2013. augusztus 25., vasárnap

Egy hétvége kezdete

Ki gondolta volna, hogy szombat reggel saját önszántamból lefekszem a hideg és pisiszagú metró kövére és ott ISTENIEN érzem magam?!

Az úgy történt, hogy 7-kor elindultam a 8:18-as vonatomhoz, és rögtön rájöttem, hogy késésben vagyok. A villamos félóránkért járt, és pont előttem ment el, metróval meg hosszú az út, át is kell szállni, és ki tudja, milyen időközönként indítják őket ilyen korán. Ráadásul azt a megállót meg lezárták, ahol átszállhattam volna. A metróban iszonyú meleg volt, én rohantam, majd egyszercsak éreztem, hogy izzadok, gyengülök, és nem látok jól, szóval leesik a vérnyomásom és el fogok ájulni. Átsuhant az agyamon, hogy nem vagyok normális, hogy hétvégén hajnalok hajnalán indulok el, noha pont azért dolgozom félmunkaidőben, hogy ezeket a reggeli rosszulléteket elkerüljem. Pont annyi időm volt még, hogy kiszálljak, és kint szépen és rutinosan elhelyezkedjek a fent említett kövön, miközben a fejemből is szállt ki a vér. De annyira jól esett a hideg a hátamnak, és olyan jó volt tudni, hogy innen már nem eshetek tovább, és hogy valaki hamarosan úgyis rámtalál!

Tök hülyeség volt viszont kiszálláskor utolsó erőmmel még felhívni telefonon Z.-t, de valamiért akkor jó ötletnek tűnt, hogy elhaló hangon értesítsem arról, hogy "Nagyon-nagyon rosszul vagyok...". Aztán kiesett a telefon a kezemből, és szegénykém 10 percig csak olyanokat hallott, hogy "Madame, madame!", meg "Valaki hívja a tűzoltókat!", meg "Orvos vagyok, engedjenek ide!", miközben ő a vonal végén, és 300 km-rel arrébb, félőrüten az aggodalomtól csak tehetetlenül kiabált a telefonban, amit viszont senki nem hallott meg.

Az emberek nagyon profik voltak, valaki felemelte a lábamat és akkor úgy éreztem, hogy így tudnék maradni órákon keresztül. Aztán megéreztem, hogy Dezsőke vígan kalimpál a hasamban, és iszonyúan megnyugodtam, hogy nincs semmi baj. Sajnos fel is keltettek ebből a kényelmes pozícióból, a tűzoltók elsősegélyt nyújtottak (megmérték a vérnyomásomat és a cukrot), a rendőrök felírták az adataimat, és ekkor már tök jól voltam. Visszahívtam Z-t, majd ránéztem a telefonomra: 8:04 volt.

Csodák csodájára még a vonatot is elértem, ráadásul rendőri kísérettel!


 
29. hét betöltve, csini otthonkában

13 megjegyzés:

  1. Mar megint a tuzoltok :D
    Nem mondod komolyan, hogy par hete megcsak jollakott ovodas hasad volt?

    VálaszTörlés
  2. Atyagatya! Nem semmi! Neked sem lehetett jó, de szegény Z!

    VálaszTörlés
  3. Igen, én is Z.-t sajnáltam jobban, meg azon gondolkodom, hogy lehettem ilyen hülye, h felhívom?!

    Eszter, csalósak ezek a képek ám! (olyan, mint amikor az újszülöttek hatalmasnak tűnnek a fotókon, közben pedig picikék). A héten még mindig volt olyan kollégám, akinek nem volt egyértelmű. És a a fodrászcsaj tök vicces volt, gratulát, erre megrérdeztem reménykedve, hogy akkor látszik?? Mire ő: igen, de nem is a hasadon, inkább a MELLEDEN! :))

    VálaszTörlés
  4. Szia,

    Vigyazz magadra, a jovoben semmi futas, meg ilyesmi! (Az en hasam kb ketszer ekkora egyebkent :), na jo ketten vannak benne - es en mar kb sietni sem tudok am, ugy jarok, mint egy csiga-biga....:S)

    Nevtelen sorstars

    VálaszTörlés
  5. Lezsibbadtam! Jó, hát gondoltam, hogy jó lesz a vége, de akkor is. Szegény Z., ő mit élhetett át?!?

    VálaszTörlés
  6. Együtt érzek Veled, én tegnap jártam így a Sparban, fizettünk a pénztárnál, erre fülem eldugul, szemem káprázik, víz folyik rólam, érzem hogy elajulok.
    Mondom a férjemnek, hogy el fogok ájulni. Mondja varjak kicsit, mindjárt végzünk a parkolással meg a fizetéssel :-)
    Mondom neki, én MOST fogom eldobni magam. Gyorsan leültünk a bolt lépcsőjére, kicsit vízszintbe raktam magam, aztán jobb lett.
    De ha egyedül kerül ilyen helyzetbe az ember lánya, az sokkal nehezebb...
    Üdv, M. 27 hetes

    VálaszTörlés
  7. Nálatok a tűzoltók a mentők? :OOO

    Sajnálom,remélem több nem lesz!

    VálaszTörlés
  8. Hú, ez nagyon ijesztően hangzott.. de tök jó higgadtan kezelted a dolgot (kvéve a telefont, de ha ez megnyugratott, végülis Z is túlélte:) ) cuki a pocakod :)

    VálaszTörlés
  9. huh... ügyes vagy, hogy szépen lefeküdtél a földre :) sztem a telefon is OK, még ha Z. frászt kapott is egy időre... azért ne sok ilyet! :) a fényképek tök jók! Most már nagyon hamar november lesz ám! :))) (Á. nov. 15-i))

    VálaszTörlés
  10. Cuki a pocakod! :))
    Szörnyű volt olvasni.... Tényleg szegény Z. :( Remélem több ilyen rosszullét nem lesz. Ügyi voltál, hogy lefeküdtél.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm :)

    Itt a tűzoltók jönnek ki általában a sürgős esetekhez. Azt hiszem nincs közöttük orvos, de tudnak újraéleszteni, meg egyéb ilyen trükköket (vérnyomásmérés :)) és adott esetben elviszik az embert a kórházba. A mentők (azt hiszem) csak a balesetekhez mennek ki, illetve hozzák-viszik a nem sürgős betegeket a kórházba. (remélem, nem írok hülyeségeket)

    Martine, olvastam! A november egy jó hónap, én is 11-én születtem! :)

    VálaszTörlés