Éjjeli őrjárat

Ez a csütörtöki pofon azért volt nagyon váratlan, mert egy ideje pont azt hittem, hogy kigyógyultam. Tök büszke voltam magamra, hogy augusztus óta nem kutakodok az inteneten, nem néztem meg semmit se a laparoszkópiáról, se a DHEA-ról, aminek az eredménye pedig a leleten meghatározott tartományhoz képest aggasztó volt (aggasztónak tűnt). (Nem is írtam róla, ugye milyen jó vagyok?) És nemcsak, hogy kigyógyultam, hanem terjesztettem az igét, azaz izgulni vágyó barátnőmet fontoskodva lebeszéltem erről és mérsékelt internethasználatra intettem.

Nagy lendülettel érkezett tehát karöltve az önvádaskodás és az önsajnálat, de szerencsére hamar kifújt. Z. nem is érti, miért voltam egyátlalán annyira oda, Hát úgysem a Lukácsot szeretted volna, nem? – kérdezte ámélkodva (férfilogika). Egy kézlegyintéssel elintézte ama félelmemet, hogy a szülői projektünk esetleg nem koherens. Viszont megállapítottuk, hogy tényleg nem mindennapi dolog lehet, hogy ennyire döntésképtelenek vagyunk.

Na, de nem is erről akartam írni. Hanem hogy amikor szombaton hazajöttem az (utolsó) örökbefogadós tanfolyamról, Z.-t nagy hotelkeresésben találtam: az az ötlete született, hogy látogassuk meg D.-t Amszertdamban, aki Párizs-Papeete útvonalat (a mázlista) Amszterdam érintésével teszi meg és a szombat estét ott tölti. Most kellett rájönnünk, hogy innen Amszerdam csak 2,5 óra. Hát mit mondjak, szuper volt csak úgy átruccanni. Egyszer voltam, 15 éve, és teljesen elfelejtettem, hogy milyen fiatalos és kozmopolita város. Még úgy is megérte, hogy már sötétben értünk oda, és mivel a maraton miatt nem kaptunk szállást, még aznap éjjel visszajöttünk.