2014. november 18., kedd

Elindulni

Összességében nem hiányzik a régi életem. Nem hiányzik a munkám. Nem hiányzik Brüsszel, az esti programok, a hétvégi későnkelések és/vagy szieszták, az utazások. Nem baj, hogy mindent magasra kell tenni a lakásban, nem gond, hogy a ruháimon itt-ott kivehetetlen foltok éktelenkednek, hogy pár könyvem összenyálazódott és széttépődött, hogy a szemüvegeim szárai kilazultak.

Viszont! Nosztalgiával gondolok arra, amikor ha elmentem valahová, csak kiléptem az ajtón, kalapkabát és kész. Mert hogy indulok el mostanában? Ha Bonival megyünk, a folyamat komplex logisztikai szervezést igényel:

1. Kikészítem az én ruháimat és az övéit (kabát, pulcsi, cipő - mindkettőnknek).
2. Kikészítem a babakocsit - ha kocsival megyünk, bepakolom az autóba, ha gyalog, akkor meg innentől kezdve azt kell megoldanom, hogy Boni ne fogdossa meg a kocsi kerekeit.
3. Beöltöztetem a kapálózó és méltatlankodó gyereket.
4. A folyamat felénél, azaz a pulcsin túl de a kabáton innen kinyitom az ajtót, nehogy megizzadjon.
5. Miután teljesen felöltöztettem, berakom a kocsiülésbe vagy a babakocsiba.
6. Rohanva én is felöltözöm.

Nem hangzik ez olyan bonyolultnak, a probléma az, hogy valahol mindig elrontom. Általában már a ruhákat sem tudom normálisan kikészíteni, de a kocsi- és lakáskulcs előkerítése is valahogy mindig az utolsó pillanatra marad.

Versenyfutás

Ha meg Boni nélkül megyek el valahová, akkor meg azért kell visszafordulnom ezerszer, mert:

- puszit kell adni
- meg kell kérdeznem Z-től, hogy biztosan tudja, melyik bébipapit kell megmelegíteni
- Z kérdezi meg, mikor már kint vagyok, hogy hová tettem a tiszta előkét
- a kocsiban jövök rá, hogy át kell pakolnom Z. kocsijába a gyerekülést
- és még vissza kell futnom egy utolsó pusziért!

16 megjegyzés:

  1. Én meg épp azon nosztalgiáztam ma reggel, hogy basszus tavaly télen csak fogtam a még csecsemő hordozott babát, beraktam a kendőbe, és becipzároztam a kabátom alá, most meg neki is kabát, cipő, babakocsi meg az egész hóbelevanc, miközben még háromszor elfut, mert utál öltözködni :)

    VálaszTörlés
  2. Na igen, ez az. Én akkor a nyarat vártam, h ne kelljen rá ennyi mindent adni. Most meg azt várom, hogy megálljon már végre a lábán egyedül, és könnyebben (?) tudjam ráadni a rétegeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, minél idősebb, annál hatékonyabban ellenkezik, sokkal könnyebb volt, amíg csak feküdt :)

      Törlés
    2. én ismerek két kisgyereket, akik meg egyenesen szörnyeset játszanak öltözködés közben; a szörny természetesen én vagyok, menekülnek is előlem rendesen. (Marcikát egyszerűen le kell fogni az oviban az öltözéshez - ahol egyébként kábé ötven fok van, amitől külön szétvet az ideg).
      majd szerintem akkor lesz ez könnyebb, ha a cukrászdában találkozunk, mikor ők harminc éves bankárok...

      Törlés
  3. A férjem szerint gyerekkel elindulni elég 5 perccel azelőtt hogy kell. Neki. Felkapja a gatyáját, áll az ajtóban és közli hogy akkor mehetünk. Én közben bepakolom a gyerek hátizsákját, vizet, rágcsálni valót, játszóházba váltóruhát, kikészítem a felveendő ruháját, magamnak sminket és persze nincs egy rongyom sem DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ugyanaz a férjünk :-D???? Itt három gyereke van ;-).

      Törlés
    2. DD, nekem csak 1 van de neki több! Jajaj...

      Törlés
  4. Jaaa, arról ne is beszéljünk, amikor hárman indulunk el - Z-nek mindig is több idő kellett, mint nekem, ő az ottfelejtős-háromszorvisszafordulós típus alapból is!

    VálaszTörlés
  5. Tamko, nem könnyebb, ha megáll a lábán! :) Elindul, lehajol, méltatlankodik, elsétál, közben próbálod a kabát cippzárját felhúzni, sapkát leszedi, elhajítja, és míg te próbálsz cipőt venni, ő már levette a sajátját, és éppen rágcsálgatja annak finom kis piszkos talpát. :))) Jááájjjj! És ha mindemellett még egy 4,5 évessel együtt indulsz el... :) Mégis, ha 4-esben megyünk, azaz apa is velünk tart hétvégén, még nehezebb, hihi! :)

    VálaszTörlés
  6. már többen megelőztek, de így van - néhány évig ez csak bonyolódni fog :) aztán hipp-hopp eljuttok oda, hogy egyedül indul el, puszit sem akar adni/kapni, nem vesz sapkát, hiába nézed fájó szívvel és hidegtől remegő testtel, ahogy elporzik egy szál pulóverben (és ez nem jelenti azt, hogy nyári negyven fokban ne mászkálna sötét színű kapucnis cuccban, természetesen a kapucniból az orra hegye látszik csak ki...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony ám, az enyém bőrkabátban akart menni suliba, 35 fok van napközben de a reggeli 24 fokban fázott. Amúgy szófogadó gyerek de érzem hogy kezdődnek a mindent ő tud jobban időszakok. Mondjuk nálam ez mindig így van D

      Törlés
  7. Hát KÖSZÖNÖM mindenkinek h ezt a kis reménysugaramat is kioltotta...! :)) Pedig mondogattam magamban, hogy már csak pár hét, és minden megoldódik..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hogy valami vigasztalót is írjak: a legnagyobb kínszenvedések szülik a legnagyobb alkotásokat - a rajz ismét telitalálat :D

      Törlés
    2. Dehogy oltották ki a reménysugarat, csak egy picit tévedtél, pár hét helyett pár év és minden megoldódik.

      Törlés