Fejlődési ugrás

Amíg nem volt gyerekem azt hittem, hogy a kisbabák minden nap produkálnak valami újat és az idő csak úgy röpül. Ezt hallottam mindenkitől és a saját korlátozott tapasztalatom is ez volt más gyerekekkel. Emlékszem pl., mennyire meglepődtem, amikor a kisfiú, akire vigyáztam egyik nap a semmiből elkezdte mondogatni, hogy jobbra, balra, mellette stb., pedig tuti, hogy előző nap még csak mutogatta az irányokat.

Aztán megszületett Bonhomme és éveket heteket vártunk arra, hogy elmosolyodjon.

Újabb hosszú hetekig csak a hátán feküdt és kalimpált.

Majd lassan-lassan megtanult hasra fordulni, de nem volt egyszerű menet.

Május eleje óta próbálkozik a helyváltoztatással. Három hónapos kora óra csorog a nyála.

Erre egyetlen hét alatt kijött az egyik egérfogacskája ÉS megtanult négykézlábra állni ÉS ülni* ÉS kúszni**! Most már értem, miért mondják azt, hogy a babák gyorsan tanulnak: egy hete egyik ámulatból a másikba esünk. Oké, 8 és fél hónaposan talán itt volt mindennek az ideje, na de így ömlesztve?

Hirtelen megtapasztaltam a szülőség egy új oldalát is. Eddig azt gondoltam, minek a gyerek fejlődéséről ennyit beszélni, mindegyik megtanul egyszer mászni, járni, beszélni, így vannak kódolva. Aztán most azon kapom magam – és biztosan ez is valamiféle ősi genetikai kódolás eredménye - hogy boldog-boldogtalannak újságolom Boni legújabb tudományait, sőt: büszke vagyok rájuk!

Viszont az életünk megváltozott. Egy percre, de még egy másodpercre sem lehet egyedül hagyni, még a pihenőszékében sem, onnan is kimászik. El is követtem azt a hibát tegnap, hogy pár másodpercre nem néztem oda (amíg beraktam a szennyest a mosógépbe), és amikor visszafordultam, Bonit a kiöntött folyékony mosószer kellős közepében tapicskolva találtam meg... Szerintem Z. fejében akkor megfordult a gondolat, hogy elválik tőlem és egyedül neveli tovább a gyereket.

Ugyanezen az ominózus héten más is történt. Elromlott az alvása, pedig az elalvásra március óta nem lehetett panaszunk. Most viszont hiába teszem be az ágyba, nem fúrja bele a fejét a rácsvédőbe (pedig én hoztam a repülőn, nem Z kocsival, nehogy egy órát is nélkülözze), hanem hasra fordul, mulatozik, majd sírni kezd. Bemegyek, megsimogatom, irányba teszem, erre visszafordul és rámnevet, kokettál, magyaráz, szemléli majd püföli a rácsvédőre hímzett állatokat. Kimegyek, sírás, visszafordítom, hasra vágja magát stb., stb.

Aztán leesett (nem túl gyorsan..): ez a gyerek nem álmos! Nem kell már napi háromszor aludnia. (Bár épp tegnap aludt megint háromszor egy-egy órát, szóval ki érti ezt...) És mindezekkel párhuzamosan bélpoklos is lett: ebéd után már desszertet is kap, ilyen nagy fiú.

Holnap Dantét fog olvasni, eredetiben.

* Azért még nagyon nem merem egyedül úgy hagyni, mert orra bukás a vége.

** Első nap 10 centit kúszott, a harmadikon pedig már az egész lakást keresztbe-kasul átszelte: a két karjára támaszkodva, az egyik lábujjával navigálva, kurjongatva..!