Külföldi Reakciók (KR) Krasznahorkaira

Sajnos nem olyan körökben forgok, hogy a magyar Nobel-díj téma lenne. Ketten írtak az alkalomból: az egyik a német barátnőm, aki átküldte egy tavalyi üzenetváltásunkat. Ekkor (2024-ben) elmesélte, hogy egy barátja ajánlotta neki az Utolsó farkast, elolvassa-e. Én erre azt válaszoltam, hogy az nekem nagyon tetszett, hogy meglepő volt és hogy egyetlen mondatból áll az egész. Mindebből már semmire sem emlékeztem, rémes: se a levélváltásra, se az egyetlen mondatra.

Rajta kívül egy francia barátnőm írt (gratulált!). Elmondtam neki, hogy csak egy könyvet olvastam ettől az írótól, de hogy többet is elkezdtem, majd abbahagytam, mert túl nehéznek tűnt a szöveg és túl sötétnek a sztori. Válaszul átküldött egy cikket, amelynek főcíme ez volt: Miért egyre komorabb életművek kapnak irodalmi Nobel-díjat?

Tegnap pedig lementem a könyvesboltba, a Pettsonékhoz, hogy ennek a barátnőmnek megrendeljem ajándékba az Utolsó farkast:

– Jó napot, egy könyvet keresek, a címe Az utolsó farkas.

– Jó napot, máris. Ki a szerző?

– Aki most kapta a Nobel-díjat.

Nem akartam ugyanis a számra venni Krasznahorkai nevét franciául, mert itt valahogy úgy ejtik ki, hogy Khrásznáorkáj. Ilyet én nem szívesen mondok ki, ha pedig magyarul ejtem ki a nevét, akkor nem érti, és magyarázkodhatok (rosszabb esetben még sznobnak is néznek, mint mi néztük azt a pasit, aki a rádióban egyetlen mondaton belül ejtette ki Trump nevét amerikai és Zelenszkij nevét ukrán akcentussal. Gurultunk a nevetéstől!).

– Ja, igen, tudom, nézem is… megvan... meg tudom rendelni a jövő hétre, jó lesz? Ugye puhafedeles kiadásban kéri?

– Igen, köszönöm. És ezt a könyvet is megveszem – nyújtottam oda egy (vicces) könyvet, amit Boninak szántam.

– Nyolc euró. Kártyával?

– Igen, köszönöm.

(Bip-bip)

– Kéri a blokkot? – bólintok, majd odanyújtja – És akkor majd küldök értesítést erről a Kr….Krrr… Krrrrrrr….elnézést, ezt a nevet soha nem fogom tudni kimondani!