <3

      Törlés
    3. Megértelek, én is visszaszámolok.. mennyi időnk van addig hátra, amíg még mi vagyunk neki a legfőbb támasza és szórakozása. Az ovónő is azt mondja, addig élvezzük ki, amíg a nyakunkba kapaszkodik reggel az elválásnál, mert utána már ciki lesz neki a szülők miatt sírni :((( Szóval én is minden percet megbecsülök, amit szívesen és önfeledten velünk tölt.

      Törlés
  5. Igen... pontosan! Azt kivéve, hogy én soha nem éreztem azt, hogy "hová tűnt ez a 4 év" mert minden perccel el tudok számolni, de amúgy ugyanez: mindent többször (százszor) kell elmondani, elismételni, eljátszani, elénekelni...elbábozni.. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ha 16 éves lesz, akkor majd már nem emlékszel minden percre és úgy érzed, az idő egy pillanat alatt telt el. Szerintem igazuk van a rohanó idő miatt sopánkodóknak, de inkább távlataiban, később derül ez ki.

      Törlés
  6. Kissmajom is hasonló abban, hogy szinte bármi helyett szívesebben van egyszerűen otthon velünk, semmi különöst se csinálva, nyilván az ovi helyett is - de ugyanakkor az is igaz, hogy ha hétköznap betegség miatt pl. otthon marad, akkor unatkozik már, mert dolgoznom kell, és nem tudok folyamatosan játszani vele, vagy legalább nézni, amit csinál, és reagálni rá. Meg én úgy látom, hogy ilyen korban kezdenek kialakulni az első gyerekbarátságok, úgyhogy már csak azért sem maradhatna itthon, mert eleve visszahúzódóbb személyiség, ha ezekből az interakciókból már most kimarad, esélye sem lesz beilleszkednie akkor, mikor már stabil kis csoportok állnak össze.
    A különprogramokkal ő pont fordítva van, az oviban szinte csak azokért rajong úgy igazán, alig várja őket, imádja ha extra módokon foglalkoztatva van, minden reggel azzal tudjuk belelkesíteni az induláshoz, hogy ma torna/úszás/jóga/dráma/tánc lesz épp.
    A babakori sírásfajtákkal, kajalejmolással, hirtelen elalvásokkal megint hasonlóan voltunk - de az idő sajnos nálunk is túlségosan repül... :/

    VálaszTörlés
  7. Ja, nálunk is vannak persze üresjáratok, meg földön fetrengős unatkozások (sajnos!), általában olyankor, ha nem tudunk vele foglalkozni.

    VálaszTörlés