2017. július 4., kedd

A férjem a melltartóboltban

Megkértem a férjemet, hogy ha már úgyis a belvárosba megy, cserélje ki/téríttesse vissza azt a botrányos melltartót, amit most hétvégén vettem, és aminek a merevítője egyetlen mosás után kettétört. Amúgy maga a vásárlás is rémes volt, mert hiába kerestem normális, azaz egyszerű, lehetőleg fekete pamut, bélés és mindenféle push-up-os hókuszpókusz NÉLKÜLI melltartókat. Idén még a bikinikben is szivacs van, nem értem én ezt, komolyan. Na szóval van ez az Etam nevű márka, és a boltjukban, hátul a sarokban legalul megtaláltam az egyetlen nekem tetsző típust, vettem is belőle kettőt, majd fölhívtam LB-t, hogy elpanaszoljam neki a szűkös választékot, és kipuffogjam magam a jelenségről.

Ma előtúrtam a blokkot, odaadtam Z-nek a melltartóval együtt, és elmagyaráztam, hol találja az üzletet. Még jó, hogy nem én mentem, mert a melltartóügy puskaporos téma, jó pipa voltam a boltra is, meg a divatdiktátorokra is, akik ezt a bundás fazont nyomatják és akik miatt a nők kénytelenek vizes szivaccsal a mellükön (!!!) strandolni.

Később hívott Z,. hogy ő nem ért semmit, biztosan az Etam nevű boltba kell visszavinnie? Mert hogy itt mindenki azzal jön, hogy a melltartóra az van írva: Women'secret. Most ez nem ugyanaz??

Oupsz, nem néztem volna meg melyik melltartóm ment tönkre? Valszeg annyira eldurrant az agyam melltartóügyben, hogy automatikusan az új szerzeményt gyanúsítottam meg..



A vicc az, hogy a férjem még így is visszatéríttette az árát. Hatékony pasi, mi? Mondom, hogy egy eszkimónak is eladna egy hűtőszekrényt! Csak azon bosszankodott (és ezt többször is elmondta a csajnak), hogy miért az ő bankkártyájára fogják utalni a pénzt és miért kell megadnia ehhez a telefonszámát.

De még jó, hogy megadta, így föl tudták hívni, amikor rájöttek, hogy ez nem az ő termékük, hanem a konkurenciáé. Z. visszament az üzletbe, és ekkor hívott teljesen értetlenkedve, hogy most nem érti, mi van. Azt mesélte, jókat röhögtek a csajok körülötte!

24 megjegyzés:

  1. Hahahaha, szegény férjed! :D De igen ügyes... :))

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus teljesítmény Z-tol!

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Èn kifejezetten csak ès kizárólag szivacsos melltartókat veszek. Egyrèszt kicsi a cicim, ès optikailag picit fel tudom tuningolni :D Másrészt a kèt gyerek közel 1 èvig tartó szopizása miatt a bibmbóim folyamatosan ki vannak dudorodva. Engem zavar ha látom, hogy bimbóim a pólón keresztül is kidudorodnak.
    A fürdőruhában meg külön jó, hogy vizes marad a szivacs, legalább hűt :D
    A fèrjed haláli :D Nem semmi üzleti èrzèke van :D

    VálaszTörlés
  4. PONTOSAN egy ilyen menedzserre lenne szükségem - üzenem Z.-nek, hogy haladéktalanul tanuljon meg magyarul és álljon a szolgálatomba! :D

    VálaszTörlés
  5. HM basic. Egyszezonos melltartok, de van belöluk szivacsmentes/kivehetöszivacsos.
    (Boldogult naivkislany koromban amultam azon, hogy minden nönek/lanynak egyforma szep kerek melle van, csak az enyem olyan csale. Sokaig tartott, amig megertettem, hogy nem a mellek egyformak, hanem a melltartok...)

    VálaszTörlés
  6. Zseniális férjed van és milyen jó fej bevállalós! :)) Egyébként én sem tudok mit kezdeni a szivacsos melltartókkal mert nekem meg nagy a cicim, de azért jó hogy valaki tudja használni is őket:) Én ezer éve ua. a modelleket hordom, cseppet sem szexik, de legalább jók Triumph, merevítő nélküli alap melltartók van fehér, fekete és testszínű is belőlük, kicsit nyanyásak, de ez van.

    VálaszTörlés
  7. Ugye milyen ügyes? :) Szinte BÁRMIT el tud intézni (ha akar).

    Kecs, köszi a tippet! :)) Ha arra járok, benézek (csak mikor lesz időm arra járni? - ez a fő kérdés)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Netes rendeles? Ezek a melltartok annyira olcsok, nem Nagy mereszseg proba nelkul megvenni.

      Törlés
  8. Mesélő: ez az, ami érthetetlen, hogy nem csak a kis méretekbe raknak bélést-bundát, nahem mindegyikbe! Igazán gondolhatnának azokra a nőkre, akiknek ez nem okés. Én nagyon jól elvagyok a saját mellemmel :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek! Én utálom, hogy a c kosaramra még radobnak egy méretet, amitől már közönségesen nagyok lesznek a lányok. Utolsó jó melltartómat a Marks&Spencerben vettem, bélelt, de nem párnázott. Ilyet hol lehet kapni (75C)?

      Törlés
    2. Van egy barátnőm, akinek nagy, de nem szép formájú a cicije, ezért neki megváltás a szivacsos. Nekem is van most kettő (D kosár), de nem nagyon hordom őket.

      Törlés
    3. Az milyen, hogy nem szép formájú?

      Törlés
    4. Lóg, nem kerek, hanem inkább hosszúkás. Nekem ilyen van, cserébe E-kosaras. Nagyon, nagyon csúnya. Nálam a szivacsos így sem játszik, mert tényleg úgy nézek ki benne, mint egy pornószínésznő. Én is a Triumph-ban szoktam melltartót venni, nem nagyon szeretem őket, mert nem túl szépek, drágák, viszont merevítő nélküliek, egyszerűek, és nincs benne szivacs. Még így is horror melltartót venni. Én borzasztóan boldog lennék, ha kicsi, de formás lenne a mellem.

      Törlés
  9. mekkora :D
    Triumphban se találsz megfelelőt?
    (én még senkinek nem mertem elmondani, hogy ebben az évben a fürdőruhámat a Marks and Spencerben vettem, mert ugye a közhiedelem szerint ott öregek, vagy bálnák, vagy öreg bálnák vásárolnak. és még egy pesztót is vettem :D )

    VálaszTörlés
  10. Nekem óriásmelltartó kell, de nem azért, mert óriásmelleim vannak, hanem azért, mert óriáshátam van. Jó, a melleim sem túl kicsik, mondhatni "vannak", de igazából tényleg a hátam nagy. Valóban nem lehet kapni szivacs nélküli melltartót, rengeteg boltot és plázát bejártam: nincs. Vagy ha van, akkor kismellűekre és kishátúakra, de inkább nincs, mint van. Ezért most kénytelen voltam szivacsosat venni, mert Magyarországon nincs Etam, ahol utoljára (2014) Franciaországban vettem szivacs nélküli melltartót, de már nem bírták szuflával. Most még nagyobb darab nőnek nézek ki ezekkel a szivacsos szarokkal (bocs, vulgáris vagyok, de azért, mert majd felrobbanok a pipától).
    Ami még zavar, hogy így nyáron baromi melegek is, mintha téli kabátot kellene hordani. Érzésre is tök fura ez a szkafander. Borzalom.

    (Ja és megint kitűnő, nekem tetsző téma! :D És a rajzok is mindig szuperek!!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idén a Triumphban vettem nagy szivacs nélkülit, ami nem is nyannyeros! Fürdőruhám is onnan van az utóbbi pár évben, mert amúgy reménytelen.

      Törlés
  11. Én is arra tippeltem, hogy baromi meleg lehet kánikulában egy-egy ilyen "szkafander" :)) Az Etamban eddig nem csalódtam, de asszem ideje lesz elnéznem a HM-be, a Marks and S-be vagy a Triumphba. :))

    VálaszTörlés
  12. :D mindig is bírtam a férjed (sztorijait), megmondom őszintén! :D

    VálaszTörlés
  13. Ide is megírom, hogy egy kedves ismerősöm dolgozik a Skiny outletben, és ő mondta, hogy náluk gyakran vannak a nem szokvásnyos kosár-hátméret párosítású melltartókból, mert az ritkán fogy az üzletekben, és kikerül hozzájuk. szivacsos/nem szivacsos kérdésben nem nyilvánult meg :)

    VálaszTörlés
  14. Bv, köszönjük a közérdekű infót!

    Pinkman :)), te KISMAMA!! :))

    VálaszTörlés
  15. Pár hete bevittem a munkahelyemre az új szerzeményemet (ami amúgy régi találmány, mármint csak azt a márkát hordom, F-kosárral eléggé be vagyok határolva, ráadásul nekem meg a hátam kicsi, így nagy kosár, kis körméret). Letettem a férfi cipősdoboz méretű cicifixládát az asztalomra, és kimentem a mosdóba. Megyek vissza, erre két munkatársnőm fején a sátor két kosara (mindig belekotnyeleskednek a szatyraimba :D ), és széles vigyorral röhögnek. Azt hiszem, beleégett a retinámba. Utána tartottam fogadó órát, sejthetitek, mennyire bírtam komolyan végigtolni :D

    VálaszTörlés
  16. elvileg a Skiny társmárkája a Huber, szóval ha a Skiny üzletbe mész, akkor ezt is nézd meg, tök jó egészen kicsit bélelt, merevítő nélküli melltartóik vannak, kisebb (az enyém 80-85A) meg nagyobb mellre is. szerintem tök jó még az oysho is, nem tudom, hogy van-e Franciao.-ban, vagy esetleg a Zalando, Berlinben volt boltjuk is, végtelen és irtó jó a választék.!

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm. Szóval ez egy komoly kutatómunka, hajtóvadászat :))

    VálaszTörlés