2013. szeptember 28., szombat

Két (költői) kérdés

Nem kell sokszor figyelmeztetnem magam arra, hogy valószínűleg ez életem egyik legboldogabb periódusa. Ha valamikor, hát most jól értem, mit jelent a mának élni kifejezés. Kismamának lenni szuper, reuma ide, aranyér oda. Gyakran kérdezik, hogy ugye nagyon várom-e már, hogy megszülessen. Várom, de nem sürgetem az időt, az úgyis olyan gyorsan megy. A hátralévő másfél hónap minden másodpercét ki szeretném még élvezni!

Félmunkaidőben dolgozni isteni, sokkal hatékonyabb és motiváltabb vagyok, mint amikor 8 órát ülök a gép előtt (ami egyébként nem emberi, komolyan). Jó érzés abba is belegondolni, hogy nemsokára mással leszek elfoglalva egy ideig, távol a napi munkahelyi csatározásoktól, ami így négy órában még élvezetes is amúgy. A múltkori 7 órás ikeázás utáni időszakot leszámítva teljesen kipihent vagyok. A nőgyógyászom folyton csupa jókat mond, állítólag minden mindig oké, szerdán már 2 kiló 20 deka volt a baba, kész gyerek! Azt hittem régebben, hogy a 24. héttől kezdve rettegni fogok a koraszüléstől, de fura módon nem félek (noha azért megkönnyebbültem, amikor betöltöttem a 32. hetet). Aztán itt van az is, hogy Z. végre felújította a házát, ami évek óta csak terv volt, nemsokára költözöm, tök izgi az egész.

És mióta jól látszik az állapotom, mindenki iszonyúan kedves. Átadják a helyet a villamoson, átengednek a zebrán (közben mosolyogva intenek), olyan emberek kérdezgetnek a hogylétem felől, akikkel még egy szót sem váltottam. A múltkor egy olyan kolléganőmtől kaptam egy kis babaágy-szerűséget (nem tudom, hogy hívják, amiben napközben elvan a baba), akit szinte nem is ismerek. A menzán érdeklődnek, hogy immunis vagyok-e a toxoplazmózisra. Az utcán ismeretlen nők kérdezgetnek a babáról (és mesélik a saját szülésüket, vicces). A legelképesztőbb eset pedig a héten történt: épp a boltban vásároltam, amikor odajött hozzám egy nő, megnézte a hasamat, majd jól a szemembe nézett és azt mondta: Maga gyönyörű!


Még a kocsit is simán leműszakiztattam

Eddig tartott a Hogyan dicsekedjünk ildomosan? című  rovat. Most jön az, hogy Miért nem vagyok normális? Néha ugyanis egy kis árnyék suhan át a boldogságomon. Semmi komoly, csak éppen ha a megelőző lombikok sorára gondolok (nem szoktam gyakran), akkor azért rossz kedvem lesz.  A héten egy olyan ismerős lány jött át vacsorázni, aki kimerítette az összes támogatott lombikos lehetőséget, túllépte az engedélyezett korhatárt és a végén nem lett babája. Szinte végig erről beszélgettünk, láttam rajta, hogy magát okolja (kellett volna vitamint szednie mégis, nem kellett volna kirándulni menni a beültetés után stb., stb.) és közben két dolog járt fejemben: lehet, hogy egy hajszál választott el ettől a fent illusztrált nagy boldogságtól, és hogy ez egy megismételhetetlen, utolsó alkalom. Na ekkor mindig szomorú szoktam lenni.

(33+5)

14 megjegyzés:

  1. Ö, ugye tudod, hogy a "mi lett volna ha" az sosem releváns kérdés? :). Mert nem lett úgy, és marha sokféleképpen lehetett volna még, ahogy nem lett, úgyhogy az mind tök mindegy, csak az számít, ami van. Úgyhogy legyél csak boldog felhőtlenül, na!

    VálaszTörlés
  2. ó, mindannyiunkat csak hajszálak választanak el a soha meg nem történt dolgoktól :)

    több barátnőm is van, akiknek az első babájuk lombikbaba, a második (sőt harmadik) pedig úgy spontán, hogy a lombik után is azt mondták nekik, hogy mázlijuk van, mert lombik nélkül soha mentek volna semmire... így nem is védekeztek a továbbiakban sem... így most van két (három) édesgyönyörű lányuk/fiuk (korban hasonlóak voltak az első gyerek születésekor, mint te most) - szóval, egyrészt semmi sincs veszve, másrészt meg tök normális, hogy az ember időnként kicsit elszomorodik akár legnagyobb a boldogságában is.

    végiggolvastam a blogodat (mert eddig az aktuálisak mellett csak néha néztem vissza - nagyon-nagyon szép meg okos blog :), örülök neki, hogy olvasom! )

    VálaszTörlés
  3. A rajz szuper :) és persze, h ott van az emberben valahol a "survivor guilt".. ezt néha szerintem mindannyian érezzük az - egyelőre - kevésbé szerencsés sorstársakkal szemben. Sztem ez normális, ne emészd magad. Lehet, h az ismerősödnek más van megírva, más a célja az életben..

    VálaszTörlés
  4. köszönöm, lányok! :) A "mi lett volna ha" tényleg a világ (egyik) leghülyébb kérdése, Z. ennek nagy mestere és sohasem értem, h miért teszi fel. Igazatok van, persze, egy hajszál választ el mindenkit a meg nem történt dolgoktól, balesetektől stb. Csak olyan rossz volt látni ezt a lányt, akit sajnáltam, noha tudom, h nem szorul rá arra, hogy sajnáljam..

    Martine, viszont az ilyen történeteket imádom! És köszönöm a dicsérő szavakat :) Én ugyanezt tudom elmondani a te blogodról (nyáron végigolvastam), és remélem, egyszer kézbe vehetem majd (ha publikusnak szánod) a családodról szóló regényt! Az almáspite-receptet pedig betettem a Kedvencek közé, és tervezem, h megsütöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szánnám én publikusnak, ha (majd) elég jól lenne megírva.... de még sehol semmi :(

      hú, az almás pitét itthon is ideje lesz megsütni, meg is sütöm, amint sütőképes leszek!

      Törlés
  5. Tamkó, lehetsz még terhes, de az nem lesz ilyen. Csak az első tud ennyire idilli lenni, pedig talán még ennél is boldogabb leszel!

    VálaszTörlés
  6. Hah, milyen igaz, a második (többedik) már biztos nem ilyen.. És milyen jó kis érvelés! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia,

    Hat, en azt hittem az en terhessegem is ilyen idilli lesz, de tevedtem.... :) Persze nem panaszkodom azert! :)

    Es akkor az igert linkek :

    Szoptatas:
    A korhazban ezt a dokumentumot adjak altalaban (Le guide de l’allaitement maternel”), elvileg ebben “minden benne van, amit tudni kell”, itt letoltheted, de szerintem a korhazban ha kersz, adnak (ebben is van egy-ket link):
    http://www.inpes.sante.fr/CFESBases/catalogue/pdf/1265.pdf
    Vannak un. szoptatasi tanacsadok (ilyen barki lehet, miutan elvegzett egy tanfolyamot (DIU d’allaitement), orvos, vedono, stb.) itt talalsz egy listat roluk:
    http://consultants-lactation.org/index.php/annuaire-des-ibclc/annuaire-des-ibclc-departement/
    (erre persze csak problema eseten van szukseg, amikor mar otthon vagy)
    Hasznos lehet:
    http://www.lecrat.org/sommaireFR.php3
    (milyen orvossagokat lehet szedni a terhesseg/szoptatas alatt)

    PMI (protection maternelle et infantile):
    Nem tudom, tudod-e mi ez (« La protection infantile offre dans 69 centres un suivi médical préventif gratuit pour les enfants de moins de six ans, des actions de dépistage et d’éducation pour la santé, ainsi que des activités d’éveil pour les enfants. »), ilyen rendelok tul kepp, ahova lehet menni, vedono is rendel (pl lemerik a babat, tanacsokat adnak, stb.), azt nem tudom, hogy RDV-t kell-e kerni, vagy nem, nezz utana a nalad legkozelebb levonek :
    http://lannuaire.service-public.fr//navigation/ile-de-france_pmi.html

    Vedono :
    Miutan kijottok a korhazbol, kiirnak neked (a babanak) nehany vedonoi latogatast, es Neked kell talalnod vedonot, ezen a honlapon tudsz keresni:
    http://www.sages-femmes-idf.fr/dpt.php
    vagy:
    http://www.ordre-sages-femmes.fr/NET/rubrique/Annuaire/
    (altalaban ott van a “specialitasuk”, foleg az elson, de persze ra is lehet kerdezni, amikor felhivod oket)

    Gat reedukacio (csak igy magyarosan :)):
    Nem tudom, tudod-e, de itt “kotelezo” jelleggel kiirnak Neked 10 alkalmat (ha nem eleg, 10, adnak “raadast”), akar csaszar, akar nem (eleve a baba kihordasa nyomast gyakorol a gatizmokra, ezert), kb 6-8 hettel a szules utan. Ekkor megint Neked kell keresni szakembert. Ezt csinalja vedono, illetve “kinésithérapeute”; ez utobbi elektromos stimulalassal. A vedono csinalhatja manualisan es elektromosan is. (Az elektromosat inkabb sulyos esetekre ajanljak, de biztos tajekoztatnak rola a korhazban.)

    Es meg egy dolog, az elso honapban latnia kell a babat egy “ostéopathe”-nak, aki szinten lehet vedono is (vagy orvos, vagy csak sima “osthéo”stb.)

    Bocsi, kicsit hosszu lett, de nem tudom, miket tudsz vagy nem, es persze megintcsak hozzatennem, hogy mindez az info “tanult”, nem sajat tapasztalat, lehet, h vannak jobb linkek, jobb infok, stb.

    Szep estet!

    NS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia NS!
      Hát egy ikerterhesség azért más műfaj, ne csodálkozz, h annyira nem idilli :) És kipakoltatok már a dobozokból?
      Köszönöm a linkeket! A szoptatási útmutatót nem ismertem, el fogom olvasni. Felírtam a PMI címét meg két szoptatási tanácsadó telefonszámát. Te már választottál védőnőt vagy olyan kinét, akihet a rééducation-nal jársz majd? Vagy majd utána fogod? Képzeld, és egy gyerekorvossal akartam konzultálni még a szülés előtt egyrészt h megkérdezzem, lehet-e a reumagyógyszeremmel szoptatni (az általad átküldött link szerint igen!) másrészt meg a csípőficam miatt (családi hajlam), de úgy elküldött a fenébe, hogy csak néztem. Azt mondta, hogy tilos engem fogadnia, csak gyerekkel jöhetek a konzultációra. Úgyhogy azóta kicsit megtorpantam a keresgélésben.
      Más: a lecrat nagyon javasolja a terhes nők influenza elleni oltását. Ezt is persze még meg akarom beszélni a nőgyógyásszal (vagy egy gyerekorvossal, ha lenne), mert én nagyon hajlok rá, h beoltassam magam, ezzel a gyerek is védve lenne. Sőt, én a látogatóimat is rá akarom beszélni, h oltassák be magukat :))

      Törlés
    2. Szia,

      Ide irok, remelem latod majd....
      Dobozok egymas hegyen-hatan, mar azert kezdek kicsit aggodni, a hetvegen megprobalom azert osszetenni a borondot, biztos, ami biztos (illetve legalabb kimosni a dolgokat, amiket kell); meg jo, hogy a permetezot beszereztem mar :))))

      Hat vedono ugyben en ugy allok, h nekem mar most van egy aki igy jon hazhoz, es szivhangokat nez meg kontrakciot (kicsit parazos vagyok, igy "kieroszakoltam" az orvosomtol, h irja ezt ki). Ugyhogy szerintem a szules utanra is "megtartom"..... kicsit fura mondjuk, h ffi.... Ezert a reedukaciot kizarom nala (nem is tudom, csinalja-e egyaltalan), hiaba, a doktor is ffi, de vhogy az mas (ugy latszik bizonyos sztereotipiak magukba zartak)... Na mindegy :S.
      Szoval azt meg nem neztem ki, azt majd kesobb szerintem, bar vegulis most van idom....

      Gyerekorvos ugyben meg nem neztem korul, en csak a cimet akartam feljegyezni, csipoficam ugyben talan mar a korhazban is tudnak vmit mondani (en is erintett vagyok), illetve az otsheo, gondolom, de jo, h irod, majd rakerdezek.

      Influenza oltast elegge ajanljak, igen. Tavaly beoltattam magam elorelatoan :) (lombik elott, nehogy bekavarjon), most nem tudom, mit csinaljak, szules elott nem szeretnem, de van vmi "hatarido", ami utan meg nem nagyon erdemes allitolag, nem tudom, az mi vhogy okt-nov taja....? A masik pedig, h nalunk a parom nem nagyon hive a beoltasnak (o nem tette tavaly sem), hat most azert megkerdezem, vegulis valtoznak a korulmenyek.... :)

      A gyogyszeres link allitolag eleg megbizhato, a vedono azt mondta, h az utmutatora rairjak, h nem szabad szedni, de csak azert mert ok nem teszteltek, viszont itt igen (neha az orvosok sem tudjak am). Ha meg megerositest szeretnel, (ill esetleg vmi gyogyszer nincs ezen az oldalon fenn) akkor meg javasolta, hogy kontaktaljuk a "Lactarium de Paris-t":
      http://sdp.perinat-france.org/ADLF/lactarium_paris_adlf.php

      (Pelviscan-re egyebkent jovo heten megyek, majd beszamolok, h pontosan mi volt meg mire jo.... :))

      Szep delutant! :)

      NS

      Törlés
  8. Szia NS!
    Nahát, nem is tudtam, hogy van ffi szülész...és őt is úgy hívják h sage-femme? Vagymi?? :)) Vannak egyébként már összehúzódásaid?
    A kórházi pakkot én már összeállítottam (mínusz permetező...hehe), és nagy megnyugvás, h legalább már az megvan. Amúgy annyi mindent kérnek, hogy két táskába fért csak bele (eleve a MAXI tisztasági betétből kell kettő pl). Köszönöm a laktáriumot is, írtam nekik egy e-mailt, kíváncsi vagyok, válaszolnak-e és mit.
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Igen ugy hivjak am :))) azt kell mondjam, a paromnak (M.) is vannak fenntartasai am... :). Amikor mondtam neki, h szerintem hazas, mert van gyuruje, kozolte, h a felesege biztos " UN chauffeur de bus" :)))

      Vannak mar osszehuzodasaim, eddig csak ilyen menstruacios fajdalom jellegu, de szerintem most mar van a gombocos kemenyedes, bar oszinten szolva nem vagyok 100% biztos, h ez osszehuzodas.... lehet, h csak a fiam kitolja magat....

      Amugy amikor a vedoffi :) jott (eddig ketszer volt - 20 percig van rajtam a mero kb), akkor nem volt persze egyaltalan osszehuzodas, ugyhogy nem igazan tudom leellenorizni, h mi micsoda.....

      Jobbulast, gyogyulj meg hamar!

      NS

      Törlés
    2. Szerintem egy gyűrűtlen, férfi sage-femme nem is tudna karriert csinálni! (igen, a sztereotípiák :)) A keményedésről (amikor volt) én sem tudtam eldönteni, hogy kinyomja magát a gyerek, vagy hirtelen megnőtt vagy összehúzódás.

      Köszi, te meg vigyázz, és ne kapd el! És hajrá a dobozokkal!

      Törlés