2013. május 29., szerda

Történelmi pillanatok

Ha Mimi/Réka olvassa ezt a bejegyzést, teljesen hülyének fog nézni, és joggal. Tegnap este többek között azt írtam neki e-mailben, hogy szerintem még évezredek választanak el attól, hogy felvegyem a terhesfarmeremet (1. Fontos Probléma), és hogy el nem tudom képzelni, hogy valaha is dűlőre jutunk névügyben (2. Fontos Probléma).

Erre ma! Na jó, már napok óta érzem, hogy ez a baba helyet szeretne magának ott lent csinálni. Nem látszik semmi, de régóta (két hete?) nem tudom behúzni a hasamat, és mostanában evés után eléggé kényelmetlen a nadrág. Szóval nem úgy történt, ahogy mindig is elképzeltem, azaz nem reggel szembesültem azzal, hogy nem tudom begombolni a farmeromat – hanem felkelés után egyszerűen bevillant a tegnapi ebéd utáni szenvedés és kigombolkozás (hm. hm..). Úgyhogy arra gondoltam, miért is ne venném fel már most a terhesnacit, ha kényelmesebb? Semmiségnek tűnik, de én erre a pillanatra vártam 16 hete (és három napja)! A volt főnököm meg is jegyezte (soha nem szokott személyeskedni), hogy látja, valami történt velem (itt jól végigmérte a terhesnacimat), lefogytam-e?

Az utónév pedig... valahogy úgy esett, hogy mára barátkoztam meg azzal a két névvel, ami napok óta kavarog a fejemben. Névügyben nehéz eset vagyok. Nem szeretnék úgy járni, mint az unokatesóm, aki megbánta a gyerekei keresztnevét. Ezekkel a kritériumokkal indultam neki:

- Legyen név-szerű. Azaz rögtön lehessen tudni róla, hogy ez egy keresztnév, és azt is, hogy női vagy férfi név-e, és visszakérdezés nélkül helyesen le tudják írni az emberek.
- Legyen ritka, de ne érződjön rajta az, hogy órákig keresgéltünk a neten, mire rátaláltunk. Olyasmit szerettem volna, amiből lehetőleg csak egy lesz az osztályában és a baráti körében (ellentétben velem).
- Legyen generáció-független.
- Legyen francia vagy magyar, nem akarjuk bonyolítani a gyerek identitását azaz, hogy olasz vagy más neveket választunk.
- Ki lehessen ejteni mindkét nyelven, esetleg még angolul is.
- Természetesen legyen szép, ideális esetben hosszú és magas hangfekvésű (Z. vezetékneve egyetlen szótag, egy mély magánhangzóval)
(- Opcionális: legyen egy kedvenc regényem/filmem szimpi főszereplőjének a neve, azaz legyen hozzá valami kötődésem.)

Egyszóval: lehetetlen vállalkozásra indultam. Azért írok egyes számban, mert Z. babonából még abszolút nem hajlandó ezen a kérdésen gondolkodni, hiába jelentettem be neki ma délután nagy örömmel a két kiválasztott utónevet. Mert végülis van kettő (fiú-lány), noha persze kompromisszumokat kellett kötni. A fiúnév francia, de lehet magyarul becézni (viszont eléggé gyakori), a lánynév pedig teljesen nemzetközi, és ráadásul alliterál Z. vezetéknevével (viszont rövid). Mondtam is Z-nek, hogy oké, hogy nem mond véleményt most, de ezeknél jobbat úgysem fogunk találni...

És ti? Hogyan (mi alapján) választottatok/fogtok választani keresztnevet gyerekeiteknek?

(16+3 hét)

77 megjegyzés:

  1. Nálunk az úgy volt hogy összeszedtem 20 fiú és 20 lány nevet, ami nekem tetszett. Felolvastam a férjemnek, ő meg kihúzta belőle azokat, akiknek a családjából ugyanez a keresztneve, és ezzel együtt a vezetékneve is, vagy akiket utál. Így a felére csökkentek a lehetőségek :-). Aztán a maradékra visszatértünk 2-3 napig, kihúzogattunk mindenféle szempontok alapján még, és így lett 1 fiú és 1 lány név.

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Hát az igaz, hogy én nehezebb feladat elé állítottam Z-t: mondjon jobbat! :)

    De húsz szép fiúnevet én biztos nem tudnák összeszedni! (lányt még talán)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamko: Szépnek nem voltak szépek, de darabra stimmeltek :-)

      Törlés
  3. Neked nem választhatok? :) A francia lánynevek olyan gyönyörűek! Bár most, hogy belegondolok, a fiúk is.

    VálaszTörlés
  4. Nekem a lányom neve csak úgy jött egy sugallattal még azelőtt hogy egyáltalán gyerek közelébe lettünk volna.Lehet hogy az a név a legjobb ami könnyen jön mert tudod az lesz a legjobb neki.

    VálaszTörlés
  5. Bijou: valami mindig nem stimmel. Mert azt nem is írtam, hogy legjobb, ha magánhangzóval végződik, de nem lehet -lie (kiesett az Amélie, Coralie stb). Javasolni lehet! :))

    Vyckie: vártam én is azt a sugallotot, de nem jött! (eddig) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én kedvenc lánynevem e földkerekségen Elodie!:)

      Törlés
    2. Nahát, tényleg szép. Ezt a nevet még soha nem vizsgáltam meg ilyen szempontból, de be kell látnom, hogy tényleg jól hangzik.

      Törlés
  6. Tamko, en a vegere azt hittem, hogy talalos kerdest teszel fel: mi Z. vezetekneve? :D

    Nalunk ugy volt, hogy (nem rohog!) en kiskorom ota rajongtam Maja a mehecseke mesefilmert. Amikor vege volt egy epizodnak, bebujtam az asztal ala sertodotten. Imadtam, rajongtam erte. Amikor elkezdtem gyerek utan vagyni, tudtam, ha lanyom lesz, Maja lesz a keresztneve, ebbe beleszolasa nem volt senkinek. A parom probalt neveket javasolni, en meghallgattam, bologattam, ugy tettem, mintha izlelgettem volna, de tudtam, hogy szo sincs masik nevrol. :D
    A mutoagyon, amikor eppen mar stoppoltak ossze, az orvos beszelgetett velem es megkerdezte, hogy fogjak hivni, valaszoltam. Mire o: Maya Gold. Letortem, mint a bili fule, de o biztatott, hogy attol meg a pornoszineszno rendes ember. Eszem megallt! De ettol meg szuper szimpatikus, jo orvos, most mit csinaljak, ha neki ez jutott eszebe es nem a mehecske? :D

    A fiam keresztnevenek kivalasztasahoz ragaszkodott az apja. En megengedtem neki, miutan Majahoz foggal-korommel ragaszkodtam.
    Az o fejlovese Ferenc volt. De en abba nem mentem bele, nem, nem es nem. Ferenc, tudjatok kirol? Puskas Ferencrol. Komolyan. :D
    Addig kellett keresnie a neveket, mig egy nekem tetszobe bele nem mentem. Igy lett a kisfiam Andrej. Ezt a nevet is kotjuk valakihez, valaki emlekere adtuk, de most nem megyek bele csaladi regenyekbe, mert elfogy a betu. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Franciakuls, nekem is a méheske ugrik be elsőnek, még a dallama is itt van a fülemben :) És nincs gond a kiejtéssel? Vagy nem j-vel írják?

      Nálunk Z. valahogy nem ragaszkodik ahhoz, h ő válassza ki a nevet, úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatja a dolog. Ahhoz bezzeg ragaszkodik, hogy ne egyek epret (toxoplazmózis)!

      (én azt vettem észre, h a franciák a Béla névért vannak nagyon oda!)

      Törlés
    2. Nincs gond a kiejtessel. J-vel irjuk, de eleg egyszer elmondani, onnantol sima ugy Maja ugye, de Andreje nem. Tobbszori elmondas utan is kepesek Andrezsnek ejteni a nevet, de en nem botrankozom meg rajta. :)

      Igaz, a Belat nagyon csipik es az Ilonat is.

      Törlés
  7. Nem-nem, dehogy nézlek hülyének. Éreztem én, hogy az az évezred, ami a terhesnacitól elválaszt, egy rövid évezred lesz. Hiszen ez már a 17. hét!!!
    Névválasztás: nekünk nagyon hasonló kritériumaink voltak. Én is úgy éreztem, hogy lánynévből sokkal több a szép, de mi addig nagyon nem merültünk el a témában, amíg nem derült ki a neme.
    A leveledben írtad, hogy a szép neveket a barátnőid már lefoglalták. Én pont így éreztem, de erre mondta az egyikük, hogy ez hülyeség, miért ne lehetne pl. a te Áronod és az én Áronom? Végül nem ez lett, de igaza volt, hiszen úgyis mindig lesz valaki, akinek szintén az a neve, mint a te gyerekednek.

    (válaszolok majd a leveledre, ahogy tudok, csak nem nagyon ülök most a gép előtt, ha meg igen, akkor annyira álmosan már, hogy alig látok :)
    mimi/réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Réka, ráadásul miután elküldtem a levelet, elolvastam a tavalyi levelezésünket. Pont egy éve írtad, h átadták a vonaton a helyet neked. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy tegnap boldog terhesnacis kismamaként mentem be dolgozni!

      Az Áronnal ez még oké, de néhány barátnőm tényleg olyan baromi ritka, de szép nevet talált, amiből én közel-távol nem ismerek mást. Ilyen pl. a Daphné - majdnem minden kritériumnak megfelel, de hát már foglalt! :)

      Persze, persze, semmi gond! :)

      Törlés
  8. pont a név kérdést vesézik:

    http://bezzeganya.postr.hu/terhesnaplo-12-hat-milyen-anya-lesz-beloled

    VálaszTörlés
  9. Nekünk a férjemmel annyira más nevek tetszettek, hogy tök egyszerű volt, mert kb. kettőt találtunk nemenként ami egyezett.
    Szerényen a Sophie-t javaslom, bár szerintem gyakori.
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sophie gyönyörű!! De sajna tényleg gyakori. Az a baj a vegyesházasságokkal, hogy le van szűkítve a választási lehetőség, ezért születik sok Anna, Johanna, Sophie stb. Egyébként nekem a mostanában adott francia lánynevek is nagyon tetszenek (Emma, Louise, Léa) de sajna ezekből is rengeteg lesz egy osztályban.

      Törlés
    2. Amikor én voltam iskolás a Zsófi számított nagyon ritkának, csak az idős nénik voltak Zsófiák.
      Bevallom jó volt, hogy nem vagyok a 3 Edina vagy Anikó. A kisfiam Máté, tudtam, hogy sok lesz, de vagy ez vagy nem lett volna neve. :) Viszont a bölcsibe a vezetéknévvel együtt hívják, és az cuki. :)Zsófi

      Törlés
    3. bölcsibent akartam. Zs.

      Törlés
  10. Szia,

    Hat ne is mondd, en nagyon "szenvedek" nevvalasztas ugyben, soha nem gondoltam volna, h ilyen bonyolult lesz.... Raadasul nekunk bejon a parom "szarmazasa", nem eleg, h francia (a neve nem ugyebar)... plusz a magyar, ugyhogy eleg bonyolult.... es ugye ketto nevet kell valasztani (ezert (is) alig varom mar, h tudjuk a nemeket). Az en kriteriumaim kicsit hasonlitanak a Tiedhez: ne legyen "nemzetidegen" (se francia, se magyar, se angol, stb), vagyis ki lehessen mondani, es ne is hangozzon hulyen, ne is jelentsen semmit; valamint (a szemelyes tesztem) ha kimondom hangosan "gyere Bela" akkor azt ne erezzem benanak, vagy hogy is mondjam.... A parom meg kitalalta, h legyen ket neve a gyerekeknek: egyet o ad, egyet meg en.... na ez reszemrol kizarva (tul hosszu a csaladnev). En is jobban allok lanynevekkel egyebkent. Ja, es meg vmi: mar regota eldontottem, h, mivel en szulok kb a legkesobb a baratnoim kozul, engem nem erdekel, h ha esetleg ugyanugy hivjak a gyerekeinket.... (ha vmi olyat valasztottak volna persze...), hiszen nem en "tehetek rola", h ekkor "jott ossze"... (nekik is mondtam egyebkent)

    "-lie" miert nem lehet?

    Nevtelen Sorstars

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen nehéz ügy? :) Ráadásul nektek passzintani is kell a kettőt. Mikor tudjátok meg a nemüket?

      nekem a kettős (kötőjellel elválasztott) nevek nagyon tetszenek (pl. Anne-Sophie vagy Marie-Lou), de két db. keresztnevet én sem adnék, nehogy més skizofrén legyen a végén :) És én ahhoz sem ragaszkodom, hogy az én vezetéknevemet megkapja, abból is elég az egy. -lie azért nem lehet, mert az összeolvasva a vezetéknévvel tök hülyén hangzana.

      Barátnők találmányai: hát ha valami tuti rikta név, akkor én azt nem szívesen venném át (lásd amit Rékának írtam feljebb)

      Törlés
    2. őőő, nekem két keresztnevem van, de egészen biztosan nem vagyok skizofrén;)

      Törlés
    3. Hat elkepzelheto, h mar hetfon... ugyanis lesz egy "koztes" uh, az egyik placenta kicsit alacsonyan volt a multkor, azt nezik meg, h mi a helyzet... en meg nem banom persze (utoljara egy honapja voltunk) nagyon izgi :)

      Törlés
    4. Molly: na jó, persze túloztam. :) De ilyenkor mindig az a gimis társam jár az eszemben, akinek volt egy teljesen hétköznapi, normális neve, mindenki úgy hívta, és egy második keresztneve, ami szokatlan és extravagáns volt. És egyszer elkezdte magát ezen a második néven hívatni, és nagyon fura volt az egész.

      Névtelen: hú, de igzgi! Remélem, minden rendben lesz!

      Törlés
    5. Mi neveink pont ilyenek, a fiú évek óta megvan pl.: két darab per gyerek (csak nem kötőjellel)), egy egyszerű/gyakori, egy szokatlan, pont amiatt, hogy ha majd nem akar kitűnni, használhassa a hétköznapibbat. Mi nem azon fogjuk szólítani, mert én kész vagyok attól, hogy manapság mindenkit ugyanazon az öt néven hívnak.

      Törlés
    6. En is meglepodtem, amikor megnéztem az anyakonyvezheto nevek listajat, hogy milyen rovid. A franciaknal sokkal tobb utonév létezik, ugy latom.

      Törlés
  11. akárhogy is választjátok ki, ne mondd el senkinek előre, mert hallgathatod a hülye megjegyzéseket.
    a Lénát szapulta nagyon mindenki, pedig nekünk nagyjából rögtön egyértelmű volt.
    nagynéném úgy reagált, hogy azt kérdezte "ez egy név?" a másik nagynéném azt mondta, hívjam inkább Szilviának, mert az milyen szép vagy Emíliának, mert a nagymamám - akit így hívtak - annak hogy örülne.
    a barátnőm meg fintorgott, hogy ez orosz név (na és akkor? de nem orosz egyébként), egy másik családtag pedig azt mondta, hogy szopós kurvákat hívnak így (ezt inkább nem is kommentálom), de ezt már meséltem...ja, meg persze fárasztottak az Omega számmal ("Dimitrij Lénáról mesél" az ominózus sor és valamiért ezt mindenkinek muszáj benyögni, ha meghallja a Léna nevet). de mindegy, mi kitartottunk. Marcus neve nem kavart ilyen nagy vihart:)
    ja és mindkét gyereknek két neve van, az a kettő, ami a legjobban tetszett:) és nálunk is szempont volt, hogy angol nyelvterületen se legyen gond a kiejtésből (pl a Bencét azért vetettük el, mert Amerikában Bensznek mondták volna:)) és még az is fontos volt, hogy ne legyen a vezetéknév és a becenév között mássalhangzó torlódás vagy sok sziszegő hang, mert az olyan nevek kimondhatatlanok. nekem pl tetszett volna az Áron, de a vezetéknév miatt középen benne lett volna a névben a "sár" - ilyenekre érdemes figyelni szerintem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, amúgy egy nagyon cuki francia Lena nevű kislány adta az ihletet, vele egy konferencián találkoztunk Franciaországban, amikor én már terhes voltam, csak nem tudtam róla:)

      Törlés
    2. De azért valahgy le kell tesztelni a nevet, nem? Ezen még gondolkodom, lehet h csak bizonyos embereknek + a családnak mondjuk el.

      A Lena egyébként mostanában nagyon divatos a franciáknál!

      Törlés
    3. szerintem nem kell letesztelni, elég ha nektek tetszik

      Törlés
    4. En is azon az allasponton vagyok, hogy jobb nem elmondani senkinek a nektek tetszo neveket. Nalunk is fintorogtak es latod, Majat is lekurvaztak szuletese pillanataban. Dobbenet.

      Törlés
    5. Hát de mivel én magam sem vagyok azért 100%-ig biztos bennünk, jó lenne őket letesztelni. Ha lenne egy olyan név, ami már régóta tesztene és minden vágyam az lenne, hogy a gyerekemet úgy hívják, akkor persze nem érdekelne a közvélemény. (Tényleg döbbenet, hogy lekurvázzák meg pornószínésznőzik a nevet!)

      Törlés
    6. Jo, hat mondjuk en piszok kivancsi vagyok, hogy mik szerepelnek (majd) a listadon, szoval tekintsd semmisnek azt, hogy ne mondd el senkinek. :)

      (Raadasul a pornoiparban szerintem szinte minden nev fellelheto, mint muvesznev.)

      Törlés
    7. Háát, asszem nem fogom ide leírni.. :)

      Viszont megkérhetlek majd egyszer, hogy sorold fel Maja ovis csoporttársainak a nevét? Pontosabban az olyan neveket, amelyekből mostanában sok van arrafelé. Gondolom van Théo, Lucas, Oscar, Louise (pedig ez milyen szép, istenem!), Manon, Nina...

      Törlés
  12. Rövid, érthető, becézhető neveket választottunk,lehetőleg olyant amilyen névvel nincs olyan ismerősünk akit nem annyira kedvelünk... :)
    Lánynév volt rengeteg fiúval a másodiknál bajban voltunk de jelentem jelenleg a harmadiknak is megvan a neve már :)

    VálaszTörlés
  13. Gyerekkori barátnőmnek volt egy gyönyörűszép unokahúga,Renáta.Érdekes,hogy én addig nemigen hallottam ezt a nevet(kb 25 évvel ezelőttről van szó és nem Mo-n élek),úgyhogy elhatároztam,ha valaha lányom lesz,Renáta lesz a neve.
    És nem szerettem volna magayr nevet,hogy mindig betűznie kelljen külföldön,ezt nagyon szerettem volna elkerülni.
    Szóval így van egy Renátám.

    Olivér Krisztiánra 5 éve várunk...(fiú nevekben EGYIK sem tetszik nekem,ez Férj óhaja lett volna,ha fiúnk süzletik,úgyhogy nekem mindegy...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg pont fordítva jártam az Éva névvel, ami sztem amúgy tök szép, de van egy nemszimpi ismerősöm... Pedig még a rövidsége sem zavart volna.

      Sok sikert Olivérhez!

      Törlés
  14. Ja,Renáta még Annamária is(lenne),mert apukám kedvenc lányneve volt(gondoltam én,mert utána kiderült,hogy a Kati az,én meg csak meglepetést szerettem volna neki:))..szóval végülis Anna meg Mária,mert kötőjellel írták és fene tudta 2O évesen,mikor szültem,hogy ez nem ugyanaz,nem is törődtünk vele.Így most pl útlevélben nem fért ki már a Mária:),így Renáta Anna a kisasszony

    VálaszTörlés
  15. Lánynév hamar megvolt, nagy egyetértésben mindenkivel. Másodszorra fiú lett, kb. a 39. héten találtunk nevet, mert a férjemnek semmi nem tetszett. Mondtam, hogy mondjon valami elfogadhatót (a Brúnóhoz ragaszkodott volna, az szerintem kutyanév...), mert akkor az ő nevét kapja a gyerek. Végül mondott kettőt, amiből nem tudott választani, így lett két keresztneve. Fölöslegesen, mert csak az elsőt használjuk. Harmadszorra szintén fiú lett, sokáig nem volt neve, csak "talán az jó lenne". Erre a 38. héten hirtelen kórházba kerültem, úgy volt, hogy megműtenek, na, akkor gyorsan kitaláltuk a gyerek nevét. A "talán jó lenne" lett, végül nem akkor született, hanem 2 hét múlva. És kapott egy bónusz keresztnevet ő is.
    Amúgy nekünk nagyon kemény hangzású vezetéknevünk van, így olyan keresztnév, amiben előfordul a "p, t, r" szóba sem jöhetett, csak valami lágyabb hangzású. Amúgy Noémi, Ádám (Levente) és Simon (Barnabás) lett a befutó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Noémi nekem is nagyon tetszik. A húgom meg a Simonért van oda, épp ma írta, h azt álmodta, így fogjuk hívni :) (de nem, mert nagy a különbség a fr és a magyar kiejtés között)

      Törlés
    2. én több Noémit ismertem és mindnek az volt a (nem hivatalos) beceneve, hogy nyomi...kicsit Lénáért is aggódom, hogy nehogy elkezdjék mondogatni neki az iskolában, hogy léna-béna, léna-léha, vagy ilyesmiket.

      Törlés
    3. Hát, a nyomit még soha nem hallottam :-)))). Eddig a legfurább, amit hallottam az a "Noya" (így írva!) volt. Hát, nem tudom, nekem nem tetszik úgy. És az összes becézése "nyomi" ennek a névnek :), de mi beleestünk sajnos a Noncsiba, de mivel már 13 éves, így inkább Noémi.
      Amúgy minden névre tudnak a gyerekek hülyeséget kitalálni, ha valaki nem szimpi nekik valami miatt. Ha a keresztnévre nem megy, akkor még mindig ott a vezetéknév, amivel lehet genyózni.

      Törlés
    4. Szerintem a Léna gyönyörű, eszembe nem jutna, hogy lehet valahogy csúfolni. Na jó, persze a gyerekek rohadt leleményesek...
      Van egy Noémi nevű babája az egyik ismerősömnek, ők Nonónak becézik, az is aranyos szerintem.
      mimi/réka

      Törlés
    5. a Nonó az cuki, én Johannát ismerek, aki Jojó:)

      Törlés
  16. Nem egyszeru... :) En mar kb. negy eve agyalok a neveken. Nalunk az elso szempont, hogy Zoli vezeteknevehez passzoljon. Neki nagyon ritka neve van, akarcsak az nekem, dallama a kovetkezo: ioa. Vagyis pl. Laura nem lehet, amit mindketten szeretunk, mert tul dallamos. De igazabol a lany nev egyszerubb. Nekem is a Szófia tetszik, igy magyarosan(otthon ez meg a szofi cigarettara emlekeztetheti a jo nepet, sajna meg mindig aruljak ezt a markat!) A kedvenc gyerekkonyvem foszereplojet hivjak igy. Nemzetkozi, ezzel nincs gond.

    Igaz, hogy mindketten lanyt szeretnenk, de ez nem kivansagmusor. Fiu nevet talalni sokkal nehezebb, foleg, ha komoly kriteriumok vannak ervenyben. Zoli nem szeretne bibliai nevet, szittya nevet(mondjuk azt en sem)Igy alig marad valami, ami jol hangzik a vezeteknevvel es persze szappanoperas se legyen, illetve nem ragaszkodunk a kulonleges nevekhez. Uyanakkor nem szeretjuk azokat a neveket, amik kisgyerekkent cukik, de felnottkent kisse rohejesek lehetnek(bocsi, de nekem ilyen a Samu, Soma stb.) Szoval fiunevben most a Robert van teriteken. Az apai nagypapamat hivtak igy, akit sajnos koran elvesztettunk. Szerintem manapsag nem divatos, de nem extrem, jol becezheto,(szigoruan csak Robi, nem pedig Robika) teljesen nemzetkozi szinten :) Valahogy igy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a bibliai érdekes. Nekünk eszünkbe sem jutott, és mégis mind az :-).

      Törlés
    2. Nem biztos, hogy realizalta, hogy a Peter es a Daniel is bibliai :) Mondjuk Apukam Peter es nem duplazunk az biztos. O inkabb a nagyon Oszovetsegi neveket hagyna ki.

      Törlés
    3. Igen, a Bibliában sok a név :)))

      Eszter, akkor neked biztos nem tetszik az a lánynév, hogy: Mici. nemrég olvastam, hogy az a lombikos műsorvezető (nem jut eszembe a neve) ezt a nevet adta a lányának, és szerintem nagyon szuper!

      Törlés
    4. :DDD Ordog Noraek lanya. Pont Youtubeon nezek egy interjut Nanasi Pallal, a riporter Szily Nora. Erdekes "mely"interjukat keszitett egy csomo kozszereplovel. Nagyon cukker-mukker nev, Nagyimnak volt egy Mici nevu macskaja, meg persze Mici neni eleteit is ismerjuk, de azt kerem, hogy vizualizald, amikor 30 ev mulva a noci bemutatkozik: Dr. Nanasi Mici, jogasz vagyok! :D Persze nyilvan muveszlelek lesz a gyerek. Es angolul kiejteni sem lesz piskota, mindig kerni, hogy legalabb a "Miszi"-ig jussanak el, akkor meg olyan lesz, mintha egy posze ember probalna a Misi-t kiejteni :D

      Törlés
    5. Mondjuk van Kiss Daisy nevű jogászprofesszor.. az se jobb név mint a Nánási Mici.

      Törlés
    6. Ohh, anyam borogass! :D Belatom, en vagyok vaskalapos :)

      Törlés
    7. Pösze Misin rötyögök... :D A Mici nekem is cica, ráadásul olyan arnyos-bugyutácska, aki lepotyog onnan, ahol a macskanépek egyébként stabilan közlekednek... :)

      Törlés
  17. Én mindenkinek elmondtam milyen nevet választottunk. Senkitől nem kaptam megjegyzést, mert úgyis tudták, hogy nagy ívben teszek rá, ki mit gondol. Mégis csak az én gyerekem!

    VálaszTörlés
  18. Nekem Dr. Nanasi Mici nem tetszik. :/

    Nekem egy Kabos Gyula fekete-feher filmbol a cseledlany jut rola eszembe.

    Erdekes, mert peldaul Hegyi Barbara Rozi nevu lanyanak neve tetszik.

    VálaszTörlés
  19. Eszter, en is mostanaban neztem meg ezeket a "melyinterjukat". :) Rakaptam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fel is kene allnom egy kicsit a kanaperol, hogy visszaterjen a labaimba a verkeringes :)

      Törlés
  20. A Nánási Mici nekem ügyvédnőként és színésznőként is nagyon tetszik! Tény, hogy van benne valami róbertgidás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt en sem fogalmazhattam volna szebben :DDD

      Törlés
    2. Akkor lesz igazán róbertgidás, ha Nánási Mici kissé vaskos, úgynevezett "mackós" testalkatú kislány lesz :).

      Törlés
  21. Jajj, akkor at is keresztelhetik majd. De biztosan szazszorszep lesz. Azon az elso foton is valami gyonyoruseg.

    VálaszTörlés
  22. Mi is elmondtuk a választott nevet annak, aki kérdezte és két reakció volt:
    - hú de szép! - akinek tetszett
    - ühüm... érdekes...és honnan jött ez az ötlet? - akinek meg nem.
    Szóval nyíltan senki nem mondta, hogy úristen, ez milyen szar, de rögtön le lehet azért venni, hogy kinek mi a véleménye.

    A Nánási Mici nekem teljesen 20-30-as évek. Egyrészt nagyon tetszik, de azért tényleg picit komolytalan valahogy...

    mimi/réka

    VálaszTörlés
  23. Szerintem is! Valahogy így képzelek egy Nánási Micit:

    http://www.linternaute.com/actualite/magazine/photo/les-annees-folles-en-photos/les-lecteurs-devoilent-la-femme-des-annees-folles.shtml

    VálaszTörlés
  24. Tamko: a Főnököd biztos csak azt látja, hogy megszépültél, kivirultál , ilyenkor mindenki sokkal szebb... ebből következtetnek a fogyásra :-)))
    Névválasztás:
    Nálam a kikötés, hogy a szülinaptól távolabb legyen a névnap és max 2 szótagú lehet :-)
    Mikor megtudtuk, hogy megszületett a kislányunk és készültünk az első találkozásra, előző este leültem és a papírra felírtam kb 10 nekem tetsző lánynevet,majd a férjemet is erre kértem. A terv az volt, hogy az egyező nevekből választunk!Na ilyen nem volt :-)) Az Ő kedvence Lilla volt, nem volt kifogásom, így a lányunk ezt a nevet kapta :-)

    VálaszTörlés
  25. Edina, ezek szerint nálatok ez extra gyorsan lezajlott!

    (amúgy fogytam is 3 kilót, amiből még csak 1 jött vissza. Meg ez a nadrág vékonyít - komolyan nem értem, miért nem gyártanak ilyet nemterhesben is??)

    VálaszTörlés
  26. Igen Extra gyors volt , kb 1 óra, azt hittük másnap amikor megyünk megnézni a babát, akkor már mondanunk is kell egyet :-) , bár amúgy sem lett volna sok idő a gondolkozásra.

    VálaszTörlés
  27. Hát Tamkó, extra témát vetettél fel, nem bírom megállni szó nélkül!
    Én majd' 13 éve szültem. Kb. úgy voltunk, mint a nagy többség: több lánynév, fiú kevesebb és nemtetszőbbek. Kiderült, hogy kislány lesz, de csak a 6. hónapban. Gyönyörűen kiválasztottuk a nevét: Nóra. Egyszerű, szép, megy a vezetéknevéhez. És egyik reggel arra ébredtünk, hogy nekünk Sáránk lesz. És meg is született kb. 2 hét múlva...:-)
    Csak KÉSŐBB jöttem rá, hogy alliterál a vezetéknevével, ami így S.S. , gondolom ezt nem kell magyaráznom...
    Ráadásul novemberi, utána mikulás, karácsony, januári névnap. De akkor sem tudok elképzelni neki jobb nevet. mert ő a SÁRA.
    A legjobb barátnőm lánya lett Nóra, egy tündéri kislány, de nem éreztem semmi olyat, hogy ez a név a "miénk".
    És még valami: a gyereket VALAMIÉRT úgyis fogják csúfolni, ha nem a neve miatt, akkor Dagi lesz vagy Csontos vagy egyszerűen Parízer. CSAK.
    Boldogságos várandósságot Neked!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) A Sára és a Nóra mindkettő nagyon szép sztem. Bárcsak én is megálmodnám a nevet! Ráadásul Z-vel egyszerre :)

      Törlés
    2. Ja, és nekem is az a tapasztalatom, hogy ha csúfolódás, akkor inkább a vezetéknév miatt. Vagy másért. Sok fura keresztnevű gyerekre vigyáztam baby-sitterként, de egyiket sem csúfolták miatta.

      Törlés
  28. A mi háromévesünk Ábel, és az a tapasztalatom ez ügyben, hogy az ovistársai vagy más gyerekek könnyen kiejtik és gyorsan megjegyzik a nevét. Ez jó. Kicsit hiányzik hogy nem lehet sokféleképpen becézni, mert arra nem gondoltunk, hogy egy babát nem lehet nem becézni!
    További boldog babavárást: Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A becézés nekem is nagyon fontos. De azt sem szeretném, hogy az emberek automatikusan a becéző formát használják, mint pl. a László, György, Mónika esetében.

      Köszi! :)

      Törlés
  29. Ismerős dilemmák! Nálunk, ha fiú lett volna, valószínűleg az Emil a befutó, vagy az Erik. (A lányt nem írom le). De pont ilyesmiket mérlegeltünk mi is, hogy jól hangozzék a vezetéknévvel, ne legyen túl hosszú, magyarul és idegen nyelven se jelentsen problémát a kiejtése...

    VálaszTörlés
  30. Én a háromszótagosokért vagyok teljesen megkukulva :) sajna eléggé kevés van belőlük.

    VálaszTörlés
  31. Jaj, a nevek :) és most már láttam egy későbbi posztban, hogy kisfiatok születik majd. Gratulálok! :)

    Én tök megrémültem, mikor kiderült, hogy Á. kisfiú lesz, hogy gőzöm sincs róla, mi kell egy kisfiúval csinálni, mert én mindig lány voltam... de az apja megnyugtatott, hogy ő meg kisfiúként kezdte :D A nevét én találtam ki, A. csak beleegyezett (szerencsére ilyen nevű ismerőse nem volt, így nem volt rá olyan kritika, hogy azok bénák, vagy bármilyenek...) nehéz így írni róla, hogy nem írom le a nevet, de nagyon szép hangzású, ritka, de nem túl különleges, olyan szelíd, de határozott tündérkirályfis :)

    V. nevét már úgy kerestem, hogy a kettő jól illeszkedjen egymáshoz is, az övé is egy tulajdonképpen ritka, de egyszerű tündérnév :)

    (mindkettőre jöttek beszólások, Á.-ét még elárultuk a születése előtt mindenkinek, de engem bántottak az idióta megjegyzések, pláne családon belülről, úgyhogy V. nevét a legtöbben csak azután tudták meg, miután megszületett. Sajnos anyósom volt a főfintorgó, még a születésük után is jött ötletekkel, hogy inkább milyen SZÉP nevet kellett volna adnunk a gyerekeknek ezek helyett a csúnyák helyett. De én nem tudok nekem jobban tetsző és hozzájuk jobban illő nevet azóta sem elképzelni nekik, minden alkalommal, amikor kimondom a nevüket, újból és újból boldog és büszke vagyok arra, hogy milyen szép neveket találtam :)))) )

    VálaszTörlés
  32. Köszi! :)

    Én mindig is azt hittem, Ádám és Veronika a gyerekeid neve :))

    Az jó, én legutóbb egy barátnőmtől halottam, hogy megbánta a kisfia nevét. Amit én kitaláltam, az egyre jobban tetszik, sajna Z.-nek nem annyira (és még nem akar listát benyújtani az ő neveiről - bár előre tudom, h ennél jobb úgysem lehet!), ma mondta, hogy a nemtudommelyik baltás gyilkosnak is ez a neve, a rádióban hallotta...!!

    VálaszTörlés
  33. Ádám és Veronika igazán szép nevek :)

    Minden névvel szaladgál, vagy szaladgált a múltban néhány hülye is :( De onnantól, hogy megszületik és nevet adtok neki, szerintem elsőként és főleg mindig ő jut eszetekbe a nevéről, nem más. A megbánást én is hallottam már néhányszor (nem sokszor), de őszintén szólva nehezen tudom értelmezni... legalábbis én annyit agyaltam a nevükön, hogy elvárható volt, hogy jót válasszak :) (igaz, A. szerencsére nem akart túlzottan belefolyni a névválasztásba, nekem fontosabb volt, de ő is elégedett)

    VálaszTörlés
  34. Igen, mostanában azon gondolkodom, h milyen jó, h egy terhesség 9 hónapig tart, az embernek van ideje mindent jól átgondolni (nevet), megszervezni (gyes), megvenni (ruhák) stb...

    VálaszTörlés