2016. április 13., szerda

Egy másik érvelési hiba: a Nirvána-érv


Nem mondod, hogy kikapcsoljátok a wifit estére/még mindig menetiránnyal szemben ültetitek/nem meritek baby-sitterre hagyni/biokajával etetitek/nem adtok ollót a kezébe/szívrohamot kaptok, ha föláll a csúszdán, és lábon szeretne onnan lejönni? Feleslegesen aggódjátok halálra magatokat! MINDENT úgysem lehet kivédeni.
 
Igaz, hogy egy 2,5 éves gyerek számára (sőt, bárki számára) tele van a világ veszéllyel, elég kimenni az utcára, bármikor elüthet egy autó. Sőt, ki sem kell menni, itthon is történhet malőr, állítólag az otthoni balesetek gyakoribbak, mint a közlekedési balesetek. Van egy csomó minden, amit lehetetlen kivédeni: robbanthatnak a terroristák pont azon a reptéren, ahonnan indulunk, leéghet a ház, amikor alszunk, rám eshet egy virágcserép az utcán stb., stb. 

De az a tény, hogy az élet csupa veszély, nem jelenti azt, hogy nem tehetünk valamit azok ellen a veszélyek ellen, amelyek kis erőfeszítéssel megelőzhetők. A logikus pont az lenne, hogy mivel ennyi veszély leselkedik egy gyerekre, menteni próbálom a menthetőt. Másképpen fogalmazva: oké, hogy nem tudok garantálni a gyerekemnek egy kockázatmentes utopisztikus világot, de a lehetőségeim határain belül megpróbálhatom megelőzni a balesetek/betegségek egy kis hányadát.

A helyes érvek pl. az alábbiak lennének:


- Nem mondod, hogy kikapcsoljátok a wifit estére, nincs még bizonyítva, hogy káros lenne!

- Nem mondod, hogy még mindig menetiránnyal szemben ültetitek, szerencsétlen gyereknek hányingere lesz!

- Nem mondod, hogy nem meritek baby-sitterre hagyni, el fog szürkülni a kapcsolatotok, ha nem jártok el kettesben!

- Nem mondod, hogy biokajával etetitek, tök kevés az esélye, hogy bármi baja lenne a vegyszerezettől!

- Nem mondod, hogy nem adtok ollót a kezébe, hogyan tanulja meg így, hogy az veszélyes?

- Nem mondod, hogy szívrohamot kaptok, ha föláll a csúszdán, és lábon szeretne onnan lejönni! Hát csak ügyesedne!

22 megjegyzés:

  1. Családunk mottója: "mindenki másképp hülye", azaz élni és élni hagyni.

    Nekem is vannak vesszőparipáim, mint mindenkinek, hát nem? :)

    VálaszTörlés
  2. Mostantól kikapcsolom a wifit estére.

    VálaszTörlés
  3. Bezzeg, milyen igaz :))

    Ella, engem teljesen megvett a férjem az eléméletével, azaz hogy csak egy gombnyomás, akkor meg miért ne? Néhány barátnőm azt mondja erre, hogy teljesen feleslegesen nyomogatjuk a gombot, mert az épületben másoknak is van wifijük, azok is átlógnak hozzánk. Na, pont ez a Nirvána-érvelés!

    VálaszTörlés
  4. Tudom, hogy a lényegre reflektálok, de nem menetiránynak háttal lesz hányingere annak a gyereknek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a menetiráNNYAL szemben nem ugyanaz, mint a menetirányNAK háttal? én úgy tudtam, van a menetirány szerint (vagy menetirányba), a másik kettő, meg az ellentéte. :)

      Törlés
    2. Jaj, asszem igazad van!! Menetiránnyal szemben-t szoktak írni arra, ha valaki forditva megy fel az autópályára, szoval ellentetes iranyban. A "szem" meg a "hát" szavak bekavarnak, amikor a gyereket kepzelem a kocsiba :)) koszi!!

      Törlés
    3. Na varj, most megint osszekeveredtem... Erre most alszok egyet :)) lehet h tenyleg megis rossz volt amit irtam.

      Törlés
    4. szerintem jól írtad (én legalábbis nem tudom máshogy értelmezni), de nyugodtan aludj rá egyet. :)

      Törlés
  5. Háttal, háttal!!! :) Igazad van, rosszul írtam, köszi. De most már nem javítom ki, mert akkor nem lenne érteme a kommentednek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mieink hánynak szemben ülve is, nekik aztán tök mindegy. :)

      (Na jó, a nagy már kinőtte.)

      Törlés
  6. Tamko, egyre inkább hiányolom a lájk-gombot a bejegyzéseid alól! :)

    VálaszTörlés
  7. Persze, aztán Facebook meg minden! HOgy az 50 közös ismerősünk is olvassa...! :-o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak valami olyasmire gondoltam, ami Molnár Ilonkánál is van. de kommenteket kapni persze sokkal jobb :)

      Törlés
    2. jaaaaa :) értem. És ahogy mondod!

      Törlés
  8. A mi kisfiunk még csak másfél éves, de igen:
    - mi is kikapcsoljuk, tényleg csak egy mozdulat, hiába a szomszédoké ugyanúgy sugároz
    - nálunk sincs baby sitter, most még el sem tudom képzelni, hogy legyen (szerintem később sem lesz :) )
    - amíg bírja, nálunk is menetiránynak háttal fog ülni
    - igenis lehet baja a vegyszertől, az én édesapám mezőgazdaságban, vegyszerekkel dolgozott, most minden baja van szegénynek, pedig még nem öreg
    - a mi környékünkön sajnos nem sok lehetőség van biokaját venni - csak pár dolgot - , de ha találunk, mindig azt adunk neki
    - ollót most még tuti nem adunk a kezébe, csak majd sokára, mindennek eljön majd az ideje. Az egyik rokonom ollóval szúrta ki a saját szemét gyerekkorában (bocs, de ez tényleg így volt, üvegszemmel élte le az életét)
    - a csúszdán felállást még nem próbálta ki szerencsére :)

    R.

    VálaszTörlés
  9. ...aztan van ugy is,hogy hiaba minden igyekezet egy varatlan pillanatban mintha valaki csak erre vart volna megtortenik a baj... :( Aztan atertekelsz,ujradefinialsz,kozben pedig mar semmi nem lesz olyan mint volt.....

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. De ha kikapcsoljátok a wifit estére, akkor hogy nyomkodjátok a telefont az ágyban? :)

    Nálunk a csúszdán felállás már csak egy megkönnyebbült sóhajt vált ki belőlem, addig se valami más még nagyobb baradságot talál ki. Egy előnye van a mindenféle félelemérzet nélkül élő gyereknek: mostanra nagyon ügyesen megtanult esni. Leginkább a fejét védi, valahogy mindig úgy érkezik a földre, hogy a feje nem koppan (monoklik inkább testvérverekedésből származnak).

    VálaszTörlés
  12. Csakis az ágybéli internetezés után kapcsoljuk ki! :-D

    VálaszTörlés
  13. Az én kisfiam még csak 15 hónapos, de már a frász kerülget egyfolytában. Most kezdett el fel-le mászni mindenre/ről, és sokszor volt már, hogy ha nem lettem volna mellette, lezúgott volna.
    Azért mikor valamit nagyon akar, nem tiltom, inkább próbálom megtanítani neki, hogy kell csinálni helyesen, úgysem lehetek mindig karnyújtásnyira.

    VálaszTörlés
  14. Vegyetek neki gyerekeknek valo muanyag ollot (Maped security). Azzal is tud papirt vagni, de tokeletesen tompa a hegye, sot vastag is. A papirjan 3 ev folott ajanljak ugyan, de felugyelettel szerintem nyugodtan hasznalhato. Enyemlany imad nyiszalni vele, remekul lefoglalja, szinezgeti a fecniket es meg ugyesedik is a keze tole. Persze lehet nelkule elni, de nem muszaj :) (Ildi voltam, zugolvaso)

    VálaszTörlés
  15. a wifit nem kapcsolom ki, de mostantól ki fogom. :) (a telefont repülő üzemmódba szoktam tenni), a lehetőségekhez képest biokaját kap, és nem merem babysitterre bízni. viszont a menetirányt kiharcolta magának már egy évvel ezelőtt, mert gyűlölte, hogy nem lát, és veszélyesebbnek tartottam, hogy az állandó hisztitől nem tudok rendesen a vezetésre koncentrálni, minden egyébbel pedig úgy vagyok, hogy ha nem NAGYON veszélyes, akkor tanulja meg kezelni a helyzetet, mert sokkal gázabb évekig óvni tőle, míg megérti, hogy nem oké úgy csinálni. nekünk totál kimerítő, ő pedig tapasztalatlan lesz és (szerintem) bizonytalan. például simán engedtem felállni a csúszdán (felfelé mászva) amikor még csak togyogott, mert maximum eldőlt. abból összeállt neki, hogy mi a felállás következménye, és nem most kell megmenteni saját magától, amikor már keményen tolja az ipart. vagy például hagytam, hogy hozzáérjen a forró radiátorhoz, mert tudtam, hogy nem fog komoly sérülést okozni, de elég meleg ahhoz, hogy kellemetlen legyen, és megérti a "vigyázz, meleg/forró!" fogalmát. ollót azért nem adok a kezébe. :)

    VálaszTörlés