De furán keveredhet a kiszolgáltatottság és a szellemi fölény egyetlen emberben! A tizenegy (lassan tizenkettő) éves gyerekem bizonyos szempontokból még önállótlan és ránk van szorulva. Ezen a nyáron Boninak továbbra is én:
– vágtam a körmét,
– kentem a naptejet és a szúnyogirtót,
– magyaráztam el az ismeretlen fogalmakat (pl. veszettség, infláció),
– javítottam ki a helyesírási hibáit,
– segítetem a szünidei matek- és németfeladatokban,
– olvastam esti mesét,
– illusztráltam a present perfect használatát,
de idén nyáron már csak egyetlenegyszer tudtam legyőzni sakkban. Az is valamikor július elején történt. Azóta folyton megver, és gyanítom, ez már mindig így lesz (hacsak nem sikerül felfejlődnöm az ő szintjére) (de hogy?).
Érdekes megtapasztalni ezt a kiáltó ellentétet: a gyerek, akit miután megnyugtattunk, hogy nem lesz vihar, és nem csap villám a házba, okosakat lép és előre kalkulál, majd elegánsan mattot ad. A papámnak még sikerült időnként megvernie, de mióta hazajöttünk, szegénykém élőben csak ilyen béna ellenfelekkel játszhat, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése