2015. november 30., hétfő

Játékok

Hú, de hosszúak tudnak lenni azok a napok, amikor nem tudunk kimenni. Egyrészt Boni a korából adódóan mindennel tud még játszani, másrészt, pont a kora miatt még nem köti le sokáig semmi. Előfordul, hogy egy nap alatt az összes játékot végigjátszuk akár kétszer is. Játék neki a mosógép beindítása, a lábosokkal csörömpölés, játék a kulacsból vízivás. Újra divatba jött a kulcsozás (ké, ké! = clé franciául), a pelenkák ide-oda pakolása stb. stb. Ezeken túlmenően van pár olyan tevékenység, amit nagyon szeret csinálni, játékkal vagy anélkül.

1) Az összes megvásárolt játék közül ez az ábécés kirakó az abszolút favorit. Annyira szereti, hogy valszeg újra megvesszük, mert pár betű végleg és nyomtalanul eltűnt. Ez az, ami a legtovább leköti őt egyedül. Boni egyébként az időnek csak kb. 5%-ban játszik magában (hajajjjj), azt is leginkább ezzel. Csodálkozom is, amikor az örökké rohangáló kisfiú leül, és szépen, akkurátusan beteszi a betűket a helyükre, napjában többször.


2) A másik nagy kedvencet kaptuk, én még a létezéséről sem tudtam. Ez egy Duplo, a kerekek és az aljzat egybe van építve, erre teheti rá a gyerek az elemeket. Számtalan autót, traktort, vonatot stb. lehet így kirakni, majd egymással őket megversenyeztetni (a dobozban összesen három különálló aljzat van). Vagy az összes elemet egyetlen aljzatra fölépíteni és kipróbálni, tud-e így gurulni.




3) Ami a könyveket illeti, szűk az a metszet, ami neki is és nekem is tetszik. Ami úgy-ahogy leköti, az az Annipanni, mesélj nekem! és a Boribon autózik. Egész cuki ez a kis mackó, eddig nem ismertem. Z. egy francia mackós sorozatot szokott neki olvasni (Petit ours brun), na az a maci szerintem rondább. A lényeg Boninál egyébként az, hogy legyen a könyvben autó, akkor már sokkal könnyebb eladni neki bármit. Szereti még a Pipp és Polliból a Pipp rollerezik c. részt. Szokta nézegetni a Meseboltot is, a Vidám mesék sajnos teljesen kiesett a pixisből. A francia mesekönyvek egyébként zseniálisak. A kedvencem (és Boni is szereti) a Kididoc-sorozat (képen), amely több korosztályhoz (1–3; 2–4; 4–6 évesek) szóló interaktív, egy-egy témakört átfogó könyvek sorozata. Legszívesebben az összeset megvenném. Az 1–3 évesek számára olyan témákat dolgoztak fel, mint: színek, formák, járművek, testrészek, a kert, a Télapó, az erdő, az éjszaka stb. Pár oldal csak, pont elég az ilyen kicsiknek. Azt nem mondom, hogy elnyűhetetlen, de vastag a papírja, és minden oldalon van egy mozgatható, forgatható elem. Az utolsó oldalon megjelenik a könyvben szereplő összes tárgy, lehet ismételgetni a megtanult szavakat.

4) Nem kell hozzá sok minden, de imádja: a firkálgatást. Szól, hogy tóóó, papííííí (toll, papír), és már rakom is be az etetőszékbe, hogy rajzolgasson. Ügyesen húz (girbegurga) vonalakat, és pöttyöz. Sajnos csak golyóstollal hajlandó, olyannal, ami még az asztalról sem jön le, és halálra rémiszt, amikor hadonászik vele. A gyerekeknek szánt lemosható filctollakról hallani sem akar. Tök jó még ez a vízzel tölthető ceruza (képen), amivel a hozzá kapható anyagra lehet rajzolni, és máshol nem hagy nyomot. Nagy sláger még a matrica, olyannyira, hogy különleges alkalmakra tartogatjuk (utazás, orvosi rendelő), mert azzal egy fél (!!!) órára is le lehet foglalni. Ide-oda ragasztgatja, ha itthon matricázik, akkor még harmadnap is találunk belőle a papucsokon, könyveken, szőnyeg alatt.

5) Aztán ehhez már tényleg nem kell semmi: a futkározás. A folyosónk kb. 7-10 méter, ez a kifutópálya, onnan egyenesen az ágya mellett lévő matracra érkezik, ahol én ülök. Elkapom, hátra dőlök, a magasba emelem, csiklandozom, ő sikoltozik és nevetgél, majd fejjel előre leteszem. Van egy olyan gyanúm, hogy utána még bírkózni is szeretne... (én nem).

6) Az első évéből csináltam egy 120 fényképből, a másodikból egy 100 képből álló válogatást: ezeket az albumokat mindketten imádjuk nézegetni (otó, otó! - kéri (fotó)). Az is tök jó ebben, hogy így talán nem felejti el a ritkán látott családtagok arcát és életünk különböző színtereit. Tulajdonképpen mesekönyvként használjuk, amelynek ő a főszereplője (Manóboni - mondja saját magára, iszonyú cuki cérnahangon. Nem tudom honnan vette, sohasem hívom így).

Ami (egyelőre) nem vált be: garázs, nyomda, lábbal hajtható kerekes szerkezet, talicska, játékkonyha, az együtt sütés. Tervbe van véve még, hogy veszek egy diavetítőt. Nektek mi vált be kétévesetekkel?

31 megjegyzés:

  1. A Pipp és Polli nagyon nagy kedvenc nálunk is, szinte az összes megvan. Szereti a Bogyó és Babócát, és még a Kippkopp a gesztenye gyereket is. Könyvben még jó a Ravensburger sorozatok szerintem, jó részletes, azt el lapozgatja egyedül is pár percet. Playdooh gyurmázás még ami megy, de megeszi ha nem nézek oda.
    Vettünk egy ikea babasátrat alagúttal, abban bujdoklunk néha.
    Még szuper a fa puzzle szerűség, amikor van egy kis fogantyú a beillesztendő elemen, megfogja, és beteszi a vájatba. Ezt jól leírtam :-)
    Sajnos az Iphonomnál nincsen népszerűbb...megkaparintja, feloldja a billentyű zárat, megkeresi a youtube playert, és elindítja a Peppa malacot. Majd zokog ha elveszem.
    Mi is szenvedünk idebent rossz időben, gondolom már Ti is várjatok a tavaszt :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :) Én a telefonomat nem szívesen adom oda, ki tudja, kinek mit küld el rajta..még egy blogbejegyzést is megírna, ha hagynám!

    Ikea alagútunk van valahol, elő is veszem, köszi az ötletet!

    VálaszTörlés
  3. Mostanàban Marcika arra akar kényszeríteni, hogy autós memóriàsat jàtsszunk, dehàt kizàrt dolog, én csak az àllatos memóriàsra vagyok kapható:D fiús anyànak lenni nem mindig egyszerű:)

    VálaszTörlés
  4. A gyurma nálunk is nagyon népszerű, elsőre egy színt érdemes venni, mert úgyis összekeveredik. És nálunk nagyon megy most a zsírkrétával rajzolás. Az asztalon papírra persze nem olyan izgalmas, de a konyhában vagy a fürdőben nálunk világos csempe van és arra nagyon szeret rajzolni. 2 perc lemosni :). És most nagyon szeret minden karácsonyi dolgot, tegnap másfél órát simogatta a Mammutban a karácsonyfa gömböket, aztán másik másfél órát mozgólépcsőztünk és előtte még voltunk kb 1 órát a libriben is könyveket nézegetni.

    VálaszTörlés
  5. Bilibót nagyon szeretik még ma is a gyerekek - ez egy gombolyű fenekű bili tulajdonképpen, elnyűhetetlen műanyagból, lehet benne pörögni-forogni, ringatózni órákig. (sajnos az én fenekem már nem fér bele). valamilyen skandináv cucc szerintem.
    Borinál még az ujjfesték is bejött, csak irgalmatlan felfordulást lehet vele secperc alatt csinálni.

    VálaszTörlés
  6. Na, akkor ezt a gyurmát kipróbáltatom vele én is. :) Mit szoktatok belőle formázni? Sütőben kisütős cucc? Már látom, ahogy kóstolgatja.. :)) Még a matricákba is bele-beleharap néha, tényleg résen kell lenni. Egyszer azt láttam, hogy a fülébe próbál betuszkolni egy matricát.. A zsírkrétát nem merném neki odaadni a lakásban, féltem a falakat! :)

    Molly, hát a klasszikus kérdés :)) mi a jobb, autózni és pókemberezni, vagy pónilovacskázni és hercegnőnek öltöztetni a gyereket (nem tudom, amúgy). De látszik, h Ms Meryllának lánya van (ugye?), egy fiú biztosan nem SIMOGATJA a gömböket! :)) Legalábbis az enyém nem..

    Bilibo - most nézem az interneten, nem ismertem. Jónak tűnik! Látom, kétféle méretben van, ugye? És most lehet h hülyeséget kérdezek, de nem balesetveszélyes? Nem pöröghet vele úgy, hogy megránduljon a nyaka?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nàlunk szerencsére elég egészségesen van jelen az idegesítő lànyossàg (ilyen horror pónikat Léna nem kap és kész) és tök jól elmarkolóznak-vonatoznak együtt (és Léna is szereti az autós memória jàtékot), mondjuk az tény, hogy Marcika még sosem akart babàt fésülgetni (ez egyébként amúgy egy tök érdekes talàny is szàmomra, hogy miért nem) és teljesen hidegen hagyja az öltözködés (ami Léna egyik kedvenc elfoglaltsàga).

      Törlés
    2. Persze, csak sarkitottam. :)) En is ismerek ilyet is, olyat is. Meg egy olyan kisfiura is vigyaztam egyszer (4 eves) akinek az egyik kedvenc foglalatossaga az oltozkodes volt. Napjaban tobbszor is atoltozott, es nem lehett ra akarmit raadni!

      Mindenesetre a pokemberezest meg a lovoldozest uuuuuuugy kihagynám!!

      Törlés
    3. Én nem vagyok hajlandó jàtékfegyvert se venni, úgyhogy nem lesz nàlunk lövöldözés. Nem tudom mi az a pókemberezés, de aggasztóan hangzik:D

      Törlés
    4. Az is! Pókemberes ruhába öltözés és úgy pókember utánzása, kizárólag pókemberek pohárból ivás... ilyenek. Áááá!

      Törlés
  7. nalunk nyakrandulas nem volt, csak egymást akarták fejbecsapkodni vele :)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Nagy szivacsok, labdák, pokrócokból bunker, nagy dupló építőkockák, kisautók, folyton mesélni kellett, pld boribont - de istenigazából Á.-t a hatalmas telefonkönyv érdekelte leginkább, azt órákig lapozgatta, olvasgatta. És sok zenét hallgattunk, komolyat meg keményet, de főleg manu chaot

    VálaszTörlés
  11. aha, megtaláltam a bilibo egyik népszerű felhasználási módját: http://pupakek.blogspot.hu/2012/01/erosen-mergezo-keteltuek-lakasban.html

    VálaszTörlés
  12. és azt még nagyon szerették, ha repülőzünk, én voltam a repülő, lefeküdtem a szőnyegre, ráültek a hátamra. felszállt a repülő, ide-oda dülögéltem, aztán jöttek a légörvények stb. Velünk is csinálta anyukám, mi is imádtuk.

    VálaszTörlés
  13. Nalunk is sok zene, tanc. Ha nagyon nezni kellett valamit, neha neptancosokat neztunk. Farudas jatek tologatas utan babakocsi tologatas jott. Mindkettot vegelathatatlanul. Ketevesen kismotor. A jatekkonyha akkor meg ot sem erdekelte. Kirako, eloszor 6,9,12 darabos, aztan egyszercsak raerzett. Felfuzos jatek. Kulonbozo targyak szin szerinti csoportositasa (ezt nagyon untam...) Olyan mesekonyvek, amiben nyitogatni kell kis ablakokat. Barmilyen nagy dobozba belebujas, alagutazas, arra firkalas, arra matricak hadanak felragasztasa. Keteves szulinapja korul megtanitottam ragasztot lapos kanalszeru palcikaval (glue spreader, mi az?) felkenni. Szetvagtuk a csomagolopapirokat es ragasztottunk rengeteget. (E. egy nagyon mozgekony lany, ehhez leult. A kisfiam meg nincs ketto, de mar tobbet csucsul.)

    VálaszTörlés
  14. youtube-on troto ő egy csacsi francia tablet esetleg ?

    VálaszTörlés
  15. Szia,

    Nekunk is van vizes rajztablank :).

    Gyurmat en meg tuti nem adok, raerunk arra meg! :)

    Slager: duplo, de nagyon (vonat,de cask az alap, nem kesz; mindenfele jarmuvunk is van, allatok)

    Van horgaszos puzzle is, olyasmi mint ez az abc, csak halak es magneses horgaszbot is van hozza...

    Toronyepites egymasra rakhato kockakbol, tudod, ami egyre kisebb meretu. (Elvileg azt hittem mar nagyok hozza, de nem)

    Kis szerszamkeszlet szetszerelheto traktor/repulo - talan meg kicsik hozza....

    Kismotor, hintalo (nekunk ilyen muanyag van, elvileg a bolcsik is ilyet hasznalnak), babakocsi (3 (!) van belole.... Fiamnak is van 1) labda

    Konyvek... van ilyen zenelo is, az eleg nepszeru...(bar mostanaban talaltak egy rettenetes kis hableany verziot, min 2-szer olvassuk naponta ...)(baba foleg lanyomnak, persze)

    Mr et Mme Patate, szupi kis aprocska elemekkel...

    Diavetito nekunk van, esti rutin resze (osszesen 3db francia nyelvu mesevel, amibol 1 nyelvezete nagyon gaz + kicsit rasszista :))))

    Ja, es a kisfiam imad oltozkodni.... Meg a lanytesoja ruhajat is felveszi... "kőcsönatta" :))) viszont mar szinte mindent egyedul felvesz/levesz (egyedűl/toutseul) :))))

    Hat kb ennyi.

    Karacsonyra kineztem konyveket, matricat (meg nem nagyon nezegettek), konyhai keszletet, gyongyot...


    Szep napot!
    NS

    VálaszTörlés
  16. Tesz-vesz város mesekönyv óriási sláger nálunk, az általad említett duplo, plusz nekünk van kisvonatos is ( nem a sínpályás változat, mert az egy vagyon), meg tűzoltós duplo is, na ezeket keverve mindenféle autót, vonatot lehet építeni ( lakóautó, tehervonat, kamion, órákig elvagyunk vele).
    Gyurmát most kezdte, odavan érte, ha félsz, hogy megkóstolja, só-liszt gyurma, annak van főzős változata is, azt is lehet színezni.
    Zsírkréta is szuper, és én le tudtam radírozni a falról ( kicsiknek való, talán ezért? de előtte persze kétségbe estem :-))

    Jó mulatást :-)

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Na ugy latszik a Szent Duplo nelkul sehol sincs elet! :))

    A kihajthatos ablakokkal ellatott konyvek sztem is szuperek (pl. A Nyuszi almos -zsenialis, ugyanaz az illusztrator, mint. Pipp es polli) de sajnos itt le lesznek szaggatva az ablakok, ezert el is tettem oket kesobbre. Tesz-vesz varost megveszem, jo otlet!

    VálaszTörlés
  19. Felfuzos jatek: tenyleg, lattam ilyet fiuknak is, majd utananezek!

    Ns, szerintem ugyanaz a jalacskas kirako van meg nekunk is (janod a markaja) de en azt a botot eltettem, eletveszely!! Kepes azza szaladgalni, majd magat megszurni...

    VálaszTörlés
  20. You tube: na ez az, amit mostanaban utalok. Azert voltam ilyen engedekeny eddig, h legalabb a magyartudasa fejlodjon (a cél szentesiti az eszkozt). Csak sajna magyarul nem akar semmit nezni, mar a traff park sem erdekli, es mivel jobb oldalon felkinalja a francia meseket, folyton azokra akar kattintani. :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem csodálom . mi azért szerettük trotro-t mert egyszerű a vonalvezetése a rajznak és színvilágnak, a hangok remek tónusban és intonációban vannak. a francia szöveg a"zenei " hallást erősíti-nem fontos érteni a kicsinek, mert a történéseket teljes egészében leköveti. magyartudása majd élőszóban tőled eredően fog fejlődni

      Törlés
  21. Épít, épít, épít. Duplóból, Legóból, (kis)konyhai eszközökből, könyvekből. Próbált labdákból tornyot, őrült hiszti lett a vége mikor nem sikerült.
    Nagyon megy a golyópálya, meg egyszer utazáshoz vettem egy 20 centi átmérőjű mágneses, körbeforgós, tátogó halas játékot. Imádja.
    A matricázás is sláger nálunk. Valamint az abszolút megunhatatlan: bújócska. 100x ugyanoda bújik egyébként, és vannak tök viccesek is így én se unom magam halálra (pl mikor a tejüveg ajtó mögött nagyon büszke magára, hogy micsoda remek búvóhelyet talált, vagy a sötétítő függöny mögött mikor süt a nap és nem elég, hogy totál látszik a kontúrja, de a függöny csak térdig takarja).
    Ezenkívül kirakók: olyasmi is van, mint ez a betűs, de már a 12 darabos is megy neki (mondjuk akkor ott kell ülni mellette és segíteni, hogy „most keresd meg a kislány haját, szerintem szőke”). Vannak hatalmas földre rakhatók, 1-1 darabja kb 10-15 centi, nekünk pl ez is megvan: http://www.elc.co.uk/Touch-and-Feel-Zoo-Puzzle/133674,default,pd.html, olyan is van, amiből egy farm lesz és azon tologatja az összerakás után az autóját meg ráteszi a tehenet, dinoszauruszt, miki egeret legelni.

    VálaszTörlés
  22. Köszi :))

    mi ez a halas dolog? Nincs esetleg kép a neten róla?

    Épp most voltam egy barátnőmnél (Bonival egyidős a fia), és megcsodálhattam a sínpályás, elemes Duplót. Elmondása szerint a gyerek meg van őrülve érte, és ezért tök gyakran kell elemet cseréniük benne.

    Cuki lehet a függöny mögött :)) mi próbálkoztunk bújócskával pár hete, vendéggyerekekkel, de Boni még nem értette a lényeget :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyesmi, csak a mienk nem elemes, hanem felhuzos (kb 2 euro volt a vonatpályaudvaron, apró, utazashoz tökéletes).

      Törlés
    2. Csak a link maradt le: http://images.google.de/imgres?imgurl=http://www.jatekbox.hu/images/termek/28108_orig.jpg&imgrefurl=http://www.jatekbox.hu/jatek-magneses-horgasz-jatek/page-prod/id-28108&h=600&w=801&tbnid=clokWMiFPZ6iGM:&tbnh=90&tbnw=120&docid=Y3xhcJ5vyQtUaM&usg=__cK63xxK1YEKxBI3ToA7hKFmwfIc=&sa=X&ved=0ahUKEwjXzZPfm8nJAhXGNxQKHYXzAyIQ9QEIKjAE

      Törlés