2014. március 24., hétfő

Öt hónap hő(mérséklet)mérési módszerei és eszközei

Mielőtt Bonhomme megszületett, vettünk neki egy lázmérőt, amely tétel rajta volt a kórházi listán. Ott elmagyarázták, hogyan kell és ajánlatos vele hónaljban a baba hőmérsékletét megmérni, hogy tudjuk, nem fázik-e vagy nincs-e melege. Rendszeresen mértem is a hőjét, ami 35,6°C és 36,6°C között mozgott. Ennek alapján öltöztettem-vetkőztettem a gyereket. Meg voltam elégedve ezzel az egzakt és praktikus módszerrel. Ha rajtam múlik, még mindig itt tartanánk – illetve most is itt tartunk, némi kitérővel.

Z. kételkedve figyelte a lázmérőt és annak működését, szerinte hónalj helyett a baba popsijába kellene inkább dugni. Hát ezt én nem engedtem. A kórházban azt mondták, már ők sem ezt a gyakorlatot követik. Ezért hamarosan Z. vett egy infra-lázmérőt, amivel pontosabb mérést kívánt elérni. Ezzel nem is kell a gyerek homlokához érni, csak közel tartani. Na ez aztán mért hülyeségeket! Kétszer egymás után előfordult a 37,3°C és a 38,4°C is. LB férje, amikor nálunk jártak, észrevette az asztalon a lázmérő dobozát, és ezt kérdezte tőlünk: Ti is kidobtatok erre feleslegesen pénzt?

Ekkor vettük meg a harmadik lázmérőt. Ez is infrás cucc, de egy orvosi eszközöket áruló svájci honlapról rendeltük, pontosan onnan, ahonnan a háziorvosunk, ő adta meg ugyanis a lázmérő adatait – neki is ilyen van. Ez az új csodamérő sem vált be, volt itt minden: hőemelkedés, láz, 36,6°C … mindez pár percen belül.
Bonhomme-nak egyébként kétszer volt láza eddig: a 2. és a 4. havi oltás után. Legutóbb Z. már annyit nyaggatott, hogy beleegyeztem: mérjük a hőmérsékletét a kis fenekében, tudjuk meg egyszer és mindenkorra a valóságot! Ekkor vettük a negyedik és egyben utolsó (?) lázmérőt.

Egy héttel az utolsó oltás után Bonhomme kakis pelusában egy kis véres valamit találtam. Nehéz körülírni, egy véres kis cérnaszálra hasonlított. Nem tudom, volt-e valaha a világon széklet, ami ilyen különleges bánásmódban részesült, én biztos, hogy most először tüntettem ki kakit ekkora figyelemmel: fényképeztük, napjában többször is elővettük a gondosan elcsomagolt pelust és megszakértettük, telefonon különböző családtagoknak és barátoknak részletes leírását adtuk. A végén persze az orvosnál kötöttünk ki, aki nem menekült meg attól, hogy az orra alá ne dugjuk a pelust (képletesen, persze) és a végén még laboratóriumi vizsgálatra is elküldte – ahol nem találtak semmit. A doki véleménye: a vér a felsértett végbélnyílásból származhat, amit viszont… a hőmérő okozott!

Így tértünk vissza a legelső, hónaljba helyezendő hőmérőhöz, mert ezek után én másmilyen módszert nem alkalmazok. De ezzel még nincs vége a dolognak. A levegő (kinti, benti, a hűtőben, a mélyhűtőben, a babakocsiban), a fürdővíz és a felmelegített tej hőmérsékletének mérése sem sima ügy nálunk. Fogalmam sincs, hányadik hőmérőnél tarthatunk…

32 megjegyzés:

  1. Na, ezeket kb. pont így végigjártuk mi is :D - csak nem infrahőmérő volt, hanem digitális izé a higanyos/alkoholos helyett, meg hőjelző homlokcsík (nyilván van rendes neve is) mértünk is egyszerre két hónaljában több, mint egy fokos különbséget (és mértünk levegő és vízhőmérsékletet is természetesen) - aztán kiderült, hogy néhány tizedfokos eltéréssel képes vagyok megállapítani egy homlokra adott pusziból, hogy mi a helyzet, úgyhogy azt használtuk elsősorban és csak akkor mértünk, amikor a homlokpuszi valódi lázat prognosztizált. Mostanára valószínűleg kijöttem a gyakorlatból, évek óta max. egy-két alkalommal betegek :)

    VálaszTörlés
  2. Mi is sok fajta lázmérőt kipróbáltunk, végül maradtunk a flexibilis végűnél és a popsiban mértünk, mióta nagyobb, azóta pedig hagyományos higanyos lázmérőt használunk a hónaljban. Viszont pl. a fürdővizet, tápszert, babakocsit, öltöztetéshez eszembe sem jutott hőmérőzni. Bocsi, de ez nekem kicsit túlzásnak tűnik.

    VálaszTörlés
  3. Ez a cikk de aranyos :) persze a véres székletet leszámítva! Elhiszem hogy volt nagy aggódás/tanakodás!
    Fürdővizet én csak legelső gyereknél mértem hőmérővel, illetve lázat digitális flexibilis lázmérővel, popsiban. Hálistennek soha nem sértettük meg vele a picit (pedig a Legelső gyereknél 3 hónapig így kakiltattunk, 2 naponta fürdés előtt... ), jól bekentük popsikrémmel a lázmérő végét, és így használtuk a végbélben.

    Digitális lázmérő sem a legjobb... nekünk 3 fajta van itthon, a Legnagyobbnál ugye már hónaljban mérünk, és az X perc csipogás után is még mér a lázmérő, rendszerint 2-5 tized foknyival többet mutat...

    VálaszTörlés
  4. :) Nalunk mar a korhazban kezdodott a homero mizeria (amig benn fekudtek)... Digitalisakat vettunk (2-t kellett), az egyik nem jol mukodott, aztan megis...Szoval vagy 5-t vettem, mar teljesen beporogtem tole - biztos a hormonok is kozrejatszottak -, es egy idoben kettovel mertem egymas utan...A homlokost nekunk nem ajanlottak, mi korhazi utasitas szerint csak honaljban. Most mar csak "kulonleges" alkalmakkor merunk egyebkent (oltas), maskor nem. Vizet meg mindig, tapszert sosem, azt en kostolom...

    Azert tenyleg milyen erdekes, h mindenki hasonlo problemakkal kuzd... :))

    NS

    (en rendszeresen fenykepezek kakit)

    VálaszTörlés
  5. Bocs, de erről az írásról csak ennyi jut eszembe Besenyő "Nagyon-nagyon-hőmérőzős" István után szabadon, hogy:
    - Nooooooormális, Margit?

    Komolyan, teljesen rácsodálkoztam, hogy vagy én vagyok ennyire hanyag anya, hogy a büdös életben eszembe nem jutott bármilyen betegség tünete nélkül hőt mérni bármelyik gyerekem (az elsőnél sem) bármelyik testtáján/testnyílásában, vagy ti vagytok egy kicsit (mondjuk, szerintem inkább nagyon) túl aggódó szülők? Azt nem is sejtettem, hogy a lázmérő arra is jó, hogy megtudjuk tőle, fázik-e a gyerekünk vagy esetleg melege van.

    Amúgy lázmérők közül az egyetlen pontosan mérő, a ma már sehol semmilyen formában nem kapható higanyos fajta. Nekünk is van itthon 3 féle, ami kb. arra jó, hogy lássuk, valóban van-e láza a betegnek, vagy nincs. Van digitális-csipogós, és kétféle piros folyadékkal töltött, amiknek az a különleges tulajdonsága, ha egyszer fölmegy, az éleben többet nem rázod le :-)))).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, ezt en sem ertem. Hömersekletet merni öltözteteshez??? Nincs eleg para egy elsö gyerekes anyukanak, meg azt az elemi tudast is elveszik töle, hogy ö maga is meg tudja allapitani, hogy meleg van-e vagy huvös, kell-e pulcsi vagy sem???
      Nekunk van lazmerönk, egy olyan digitalis, de elsösorban a kezemet a homlokra tesz modszerrel merem a gyerek lazat. Teljesen mindegy, mit mutat a kutyu, nehany tized ide vagy oda semmit nem jelent. Bizz a jozan eszedben, sokkal könnyebb lesz az eleted, komolyan.

      Törlés
    2. Na, nekünk is ilyen van. Rá van írva a használati útmutatójára, hogy a hagyományos higanyoshoz képest kifinomultabb technikát igényel a lerázása. Miután az Istennek nem tudtam lerázni, pedig csiszoltam a technikámon, visszatértünk a régi higanyoshoz.:)

      Törlés
  6. Valaki árulja el hogyan kell hónaljban mérni!!!!! Én úgy utálom, hogy szegény gyerek lázas - hőemelkedése van, és én még análisan is zaklatom, de egy sajtkukac (még betegen is), képtelen vagyok addig a hónalja alatt tartani a lázmérőt, amíg mér

    VálaszTörlés
  7. Tényleg vicces, hogy hasonló gondokkal küzdünk, én meg azt hittem, csak mi aggódjuk túl a lázmérést :)) A két hónaljban mérésre nem is gondoltam! A homlokpusziból meg nem tudom megállapítani, sajna, amikor tényleg láza volt, én nem éreztem semmit (azt viszont láttam, hogy nagyon bágyadt és kevdetlen) Megnyugtat, hogy nem csak én fotózok kakit :))

    Elemi tudás: hát nekem olyanom nincs :) fogalmam sincs, hogy melege van-e vagy fázik, pl. mi Z-vel annyira különbözőképpen érezzük a lakás hőmérsékletét (én megfagyok, ő leveszi a pulcsiját) így nem tudom, mi lenne jó a babának. A babakocsiban pedig most, hogy süt a nap de fúj a szél. hamar felmegy akár 30 fokra is a hőmérséklet. (miközben nekem szélzsekit kell felvennem)

    Gigi, én jó erősen leszorítom a két karommal, de amikor lázas volt szegényke, akkor nem nagyon kapálózott :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, meg fogod tudni állapítani homlokpusziból is - idő kérdése :)

      Törlés
    2. Igyekszem! Legfeljebb kap majd néhány plusz homlokpuszit... :))

      Törlés
    3. Majánál abszolút jól működik a homlokpuszi hőmérés, de Andrisnál nem. Neki óriási magas láznál is (le sem írom mennyi...) csomó testrésze tök hideg, csak a hasa meleg. A halántéka pedig konstans forró újszülöttkora óta. Nála a homlokpuszi nem mérvadó. (Fr.kulcs)

      Törlés
  8. Azoknak üzenem, akik elhűltek az öltöztetős hőmérőzésen:

    Mindenki másképp hülye!

    Vagy annak nincs semmiféle rigolyája, aki csodálkozik?

    Tamkó, én popóban mérem a lázat, mert azt mondták, csak az a mérvadó mérés, a többi smafu, hát jó, én meg elhittem, úgy csinálom. Sőt, a nőgyógyász azt mondta, hogy még nekem felnőttnek is ott kell mérnem a hőmérsékletet, brrr! De ez milyen? A gyerekeknek simán mérem fenékben, magamnál meg borzongok? Nincs igazság! Mondanák a gyerekeim. :D
    Van néhány digitális hagyományos (= olcsó) patikai lázmérőnk, de csak azért, mert mindig eltűnt. Szerencsére most kettő mindig megvan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs, hogy "elhűltem", de tényleg furának találom. Főleg, mert minden gyerek más, és igazából a gyereket kell megismerni -amihez, mondjuk kétség kívül jó szolgálatot tesznek mindenféle műszerek, adott esetben a hőmérő.
      De én hiába csináltam volna meg a szabályos babafürdőt S-nek ő nem szeret nagyon meleg -értsd: normál hőmérsékletű, 37-38 °C-os) vízben fürdeni, hanem a langyosabbat szereti, a melegben kicsi kora óta ordított. Ki kellett tapasztalni, bele is telt pár hetembe, mire rájöttem, hogy túl meleg neki a víz, holott hőmérőileg patent volt a hőmérséklet. Ugyanígy az öltözésnél is: fagyos, mint a nővére, bezzeg a nagyobbik fiamról már akkor is szakad a víz, ha -5°C-ban a pólóra két pulcsit vesz (én meg háromban jéggé fagyok).

      Na, szóval nem akarok én senkinél okosabb lenni, csak attól tartok, hogy feleslegesen gerjesztenek mindenféle félelmet a szülőkben, hogy ha nem vigyáznak irtóra, akkor könnyen tönkretehetik a kisbabájukat. És akkor kitalálnak olyan hülyeségeket, hogy kutacsvédő járástanuláshoz, meg motorozáshoz térd-, könyök- és mittudoménmicsoda védő. Jó, a motorozásnál nekem is van rigolyám: a rosszabbik cipőjét adom a gyerekre, hogy ne a másikat tegye tönkre.

      Törlés
    2. Ja, azt elfelejtettem, hogy ez a hőmérőzés tényleg fura, de ha nekem ajánlották volna az első gyerek előtt (itt Mo.-n nem szokták ezt az eljárást javasolni), lehet, hogy én is megteszem, mert hajlamos vagyok mindent elhinni annak, akiről úgy vélem, valamiről többet tud, mint én. Például orvos, védőnő, de ugyanígy elhiszem, ha a kőműves ad jó tanácsot építkezés esetén. Aztán vagy bejön, vagy nem.

      Törlés
    3. En vagyok a masik csodalkozo, es egyetertek, a legjobb, ha a gyerekedre figyelsz es megtanulod öt. Nem szantam okoskodasnak, csak felesleges paranak.
      Ha meg merni akarod a hömersekletet, amiatt, hogy fazik-e vagy sem, felesleges a fenekben merni, ott a maghöt mered, hogy lazas-e. Nem tudom, hogy gondoljak a franciak, milyen börhömersekletnel fazik a csecsemö, de ne a fenekeben merd, az felesleges. Ha lazasnak erzed, az mas, bar en akkor sem mertem fenekben, honaljban böven ok.
      Kecs voltam egyebkent.

      Törlés
    4. Es meg annyi, hogy ha nem beteg a gyerek (lazas), akkor nem valtozik a hömerseklete. Nem ertem, hogyan lehet igy megtudni, fazik-e.
      Kecs

      Törlés
    5. Andi!

      Motorozáshoz ráadtam a bicajos sisakot, mondván van (alig háromszor volt rajta) és kitörte a fogát egy 5 centis járdaszegélyben.

      Kutacsvédőt még nem láttam... Vagy az az a furcsa boxsisakhoz hasonlo fejvedő?

      Én csak jóból írtam azt, hogy mindenkimásképphülye (családi szlogen), mert szerintem egy első gyerekesnek (de mindenki másnak is) el lehet nézni a furcsaságát, amíg az a társadalomra ártalmatlan. ;)

      Franciakulcs

      Törlés
    6. Franciakulcs!
      Én is csak viccből írtam ám a "Margitosat" :-). Semmi bajom a furcsaságokkal, kifejezetten jót tesz, hogy nem vagyunk egyformák. Tamko blogját élvezem olvasni, kicsit(?) megmosolyogtat néha, és eszembe jut, hogy milyen is volt az első gyerekem mellől rácsodálkozni a világra.

      Csak az a baj, hogy (kicsi babákkal dolgozom/tam) látom, hogy mennyire el tudják venni a szakemberek a kezdő szülők maradék(ha van egyáltalán valamennyi) önbizalmát. Pedig csak jót akarnak, tudom, hát ki akarna ártani egy pici babának? De teljesen tesze-tosza szülőket képesek csinálni épkézláb, intelligens emberekből a jó tanácsok és az okos könyvek. Pedig azért a kisbabák annyira jól vannak összerakva, hogy nagyon nehéz nekik komoly problémát okozni. Ha néha fázik egy kicsit (és anya rájön később), vagy sír, amíg mondjuk anya zuhanyzik, az az anyukát jobban megviseli általában, mint a babát.

      Igen, a kutacsvédő az a sisak amit írtál. A fogat sajnálom, de ezek olyan balesetek, amiket nemigen lehet megelőzni. Az én nagyobbik fiam eddigi legnagyobb sérülését az oviba szőnyegen való autó tologatás(!!!!) közben szenvedte el. Ugyanis túl gyorsan tolta az autót (valami dömpert), az kicsúszott alóla, ő meg pofával végigszántott a padlószőnyegen, mire az leégette a fél arcáról-fejéről a bőrt. Gyönyörűen nézett ki két hétig. PEdig zárt térben volt, szőnyegen, és mégis... Ezt hogy a viharban tudta volna bárki is megelőzni? Jó, mondjuk olyan Hannibal Lecter-es maszkkal talán lehetett volna, de arra pont nem gondoltam.

      Törlés
    7. A Margitnál értettem a viccet, valahol később siklottam ki. :)

      Abszolút egyetértek veled, hogy csomó baleset kikerülhetetlen, ha ott vagyunk a lábuknál, akkor is.

      Abban is egyetértek, hogy sok az útvesztő a gyereknevelésben.

      Törlés
  9. Furák a gyerekek, és különbözőek. Pl. én a Középsőmnél nem tudom megállapítani homlokpusziból hogy lázas-e! Ha lázas, alig forró, olyan, mintha ágymeleg lenne, még 40 foknál is. Szóval nála mindenképp mérnem kell.

    Babafürdővizet meg azért nem mértem, mert hiába mondták hogy mi az ideális babának, abban fázott a gyerekem (mindegyik), és a mai napig melegebb vizet kell csinálnom.

    Minden baba más és más.

    VálaszTörlés
  10. Hö?! Öltöztetéshez/vetkőztetéshez lázat mérni?! Bakker, még jó, hogy nekem ezt senki sem mondta, mert még képes lettem volna megtenni… Anyám. :)

    VálaszTörlés
  11. Franciakulcs: köszi :))

    Z. is úgy tudja, hogy a fenékbemárős módszer a mérvadó, ezért akarta mindenáron. A fázás kérdésben pedig egyszerűen nem tudtam saját magamra hagyatkozni, hiába hiszek én is a józen észben, ez nem ment. (Most már nem mérem, csak reménykedem, h jól öltöztetem, de mivel nem kapott el náthát meg semmi más, kicsit bátrabb vagyok már) Lehet h azért javasolják a hónaljban mérést erre, mert a csecsemők kis teste hamar lehűl? Először én is elképedtem, mert nem egy akváriumi hüllőről van szó, ugye, de aztán nagyon praktikusnak találtam ezt a megoldást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tudom elképzelni, hogy az a baba hűlhet le, aki még sokat alszik (azaz mozdulatlan) a babakocsiban. Lehet, hogy ordenáré hülyeséget mondok.

      De szoktatni is lehet a hideghez, ld. sok sapkanélküli kisgyerek...

      Fr.kulcs

      Törlés
  12. Nagyon tetszett a poszt, nekem úgy jött át, hogy van benne némi önirónia is :) Szerintem minden kezdő szülőnél születik ilyen vicces túlparázós sztori (nálunk is van néhány), amit később lehet majd nosztalgiázva emlegetni és akkor már tényleg csak vidulni rajta...

    VálaszTörlés
  13. Köszi :)) tényleg akartam belecsempészni egy kis öniróniát. Egyébként nem is én parázom agyon a dolgot, hanem inkább Bonhomme apja... de ezzel nem lehet mit kezdeni, ő ilyen.

    VálaszTörlés
  14. Én úgy tudom, hogy mivel a babák még nem izzadnak, a tarkójukon érdemes a kezünkkel (!!!) megnézni, hogy fázik-e vagy melege van. Ha túl van öltöztetve, akkor meglátod, hogy a tarkóját melegnek fogod érezni, elvileg ha fázik, akkor hidegebb a tarkójánál a bőre, bár én inkább a száját nézem, mert lila lesz olyankor.
    Önirónia ide vagy oda, én babakocsi hőmérőzésről még sosem hallottam...

    Épp most olvasom Vekerdy Tamás: Jól szeretni című könyvét, mindenkinek ajánlom, nekem nagyon tetszik.
    Hagy idézzek belőle, főleg Z-nek ajánlom (amúgy az a kérdés merült még fel bennem, hogy Z. a korábbi gyerekeinél is ilyen volt-e?)

    "A gyerek környezetének viszonylagos magabiztossága az egyik legfontosabb tényező, amelyik az úgynevezett rezíliencia, vagyis a személyiség rugalmas állóképességének kialakulásához vezet. A mai izolált anyáknak a hagyománnyal és tapasztalattal megerősített ösztöne elhalványult, ezért sokszor - érhető módon - riadtan és bizonytalanul állnak a legkülönbözőbb váratlan helyzetek előtt: "Úristen, mit is kell tenni ilyenkor?" (...) Ám a tradíciókból mára nem sok maradt; (...) ezért hát, elbizonytalanodott szülők, hol erre hallgatunk, hol arra. Mindez a kongruencia, az önmagunkkal való azonosság ellen hat. Pedig csak akkor vagyunk hitelesek és megnyugtatóak a gyerekünk számára is, ha érzéseinkkel, gondolatainkkal azonosulni tudunk, és azok szerint cselekszünk. Itt is úgy van, hogy sokszor még magabiztosan tévedni is jobb, mint ilyen szorongva rezegni a gyerek körül, akkor is, ha egyébként valójában helyes dolgok körül és között rezgünk...(...)
    A gyerek maga is szorongani kezd a szorongó szülői bizonytalanság következtében."

    (Amúgy meg bocs, hogy még nem válaszoltam az emailedre, minden este akarok, de egy igazi Pató Pál vagyok.)
    sok puszi,
    mimi/réka

    VálaszTörlés
  15. A kaki fényképezését, ugye nem írtátok komolyan, azt miért csináljátok ????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat az elso fenykep nalunk akkor szuletett, amikor a kaki szine teljesen megvaltozott - ekkor elkuldtem apukanak szakertesre (igen, nem csak fenykepezek, meg el is kuldom :))) - tiszta panik - csak kesobb esett le, h tapszert valtottunk.... :D aztan azota pedig elkezdtuk a szilard eteleket es azert fordult elo (erdekes dolgokat tud produkalni a cekla pl).... hat ez van ;D

      NS

      Törlés
  16. Fülhőmérő: http://kepkezelo.com/images/qym5nh494mukuexbr9ib.jpg
    Homlokhőmérő: http://kepkezelo.com/images/wl3ufu3mk54i3itqmlyk.jpg
    Magas láznál flexibilis digitális popsi hőmérő. Az első kettő azért jó mert nem kell a gyereket még felébreszteni sem, ha meg ébren van, azonnal mér szinte. A homlokhőmérőn van egy gumigyűrű ami segít a jó tapadásban hogy ne mérjen össze-vissza. A fül a legjobb szerintem. Na az nem volt nekünk, csak a kórházban láttam.

    VálaszTörlés
  17. Turchi: köszi! Bár remélem, nem lesz szükségünk új lázmérőre... :)

    VálaszTörlés