Végül is összeállt a tündérmesém, ahogyan én a vakcinagyártást elképzelni szerettem volna, és a sok gyártó neve mellett egyre többet beszélnek egy konkrét nőről, akinek a zsenialitásához köthetők az első vakcinák. Mondtam is a férjemnek, hogy én pont a Pfizer és BioNTech védőoltását szeretném megkapni, hiszen az illető nő magyar, ergo jobban bízom benne (tudom, teljesen hülye logika). Úgy tűnik azonban, nem lehet válogatni, azt kapjuk, és akkor, amit lehet – ami azért fura, mert az egyszeri ember hónapok óta követi a híreket a befutó oltóanyagokról, hát önkéntelenül is elkezdi preferálni az egyiket vagy a másikat, nem? Az AstraZeneca vakcinája például megrémít; mi az, hogy véletlenül fél dózist adtak be az egyik csoportnak?!
A mai híreket olvasgatva viszont arra gondoltam, hogy a jövő évi Nobel-díjat nem is egyetlen személynek vagy kutatók egy csoportjának kellene kapnia, hanem annak a többszázezer embernek, aki önkéntesként vesz részt ezekben a vakcinafejlesztési programokban. Felmérések szerint a franciák fele hezitál, hogy beadasson-e magának egy olyan oltást, amit hónapokig teszteltek és komoly engedélyezési eljáráson ment keresztül. Ezek az önkéntesek pedig szabad akaratukból vállalták, hogy egy fejlesztési fázisban lévő anyagot saját magukon teszteljék le. És még azt sem mondhatják el megnyugtatásul, hogy esetleg védve lesznek a koronavírussal szemben, hiszen az is lehet, hogy a placebót kapták. Elképzelni nem tudom, hogyan tudtak ennyi bátor és altruista embert összegyűjteni!
