2013. március 1., péntek

Az én finom, nőies hobbim

Véletlenül varrtam egy terheskabátot. Az úgy történt, hogy tavaly jártam varrótanfolyamra, és a második féléves tananyag a bélelt kabát volt. Megvettem hozzá az anyagot és a bélést, majd tavaly januártól elkezdve minden hétfőn varrtam belőle egy kicsit. A szabásmintát nem én választottam, az adva volt, de az elejétől fogva furcsállottam a kabát mineműségét. Már nem járok a tanfolyamra, de ezt a kabátügyet addig húztam-halasztottam, hogy csak most lettem vele kész a héten. És most döbbentem rá, hogy valójában ez egy terheskabát (vagy manókabát?).

Egyébként a varrótanfolyamot több okból kifolyólag hagytam abba. Először is, ehhez iszonyú precizitás és maximalizmus kell. Ha az ember például két órán keresztül szenved valamivel, és utána derül ki, hogy az egészet le kell bontani és újra kell varrni, akkor bizony le kell bontani és újra kell varrni, még ha csak pár centis eltérésről van is szó. Na én ezt nem tudom megtenni, az idő pénz, ugye. Ilyen esetekben inkább csak legyintek, hogy ó, nem látszik annyira az a kis asszimmetria a zipzár körül – viszont utána nem csak a kész ruha lóg a fogasomon, hanem annak tökéletes szemléltetése is, hogy hanyag vagyok és türelmetlen.

A másik, hogy ezek a szabásminták sohasem állnak tökéletesen, és ahhoz, hogy az ember passzintani tudja őket, több kell, mint holmi varrótudomány. Aztán pedig valahogy mindig úgy választok anyagot, hogy mire megvarrom a cuccot, már nem tetszik, sőt elegem van belőle. Így lett egy szuper szabású szoknyám kalauzkék. Nem tudom semmivel sem felvenni.

Nem utolsó sorban pedig tök jó dolgokat lehet kapni az üzletekben is, általában jobban vannak megvarrva annál, mint amit én tudnék alkotni. Például a kalauzkék szoknyámat megcsináltam fehérből is, erre pár hétre rá találtam egy ugyanolyat (ha nem jobbat) otthon.

Gyerekruhákat viszont biztos szuper lehet varrogatni. Nincs gond a szabásmintával és hamar kész van.


17 megjegyzés:

  1. Wow! Hát, nem egy karcsúsított modell! :) Azért ügyes vagy, kabátot varrni jó nagy feladat. Igaz, nagy pocakot ápol és eltakar, hátha hamarosan szükséged lesz rá. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ezt nagy has nelkul nem is fogom(merem) felvenni! :-)

    VálaszTörlés
  3. A 90-es évek elején óriási divat volt A vonalú kabátot hordani, reménykedj, hátha visszajön megint! A karján látom h legalább 2 mérettel nagyobb mint te vagy, amúgy nem vesznél el ennyire benne.

    VálaszTörlés
  4. szerintem is inkább az a probléma, hogy nagyobb méret,mint kellene, de tök ügyes vagy, kabátot varrni az egyik legdurvább :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem szuper ez a kabát, nagyon ügyes vagy, és milyen jól fog jönni nemsokára, hogy nem éppen szűk :)
    nagyon drukkolok, és jó mulatást a hétvégére a barátnőiddel!
    mimi/réka

    VálaszTörlés
  6. Tamko, nem semmi, hogy rögtön egy kabát a varrótanfolyam feladványa, nagyon ügyes vagy! Egy időben én is varrtam Burdából, tényleg igaz, hogy meg lehet unni azt a ruhadarabot mire elkészül :) A méteráru árak sajnos nem túl versenyképesek a készruhákkal szemben, de azért jó képesség ez, ha valami aprót-nagyobbat javitani kell, és nem kell szabóhoz rohanni. Kívánom, hogy pocakkal is hord ezt a szép kabátot! :)

    VálaszTörlés
  7. tök menő, ha valaki tud varrni. nekem egy fa lerajzolása - újabban sokat kell rajzolnom - is komoly gondot okoz.

    VálaszTörlés
  8. ez jel, ez jel! a tudatalattid üzen, hogy hamarosan kelleni fog! :)
    csodállak, mert nekem már a varrás elkezdéséhez sem volt (eddig) soha elég türelmem, nem, hogy végigcsináljak valamit! :) de a kabát csini, és jól fog még jönni! :)

    VálaszTörlés
  9. En meg tinedzserkoromban egyszer varrtam egy pizsama alsot es ugy dontottem, elegen varrnak helyettem is..egyebkent egy fantasztikus adottsag ha valakinek van hozza turelme, ez meg milyen profi mar, egy kabat :)!!
    Nem felejtettem el amugy a konyvlistat, csak el voltam havazva most egy kicsit.

    B (kene ide egy nev, az enyem tul ritka :)!, legyen mondjuk Bobo? kelloen gagyi es mintha lett volna egy ilyen kepregeny is)

    VálaszTörlés
  10. Megtaláltad a szinte legnehezebben elkészíthető első varrnivalót: kabát + kockák! Ez nagyon durva összeállítás, de szerintem tökéletesen tükrözi egyéniséged! Lett légyen bármily nehéz is, megcsinálod!
    Nekem is tetszik, bár igaz, én is a 90-es évekbeli kamaszkoromban hordtam ehhez hasonlókat előszeretettel!

    Helga (a kisvárosból)

    VálaszTörlés
  11. Mindket nagyanyam tudott varrni, en nem tudok es banom. Probaltam, az egyik nagyanyam probalt tanitani, de nem megy zsigerbol, ahhoz, hogy egy zsepit varrjak tul sokat kellene gyakorolni, nincs annyi textil a vilagon. En meg egy gombot is ocsmanyul varrok fel.
    Viszont elkezdtem horgolni unalmamban es az mar egeszen jol megy, aztan jott Isolde bejegyzese egy masik bejegyzesrol, amibol kiderult, hogy tomegcikk vagyok. :D

    VálaszTörlés
  12. Tokeletes lesz iden oszre !

    VálaszTörlés
  13. Kicsit nagy, de még hasznát veszed ! :)

    VálaszTörlés
  14. ???????????????????????? Milyen volt a hétvége a barátnőiddel..... és a mai vérvétel eredménye??

    VálaszTörlés
  15. Ma volt vérvétel? ???????? Csuriban vannak az ujjaim....
    ETAMA

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  17. nem értem mi baj ezzel a kabáttal, nekem kifejezetten tetszik ez az anyag, én biztos felvenném:)

    VálaszTörlés