2025. november 30., vasárnap

Egér rágcsál, béka brekeg, pók mászik... (30. nap)

A hónap befejezése alkalmából hoztam egy hangfelvételt, amelyen Boni magyarul olvas. Több tíz percet is felvettem; köztük talán ez a majdnem négyperces részlet a legjobb, legbeszédesebb. Nagy Lajos Képtelen természetrajzának „Szúnyog” c. elbeszélését olvassa fel (a részletet lásd lent). 

– Nehezen birkózott meg a megvakargatja, beléndekszagkicsiny és uzsorás szavakkal, teljesen érthető módon. Az egész szöveg nagyon nehéz volt neki, visszahallgatva el is határoztam, hogy az értő olvasás helyett gyakorolom vele még egy kicsit az összeolvasást, ahogy franciául csinálták évekig. Ez akkor fura volt, stopperrel kellett mérni – most már világosan értem, mire ment ki a feladat.

– Néha automatikusan átváltott franciára. Először azt mondta, hogy a sok cs hang miatt tele lett nyállal a szája,  másodszor pedig azt mondta, hogy próbálja az r-eket magyarosan ejteni (valójában szerintem hülyéskedett). Ez az átváltás egyébként teljesen jellemző a mindennapokban, ezért is raktam be ezt a részt, nekem kifejezetten az érdekes, amikor nem vált át (olyan is van).

– Az áldozat szót elfelejtette, pedig az pont egy előző fejezetben volt róla szó (konkrétan arról, hogy ez franciában mindig nőnemű, ami nekem kifejezetten fura, pl.: La victime est un homme de 50 ans. Azt állította, neki nem fura.)

„...hogy rágyújt egy pipa kapadohányra, hogy a szúnyogokat odább undorítsa. Néhány szippantás meg is hozza a kellő eredményt, mert a városi ember elszédül, feláll, és miután lehajolni elfelejt, fejét beleütve az ajtófélfába, beszédül a házba, és belefekszik ágyába. Az ágyban gondosan megvakargatja szép sorjában a csípéseket, sőt a koponyacsontját is véresre vakarja. Ezalatt az ágyában egér rágcsál, az ágya alatt béka brekeg, nyakán pók mászik, a falon pedig százlábú mászik, a beléndekszag pedig a nyitott ablakon keresztül akar hozzá éjszakára bemászni, de nem tud, mert egyrészt oly kicsiny az ablak, hogy nem fér be rajta, másrészt pedig, miként a várból kirohanó őrség visszaveri az ellenséges csapatokat, úgy veri vissza a beléndekszagot a szobából az ablakon át állandóan kifelé rohamozó doh és penészszag, amely a múlt nyártól fogva, amikor is utoljára volt nyitva az ablak, felgyülemlett kisgazdáéknál.

Mindettől eltekintve, a szúnyog kecses, karcsú állat, a szárnyaival muzsikál, mint a repülőgép a csavarjával, s van egy hosszú vékony szívókája, amelyet tövig döf az áldozata bőrébe, s azzal szívja a vérét, sok uzsorás...”

(A decembert egy háromnapos, előre beütemezett kórházi tartózkodással kezdem, ha/amikor lesz időm, jelentkezem)


4 megjegyzés:

  1. El sem tudom képzelni, hogy veszed rá Bonit ezekre a feladatokra...És jókedvűen csinálja...El vagyok képedve. Gratulálok! Nagyon aranyos, hogy még nevet is közben :)) Köszi, hogy megmutattad, derűs perceket szereztél vele. Üdv. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ari vagy, köszi ❤️

      Sajnos egyre nehezebben veszem rá az ilyenekre :(((

      Törlés
  2. Ezek a kommentárok!!! "Mint a Mamilla!" "Kedves Hallgatók, ez egy másik műsorban benne volt!" :)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, de jó a füled, h ezeket kihallottad :)))

      Törlés