Végülis igaza lett: természetesnek hat. Most teljesen úgy nézek ki, mint akinek ősz hajszálai vannak! Pedig, szögezzük le, a valóságban én még – hiába ráncosodom, hízok, romlik a látásom stb, stb, – de őszülni éppenséggel nem őszülök!
2016. január 9., szombat
A nőci, ha negyven (2.)
Bedőltem egy fodrásznak. Elhittem, hogy a télen kifakult szürkés-világosbarna-seszínű hajam a melírtól természetes, szépen csillogó szőkésbarna lesz, mintha a nap szívta volna ki. Miután megkérdezte, hogy mennyi idős vagyok (40), nyomatékosan hozzátette, hogy akkor ez már nekem szinte kötelező is. Ebben a korban! Hát Madame...!
Végülis igaza lett: természetesnek hat. Most teljesen úgy nézek ki, mint akinek ősz hajszálai vannak! Pedig, szögezzük le, a valóságban én még – hiába ráncosodom, hízok, romlik a látásom stb, stb, – de őszülni éppenséggel nem őszülök!
Végülis igaza lett: természetesnek hat. Most teljesen úgy nézek ki, mint akinek ősz hajszálai vannak! Pedig, szögezzük le, a valóságban én még – hiába ráncosodom, hízok, romlik a látásom stb, stb, – de őszülni éppenséggel nem őszülök!
2016. január 8., péntek
A nőci, ha negyven
(Lackfi János)
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.
A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.
A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.
A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét,
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.
A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.
A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.
A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.
A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét,
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.
A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.
2016. január 5., kedd
Télapó és bejgli
Vissza-visszatérő beszédtéma nálunk, hogy mikor múlik gyorsabban az idő: ha
dolgozik az ember vagy ha szabadságon van. Az elmúlt két hét megint
megerősítette bennem, hogy számomra a rutin telik gyorsabban, és (mázli!) a
szabadságos hetek a lassabbak. Olyan érzésem van, hogy egy hónapra utaztunk el,
pedig csak két hét volt (- még le is kellett ellenőriznem).
Két hete felpakoltuk ateljes háztartást és elutaztunk a régi házikóba.
Itthon hagytam a listámat, a teendőimet, még indulás előtt a karnis is épp fel lett
fúrva – de mondom, mintha egy fél éve történt volna mindez. Sajnos a párizsi
kiruccanásaimat keresztülhúzta egy kezdődő reuma, így én otthon maradtam
Bonival, ami nem is volt baj, mert Z. még az utolsó pillanatban is ajándékokért
rohangált – érthetetlen, érthetetlen! Hullafáradt volt minden este és még arra sem maradt időnk (erőnk?), hogy megbeszéljük: mi legyen ezzel a Télapó-mesével. Ezt most már az idei évben el kell döntenünk. Szerencsére idén Bonit még a karácsonyfa és az ajándékok érdekelték jobban, mint az, hogy honnan származnak. (Zárójeles megjegyzés: egyáltalán nem érzem magamhoz közel állónak ezt a Tépapó-dolgot, ki kell találnunk valami mást, ami vállalható és aranyos és szerethető. Folyt köv.)
December 24-én épp betettem a sütit a sütőbe, a kaja a gázon főtt (amúgy az egész étkezési macerát mélyhűtött termékek segítségével vészeltem át, sikeresen), nekem meg maradt 20 szabad percem, amit épp alvásra kívántam volna felhasználni, amikor kopogtak az ajtón. Az estére várt vendégek (Z. családja) toppant be, bőröndöstül, ajándékostul, gyerekestül, fáradtan, zajongva, de egyáltalán nem szabadkozva: ők állítólag mondták Z-nek, hogy már kora délután itt lesznek. Hát mit mondjak… legalább a hajam meg volt már mosva.
A következő meglepetés őket érte, amikor meglátták Bonit pöttyösen. Kiderült, hogy Z. elfelejtette (?!?!) őket tájékoztatni a bárányhimlőről. Pedig ő úgy emlékezett rá, hogy szólt… jellemző rá ez a szétszórtság. Nem baj, Leó már úgyis megkapta az oltást! – tájékoztattak minket a rokonok, mire a férjem:
- Miii? Létezik bárányhimlő ellen oltás?? – ámult el. Én ilyenkor majd felrobbanok: épp pár hónapja hánytuk-vetettük meg az oltás előnyeit-hátrányait, még a gyerekorvos véleményét is kikértük, majd úgy egyeztük meg, hogy nem oltatjuk. Z. képes ezt az egész folyamatot nemes egyszerűséggel elfelejteni.
Egyébként a rokonokkal töltött idő szuper volt, ilyen vicces mondatok hangzottak el, mint:
Annyira örülök, hogy Boninak ilyen sok jófej családtagja van. Csak azt nehéz megoldani, hogy gyakran tudjon velük találkozni. Apropó, vendéglátás: szerintem be kellene tiltani a vendégWC nélküli házak építését! (gondolhatjátok, amikor reggel heten várakoztunk… voltak, akik hajnalban keltek emiatt!) A bárányhimlő miatt a húgomékkal sajnos csak én találkoztam, egy étteremben voltunk, ahol többek között kaptam (kaptunk) öt rúd bejglit. Én másnap három napra Budapestre utaztam, bejglit pedig nem szívesen hagyok franciákra (Gyöngygöt a disznóknak!), így az a szokatlan és számomra precedens nélküli helyzet állt elő, hogy bejglit vittem Párizsból Budapestre! Egy percig sem bántam, mind az öt rúd elfogyott, és otthon még vettem kettőt…
A Budapesten töltött három napban volt például éjfélig Scrabble-ozás (kemény ellenfelekkel) és volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, hogy nincs is ennél jobb: dumálni, kávézgatni és játszani éjfélig úgy, hogy másnap sokáig lehet aludni. Amúgy pedig rettenetes, hogy itt senkivel nem tudok Scrabble-t játszani, még franciául sem, pedig még abba is belemennék akár. Összehasonlíthatatlanul jobb ám a finnugor szisztéma szerint játszani!
Voltunk városnézésen is, a Mágnásügyeken innen, cselédpletykákon túl c. túrát jártuk végig, mindenkinek csak ajánlani tudom. Összességében nagyon érdekes és informatív volt, elhangzottak pletykák, történelmi események, két palotát meg is lehetett nézni belülről (az egyik ma a Szabó Ervin könyvtár, a képen). Hiányoltuk viszont a nyomtatott segédeszközöket – egy brosúra jó lett volna, amely összefoglalja a fontosabb nevezetességeket.
Az Ecseri piacon (harmadik nap) majdnem megvettem egy előszobai kisasztalt (pont olyat kerestem), de nem lehetett alkudni az eladóval, én ezen meg jól megsértődtem, és eljöttünk. Már az autóban megbántam, de én kőfejű vagyok és nem diplomata: ha nem adja annyiért, én nem veszem meg drágábban, kész, vége, pont, nekem elveim vannak, kéremszépen. A francba, a francba, a francba az elvekkel...
Z. egyébként nagyon várta, hogy elhúzzam a csíkot három napra, mert Boni újabban teljesen anyás: ha mindketten vele vagyunk, rendszerint én vagyok neki a világ közepe, azt szeretné, hogy én tegyem tisztába, én adjak neki enni, én játszak vele. Isteni érzés világ közepének lenni egyébként, a férjem viszont kicsit féltékeny. Jól is telt az ő három napjuk, Boni nem hiányolt, én is kibírtam nélküle, összességében inkább félelem volt bennem (hogy baleset történik - lásd a szétszórtságot!) mint hiányérzet. És mióta visszajöttem, ismét én vagyok a sztár.
Két hete felpakoltuk a
December 24-én épp betettem a sütit a sütőbe, a kaja a gázon főtt (amúgy az egész étkezési macerát mélyhűtött termékek segítségével vészeltem át, sikeresen), nekem meg maradt 20 szabad percem, amit épp alvásra kívántam volna felhasználni, amikor kopogtak az ajtón. Az estére várt vendégek (Z. családja) toppant be, bőröndöstül, ajándékostul, gyerekestül, fáradtan, zajongva, de egyáltalán nem szabadkozva: ők állítólag mondták Z-nek, hogy már kora délután itt lesznek. Hát mit mondjak… legalább a hajam meg volt már mosva.
A következő meglepetés őket érte, amikor meglátták Bonit pöttyösen. Kiderült, hogy Z. elfelejtette (?!?!) őket tájékoztatni a bárányhimlőről. Pedig ő úgy emlékezett rá, hogy szólt… jellemző rá ez a szétszórtság. Nem baj, Leó már úgyis megkapta az oltást! – tájékoztattak minket a rokonok, mire a férjem:
- Miii? Létezik bárányhimlő ellen oltás?? – ámult el. Én ilyenkor majd felrobbanok: épp pár hónapja hánytuk-vetettük meg az oltás előnyeit-hátrányait, még a gyerekorvos véleményét is kikértük, majd úgy egyeztük meg, hogy nem oltatjuk. Z. képes ezt az egész folyamatot nemes egyszerűséggel elfelejteni.
Egyébként a rokonokkal töltött idő szuper volt, ilyen vicces mondatok hangzottak el, mint:
Annyira örülök, hogy Boninak ilyen sok jófej családtagja van. Csak azt nehéz megoldani, hogy gyakran tudjon velük találkozni. Apropó, vendéglátás: szerintem be kellene tiltani a vendégWC nélküli házak építését! (gondolhatjátok, amikor reggel heten várakoztunk… voltak, akik hajnalban keltek emiatt!) A bárányhimlő miatt a húgomékkal sajnos csak én találkoztam, egy étteremben voltunk, ahol többek között kaptam (kaptunk) öt rúd bejglit. Én másnap három napra Budapestre utaztam, bejglit pedig nem szívesen hagyok franciákra (Gyöngygöt a disznóknak!), így az a szokatlan és számomra precedens nélküli helyzet állt elő, hogy bejglit vittem Párizsból Budapestre! Egy percig sem bántam, mind az öt rúd elfogyott, és otthon még vettem kettőt…
A Budapesten töltött három napban volt például éjfélig Scrabble-ozás (kemény ellenfelekkel) és volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, hogy nincs is ennél jobb: dumálni, kávézgatni és játszani éjfélig úgy, hogy másnap sokáig lehet aludni. Amúgy pedig rettenetes, hogy itt senkivel nem tudok Scrabble-t játszani, még franciául sem, pedig még abba is belemennék akár. Összehasonlíthatatlanul jobb ám a finnugor szisztéma szerint játszani!
Voltunk városnézésen is, a Mágnásügyeken innen, cselédpletykákon túl c. túrát jártuk végig, mindenkinek csak ajánlani tudom. Összességében nagyon érdekes és informatív volt, elhangzottak pletykák, történelmi események, két palotát meg is lehetett nézni belülről (az egyik ma a Szabó Ervin könyvtár, a képen). Hiányoltuk viszont a nyomtatott segédeszközöket – egy brosúra jó lett volna, amely összefoglalja a fontosabb nevezetességeket.
Az Ecseri piacon (harmadik nap) majdnem megvettem egy előszobai kisasztalt (pont olyat kerestem), de nem lehetett alkudni az eladóval, én ezen meg jól megsértődtem, és eljöttünk. Már az autóban megbántam, de én kőfejű vagyok és nem diplomata: ha nem adja annyiért, én nem veszem meg drágábban, kész, vége, pont, nekem elveim vannak, kéremszépen. A francba, a francba, a francba az elvekkel...
Z. egyébként nagyon várta, hogy elhúzzam a csíkot három napra, mert Boni újabban teljesen anyás: ha mindketten vele vagyunk, rendszerint én vagyok neki a világ közepe, azt szeretné, hogy én tegyem tisztába, én adjak neki enni, én játszak vele. Isteni érzés világ közepének lenni egyébként, a férjem viszont kicsit féltékeny. Jól is telt az ő három napjuk, Boni nem hiányolt, én is kibírtam nélküle, összességében inkább félelem volt bennem (hogy baleset történik - lásd a szétszórtságot!) mint hiányérzet. És mióta visszajöttem, ismét én vagyok a sztár.
2016. január 1., péntek
2015. december 24., csütörtök
2015. december 22., kedd
Számolunk
T: - Egy, kettő, három, néééégy.... öööt....
Z: - Hat, hét...
T: - Azt már beleszámoltad!
Z: - Jó, akkor öt, hat, hét... Fordítsd meg!
T: - Nyolc...
Z: - Ez pici, ez nem számít.
T: - Akkor számoljuk külön a kicsiket és a nagyokat!
Z: - Oké. Kezdjük előlről. Egy, kettő.... Mutasd a hátát!
T: - Három, négy...
Z: - Na ez szerintem tényleg pókcsípés, ne számoljuk!
T: - Öt, hat...ez már volt?
Z: - Nem. Hét, nyolc...itt a karján kilenc...
B: - Mama! Mama!
T: - Édes vagy Totókám, de azt nem kell beleszámolni, az a cicid! Hihihi!
Z: - Tíz. Összesen tíz nagy.
T: - Hát nem tudom. Szerinted akkor ez az?!
Kitaláljátok, mit számolunk ilyen szakszerűen két nappal Szenteste előtt? Amikor 3 gyereket és 5 felnőttet várunk vendégségbe, több napra, köztük egy terhes nőt?
Z: - Hat, hét...
T: - Azt már beleszámoltad!
Z: - Jó, akkor öt, hat, hét... Fordítsd meg!
T: - Nyolc...
Z: - Ez pici, ez nem számít.
T: - Akkor számoljuk külön a kicsiket és a nagyokat!
Z: - Oké. Kezdjük előlről. Egy, kettő.... Mutasd a hátát!
T: - Három, négy...
Z: - Na ez szerintem tényleg pókcsípés, ne számoljuk!
T: - Öt, hat...ez már volt?
Z: - Nem. Hét, nyolc...itt a karján kilenc...
B: - Mama! Mama!
T: - Édes vagy Totókám, de azt nem kell beleszámolni, az a cicid! Hihihi!
Z: - Tíz. Összesen tíz nagy.
T: - Hát nem tudom. Szerinted akkor ez az?!
Kitaláljátok, mit számolunk ilyen szakszerűen két nappal Szenteste előtt? Amikor 3 gyereket és 5 felnőttet várunk vendégségbe, több napra, köztük egy terhes nőt?
2015. december 21., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)