2013. március 20., szerda

Méh, lepény

Ma reggel megint volt egy nem tervezett vizsgálatom az Eriknél, pedig már azt hittem, jól elbúcsúztunk egymástól. Az történt, hogy tegnap este VÉRT láttam a tisztasági betétemen (na most aki nem érintett, ne is olvassa tovább!), a barna trutyi helyett, ami már amúgy is eltűnőben volt. Ebből kifolyólag ma 7:35-kor már ott ültem a váróban. Nyolc előtt meg is jelent a doki, hajlandó is volt megvizsgálni és megkönnyebbültem: először is, már látszott a szív! Pár másodpercre én is láttam, lüktetett, de sajnos nem volt időm elérzékenyülni, rohanás volt, nem rózsaszínű prospektusos jelenet. Méreteket nem tudok, viszont kaptam egy újabb képet, amit tízpercenként elővehetek megcsodálni.

Azt mondta, a vérzést a méhlepény egy részének a leválása okozta, ha erősebb lesz, maradjak otthon pihenni. Na most én azt nem értem, hogyha az embrió pár milliméter, akkor az a kicsike méhlepény egyetlen része hogy tud egy csepp vérnél is többet okozni? A napot azzal töltöttem az irodában, hogy folyamatosan a WC-re járkáltam (vajon feltűnt-e valakinek?), hogy ellenőrizzem a dolgok állását. Eddig semmi sem igazolja, hogy otthon kelljen maradnom, lehet, hogy ennyi volt? Tudom, hogy sokan véreznek a terhesség alatt, de basszus, ez mégiscsak stresszes ügy.

20 megjegyzés:

  1. Sajnálom Tamko, ez így tényleg stresszes. De jó, hogy mentél a dokihoz, láttad is a szívverést, ez megnyugtató. Pihenj minél többet.
    Olvastad a blogom, hogy együtt lettünk kismamák? :) Ölellek!

    VálaszTörlés
  2. Majd IKL biztos elmondja jó, hogy azért tud sok vér jönni, mert a lepény tele van erekkel, vagy ilyesmi. Ne aggódj (nem most lenne a ciklusod?), jó, hogy láttad a kis pinduritt - de pihenj, amennyit szükségesnek érzel!

    VálaszTörlés
  3. Lurci, gratulálok!! Nem láttam, de ma reggel kinyitottam a blogodat és elolvastam... mikor mész UH-ra??

    Nem rossz ötlet, hogy most lenne-e a ciklusom, eszembe sem jutott. De kiszámoltam, és nem. Ha a legkisebb gyanú is felmerül, természetesen itt hagyok csapot-papot és hazamegyek lefeküdni!

    VálaszTörlés
  4. Szia,

    Hat, en kicsit vagyok "fiatalabb kismama", mint Te (azt hiszem par nap elteres van koztunk) es nekem 2 napig (!) volt verzesem - az elso nap irany a korhaz, nem lattak semmit; 2 nap mulva kellett kontrollra mennem (kiirtak 2 napra, de csak azert, mert lombikos vagyok, amugy nem tettek volna es a fekvest sem igazan mondtak - annyit hozzatennek persze, h ahol vagyok eleg mas am a szemlelet, mint otthon). Kontrollon sem volt semmi kimutathato (csak a fejlodes :)). Verzes allitolag elofordul a terhessegek 1/3-anal (!).

    VálaszTörlés
  5. Jo, hogy lattad :) Semmi megeroltetot ne csinalj, gondolom mondanom sem kel... Elofordul sokszor a verzes csak nem mindegy mi miatt. Hematoma, lepenylevalas vagy a lepeny reszben vagy teljesen fedi a mehszajat ezek mind okok.

    VálaszTörlés
  6. Á, még tüsszenteni is alig merek. Meg egyesével veszem a literes tejeket, nem merek kettőt cipelni egyszerre :)) A tej az egyetlen dolog egyébként, amit jóízűen fogyasztok el, semmihez nincs igazából gusztusom (noha nincs hányingerem).

    Névtelen, gratulálok neked is, nem írsz véletlenül blogot? :)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, de szuper, hogy láttad a kis lüktető Eszkimótokat! Ez a legfontosabb! Én biztos nem feküdnék, egyre több olyan tanulmány születik, ami azt bizonyítja, hogy a fekvés a terhesség ilyen korai szakaszában egyáltalán nem befolyásol semmit, viszont pszichés valamint emésztési problémákat okozhat az ágynyugalom. Emelni tényleg ne emelj nehezet, és kerüld a stresszt (na jó, tudom, ez a legnehezebb, de legalább a munkahelyit). Bár eszembe jutott az a múltkori cikk, miszerint sem a terhesség előtti, sem az az alatti stressz szintén nem befolyásol semmit :) Gondolj erre, és nézegesd a fotót!
    mimi

    VálaszTörlés
  8. Tamko, én hétfő délután megyek az első uh-ra, úgy számolom, a betöltött 7. hét után leszek pár nappal. Tej, hmmm, nekem is nagyon fincsi most, de csak hidegen! :)))

    VálaszTörlés
  9. Igen, végüils nem vagyok beteg. Réka, holnap indultok, jó utat!!

    Lurci, ha jól számolom, én jövő hétfőn töltöm be a 7. hetet (azon számítás szerint, amikor hozzá kell adni 14 napot az embrió valódi korához). Egyidősek vagyunk!!

    VálaszTörlés
  10. Tamko, hát nem egyszerű :-):-):-) De láttad a Kicsikédet és van újabb fotód is :-):-) Pihenj, amennyit csak tudsz :-):-) Munka jobban megy már? :-)

    VálaszTörlés
  11. Csak pozitívan gondolkodj! És ne aggódj! Tudom nehéz ezt betartani......de tényleg ne stresszelj!

    VálaszTörlés
  12. Igen, köszönöm, a munka jobban megy, már van, h erősen koncentrálok percekig MÁSRA.

    VálaszTörlés
  13. Szia Nevtelen vagyok, blogot nem irok (nem "merek" tul kepp...), csak "zugolvaso" vagyok, igy kicsit vagyok mindegyikotok ;) En jovo csutortokon leszek (szamitott) 7 hetes :) szoval 3 nap kulonbseg van koztunk ;) Szep napot! :)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Tamko!
    Zugolvasó vagyok. :) És nagyon drukkolok! :)
    Semmiképpen sem szeretnélek rémisztgetni, amilyen nagy öröm a babavárás, annyira stresszes is! :)
    Nekem sajnos van rossz tapasztalatom koraterhességi vérezgetés terén... de hagyjuk, itt van velem a 3 hónapos Kisfiam... Szóval... Nekem nem vették észre időben a hematómámat, ezért nem mondták, hogy feküdjek, pedig kellett volna. (...)
    Feküdj, pihenj, amennyit tudsz. ;)
    Hajrá, hajrá, hajrá! Hamarosan a karjaidban tarthatod a babácskádat!

    VálaszTörlés
  15. Névtelen: á, értem. Sok sikert, remélem, minden rendben lesz!

    Zugolvasó: köszi! Jó babázást!

    VálaszTörlés
  16. Szia! Én is egy "névtelen" vagyok és orvos is. Én a helyedben már nem dolgoznék, azt nem mondom, hogy mint egy darab fa, úgy kell feküdni... legyengülni sem szabad. Én 8 hónapos koromig dolgoztam, sőt mozogtam, sportoltam is... De ésszel és komplikáció mentesen. Otthon is megőrül az ember, és a folyamatos fekvés- ha nem kimondottan indokolt-, akkor nem célszerű.
    Nem tudom, hány hetes vagy, de ha a szívcső pulzálást most láttad először, akkor igencsak korai a dolog, és ilyenkor még nincs semmiféle méhlepény, ami vérezhetne, a babád a szikhólyagból táplálkozik egyenlőre. Ha pecsételgetés van kezdetben, az általában még nem probléma, de a vérzés igen. Nem tudom, mit mondott az orvosod, de szerintem amíg nem telik el az első kritikus pár hét, addig valóban nem kellene dolgoznod, és valami olyan laza elfoglaltságot kellene találnod, amiben egy kicsit el tudod magad engedni. Olvaslak már elég régóta, és ha más a helyedben lenne, ugyanennyire izgulna, ez a Te "előéleteddel" teljesen normális, hidd el.
    Otthon egy idő után mindenki bezöldül, és a végére a várandóság a szülés időpontját váró idegbajos falkaparássá válik. Ha indokolt, akkor természetesen otthon marad az ember a fenekén, a gyermeke érdekében. Ha az orvosod szerint ez nem szükséges, én akkor sem mennék már dolgozni, még ha a munka nem is megerőltető fizikailag- a 12. hétig biztosan...
    Annyi lazább programot lehet csinálni-én ezt javasolnám.

    Sok sikert! Szurkolok:)
    J.

    VálaszTörlés
  17. Szia Juci! Pont tegnap olvastam egy könyvben, hogy ilyenkor még nincs is méhlepény, nem is értem, h a doki miért mondta kétszer is (jól emlékszem): placenta. Szombaton megyek a nőgyógyászomhoz, jól kikérdezem, hogy mit lehet csinálni és mit nem, és ha úgy látja jónak, persze otthon maradok. Addig is minden esti és hétvégi programomat lemondtam, csak a munkahelyemre járok el, oda is kocsival, szóval szeerintem az nem lehet probléma (igen, pöcsételés van, vérzés nincs, szerencsére, mert már ez is nagyon idegesít!)
    köszönöm a drukkokat! :))

    VálaszTörlés
  18. Szia! Nagyon örülök hogy már láttad a pulzálást :) éljen, éljen!
    Vérezgetés: én a középső fiammal a 12. hétig véreztem, 11+1-nél ömlött a darabos vér, a mai napig nem tudják mi volt (nem láttak hematómát, lepény nem volt a méhszájon), kaptam Utrot, az elmúlasztotta (vsz sárgatesthiány volt).
    Koraterhességben vagy, ilyenkor még nincs méhlepény, az később alakul ki és veszi át a baba táplálását (12. hétre). Vérezgetés hematóma, méhszájseb miatt szokott lenni, vagy pedig azért, mert épp aktuális LENNE a következő menstruáció. Vérzés még lehet később, amikor már van lepény és esetleg fedi vmennyire a méhszájat.
    Én a helyedben pihennék!!! Nem egész nap fekvésről beszélek, hanem otthon pihengetni, óvatosan tennivenni. Annyit vártatok erre a babára, én a helyedben nem kockáztatnék!!!

    VálaszTörlés
  19. Szia !
    Én is azt tanácsolom, hogy ne dolgozz!!!Pihenj és vigyázz magatokra!Örülök, hogy láttad a pulzálást :-)))
    Azt nem mondta a doki, hogy a méhlepény merre van???Egy barátnőmnek a méhszáj környékén volt és folyamatos bevérzései voltak a terhesség feléig!Végig pihente- feküdte a terhességet,9. hónapban egészséges fia született, de nagyon kellett vigyázni a végig!

    VálaszTörlés