Fantasztikus volt Londonban! Olyan érzésem volt, hogy a világ közepén vagyunk, és amióta hazajöttünk, szinte viccesnek tűnik ez a nyugodt és békés kisváros, ahol a legjelentősebb esemény az, hogy a héten 14 óra helyett 18 órakor zár az uszoda.
Temetői kávézó, ahol (most látom), enni is lehet. A temetőben 19. századbeli sírok is álltak
Gyorsan elmondom, hogy mi nem tetszett: a turisták. Mondom ezt, turistaként. Természetesen érzem az ellentmondást, de mégis így van, és noha nem hömpölyögtünk tömegben (legalábbis próbáltuk elkerülni), a Buckingham Palace, a Natural History Museum és a Hyde Park teljesen élvezhetetlen volt, épp ezért kihagyható lett volna. Ez utóbbiban futottam, további ezer futót kerülgetve. Az utolsó napon jöttem rá, hogy jobb lett volna a közeli temetőben futni, mert sokkal kevesebben voltak (de közülük is sokan futottak), sőt, Z. legnagyobb megbotránkozására a temető egyik sarkában egy nagyon praktikus kis kávézó is üzemelt.
Na de ami tetszett: az utcák, a házak, az, hogy meghagyták a régi épületeket, és hogy életre keltek végre a regényekből, a történelem- és nyelvtankönyvekből ismert helyszínek. A taxik, a buszok. A kaják, noha nem mindig választottunk jól éttermet. A street food, amit tényleg szó szerint kell érteni. Az emberek szertatrásos, de mégis őszintének ható udvariassága. Előzőleg azt hittem, hogy Londonban alig élnek britek, mert mindenki bevándorló, hát nem így van. A brit akcentus! És Boni, aki tök sok mindent megértett, és aki hazafelé kiolvasta ezt a könyvet (és állítása szerint élvezte) – én erre nem lettem volna képes tizenkét évesen. Vajon ez a másik indoeurópai nyelve miatt van így, vagy mert ma már a gyerekek csak beleszippantanak a londoni levegőbe, és tudnak is angolul?!
Ráadásul találkoztunk a sógornőmékkel, akik három napot szintén Londonban töltöttek. Ugyanabban a hotelben szálltunk meg, így a lehető legtöbb időt együtt tudtuk tölteni, esténként még kártyáztunk is. Az utunk másik fénypontja számomra pedig az volt, hogy találkoztam Zenjebillel, aki kommentelőként ismerhetnek a blogolvasók. Több mint tíz éve állunk kapcsolatban és még soha nem találkoztunk! Érdekesek ezek a vakrandik, mert az ember mindig kicsit másképpen képzeli az illetőt, akit először fog látni. Zenjebilt félénknek, és emiatt kissé kisegérszerűnek képzeltem, tudjátok, van az a típus. Hát, csak szólok, hogy mindenben tévedtem! Egy öntudatos és határozott, kifejezetten szép arcú és mosolygós lányt ismertem meg. Csak Boni volt csalódott kissé, mert azt mondtam neki, hogy ha ő ismeri fel először a metrónál Zenjebilt, akkor kap 50 pontot (beváltható mindenfélére). Odaálltunk a kijárathoz, és belebámultunk minden nő arcába, izgatottan kommentelünk hajat, szemüvegkeretet és életkort. Végül a blogügyekben olyan cinikus és közömbös Z. vette észre.
https://index.hu/kulfold/2025/10/28/temeto-kavezo-halal-gyasz-kultura-berlin-nemetorszag/ Úgy tűnik nem csak Londonban :)
VálaszTörlésKöszi, Tamkó!! Én is nagyon örültem, hogy találkoztam veletek!! :)
VálaszTörlésÉs én is meglepődtem dolgokon, pl. hogy milyen jó hangod van - ez ki sem derült volna soha a blogból! :)
De jó! Az élményeid, meg a találkozás is. Utóbbit picit irigylem, szívesen látnálak Benneteket egyszer "élőben". De hát ki tudja, mit hoz a sors...(Londonba minden májusban repülünk.)
VálaszTörlésA Hyde parkkal ezek szerint nekünk szerencsénk volt, nem is láttam ott turistákat annó. Kutyusokat, meg papagájokat annál többet :) Na meg a mókusok, nyilván.
Szeretem Londont, pedig sose vágytam oda. Nyomós ok persze, hogy ott él a családom egy része. A szívem közepéből.
rhumel
Berni, ez pont egy mai cikk?? Elképesztő egybeesés! Szintén dél körüli ráadásul. Megáll az ész :)) Egyébként nekem nem a „morbid” szó jutott a temetői kávézóról eszembe, mindjárt rakok fel egy fotót, amin látható, hogy ízlésesen volt kialakítva a hely.
VálaszTörlésZenjebil, köszi :)) lehet h podcastot kellene inkább csinálnom akkor :))
Rhumel, tudom, emlékszem, az unokád él ott, ugye? A Hyde parkban még bőröndös turistákat is láttam, képzeld. Erről nincs fotó :DD