Most a másik oldalt vizsgálom meg: milyen az, amikor valakinek valami rosszul esik, illetve valamin megsértődik. A két dolog szerintem különböző, ahogy azt az ige történést kifejező, ill. cselekvő jellege is tükrözi: az első megtörténik velem (anélkül, hogy akarnám), a másodikat én csinálom (simán lehet, hogy akaratlanul, de mégis ludas vagyok). Épp ezért én mindig azt hangoztattam, hogy csomó minden: szó, tett, mulasztás tud rosszul esni (pl. valaki kifelejt egy levlistából), de megsértődni – a szellemi felsőbbrendűség jegyében – ritkán szoktam, mert az számomra azt jelenti, hogy ki is mutatom a megbántottságomat (pl. írok egy felháborodott e-mailt vagy nem köszönök másnap az illetőnek). Ezzel kvázi a másik hibáját akarom az orra alá dörzsölni (holott simán lehet, hogy csak tényleg elfelejtette, mindenkivel előfordul).
Ti nem így értelmezitek ezt a két fogalmat?
Miután egyszer ezt így végiggondoltam (és ki is fejtettem valakinek), pár hétre rá megsértődtem a főnökömre, de úgy istenigazából! Olyan vicces volt, azonnal éreztem: na, ez az a tipikus megsértődés, amiről pedig minidg gőgösen úgy nyilatkoztam, hogy én soha!! Szellemi felsőbbrendőség!! De éreztem, ahogy a feneketlen düh eluralkodik rajtam, és alig vártam, hogy a szemrehányásaimat az orra alá dörgöljem – egészen addig, amíg le nem higgadtam, és rá nem jöttem: teljesen hülye vagyok. Utólag már nem is értem magamat, ráadásul már nem is emlékszem minden részletre.
Röviden (és virágnyelven) olyasmiről volt szó, hogy minden év elején a főnöknő elbeszélget minden beosztottjával az elmúlt évről. Erre illik (és érdemes) felkészülni, mert ez a beszélgetés általában nem csap át baráti kvaterkázásba, megmarad szigorúan professzionális keretek között. Amúgy én nem szeretem, mert az ember nem teljesen őszinte, és mert inkább a munkaszervezésről beszélünk (ami nem érdekel) nem pedig az alanyról és állítmányról (amiről órákig tudnék). Tavaly nekem péntekre, 14 órára volt beütemezve ez az esemény, és a nő aznap szólt, hogy nagyon nehéz napja volt, délelőtt és délután is értekezletekkel, nem lehetne-e az, hogy az ebédlőben találkozzunk. Na erre bepöccentem.
Hogy miért? Rejtély.
Mindenesetre dúltam-fúltam. Egyedül lementem az ebédlőbe, szegény szerintem nem is értette, miért nem vártam meg. Hát azért nem vártam meg, mert az ebédlőben találkozunk volt a halálosan sértő utasítás, gondolta a bolond grófnő*. Mikor a lány megérkezett, már ott ültem az asztalnál, durcásan ettem az előzőleg kint gondosan megvásárolt salimat. Még véletlenül sem akartam ugyanis ott helyben kaját vásárolni, minél kevésbé lehessen úgy értelmezni, hogy a menzán ebédelek. Kimérten és foghegyről válaszolgattam csodálkozó kérdésére, hogy már itt vagyok? és már ebédelek is?
Remélem, azóta elfelejtette a történteket, mert így leírva (is) nagyon gáz!
* Ez a szó meg Lappáé :)))
Munkából hazafelé; ez az épület kivilágítva olyan szép
Jól sikerült a virágnyelv mert tényleg nem értem, hogy mi volt a sértődés tárgya. Meg hogy miért nem lett belőle baj, hogy nem vártad meg?
VálaszTörlésDe én is utálom az éves teljesítményértékelést, nekünk még írni is kell a saját előljáróinkról (mindet a ChatGPT-vel írattam meg, hogy megfelelően cizellált dicshímnusz legyen - minek is mondanám el az igazi véleményemet, sőt minek is alkotnék véleményt) és idén azt is eldöntöttem, hogy egy kukkot sem fogok szólni, csak bólogatok és mindenre annyit mondok, hogy hogyne, rendben, természetesen.
A sértődéses dolog én azt hiszem, hogy a korral változik. Én is azt gondolom, hogy már nem tudnak igazán megsérteni. Felidegesíteni igen, de megsérteni nem. Egyébként szerintem ez nem jó mert közönyösség felé tereli az embert. De lehet hogy ez egyéni? Te nem vettél észre ilyen tendenciát?
Én olyankor szoktam megsértődni (és olykor felháborodni), amikor úgy érzem, valaki szándékosan megalázó helyzetbe hoz. Tehát a reakciómmal nagyjából értékítéletet is mondok a másik fölött, mert ha valami csak rosszul esik, akkor feltételezem, hogy nem szándékosan bántott meg.
VálaszTörlésElla, így utólag én sem értem, miért sértődtem meg, ha csak az nem lehetett, amit Lujza is írt, hogy úgy értelmeztem, a menzával megalázó helyzetbe kerültem?? Valszeg ez lehetett. Abból nem lett baj, h nem vártam rá, mivel nem úgy beszéltük meg (az csak egyszerű udvariasság lett volna a részemről :))) én azon a menzán amúgy szinte soha nem ebédelek)
VálaszTörlésABSZOLÚT érzem ezt a tendenciát én is, ez a kor előnye :))) az emberről egyszerűen minden lepereg!!
Én azt venném ebben rossz néven, hogy az ebédidő az enyém, azzal ő (senki) ne rendelkezzen. És ez a beszélgetés meg legyen fontosabb annál, minthogy ebédidőben lezavarjuk, mintegy mellékesen. (Én szeretem ezeket a beszélgetéseket :D) Szóval én most így utólag és csak olvasva is felháborodtam (a nevedben) :D Lehet, hogy én azt mondtam volna, ha nekem javasolja ugyanezt, hogy akkor legyen egy másik napon inkább.
VálaszTörlésAmúgy egyetértek azzal a felvetéssel, hogy a "rosszul esik" meg a "megsértődöm" az két külön dolog.
Nahát, egész meggyőztél, hogy igazam volt :DDD
Törlés