- Még mindig Magyarországon vagyunk, legfőképp a Dunakanyarban, mert én már dolgozom (Boniék még nyaralnak). A papámat hazaengedték a rehabilitációból. Pár napig nagyon fura volt a jelenléte, hozzá kellett szoknunk, mert teljesen felborult az eddigi csoportdinamika. Nagyon jó érzés viszont, hogy hasznára lehetünk (még mankóval jár és nem vezet).
- Miután megjött, a megkérdezésünk nélkül kölcsönadott Boninak egy kártyás mobiltelefont. Gondban vagyunk, mert mi ebben a kérdésben a legszigorúbb, már-már dogmatikus álláspontot (teljes absztinencia) képviseljük. Boni persze olyan boldog volt, mint amilyennek ritkán látom, és halál cuki, mert percenként szeretné ellenőrzni, hogy hány forintja van rajta, meg hogy jött-e üzenet... ami csak beigazolta a félelmünket, hogy ha telefont kap egyszer, más nem nagyon fogja érdekelni. Olvasás és biciklizés közben is csekkolja, és folyamatosan a Telefonról beszél. Földöntúli örömmel jelentgeti, hogy most ki vagy be kell kapcsolnia a hangot vagy ezt vagy azt le kell fényképeznie. Kosztolányi sora jut eszembe: gyerekszívvel fontosnak látszani. Amúgy meg rájött, hogy az összegyűjtött pénzéből lassan ő is vehetne magának egy ilyet, úgyhogy csak reménykedem, hogy van visszaút.
- Van valami, ami sokkal jobban működik itt, mint Franciaországban: a FELHŐ! Először nem is értettem, mire gondol a bőrgyógyász, amikor fejcsóválva azt mondja, hogy sajnos nem tudja felküldeni a felhőbe. Meg amikor a papám mondta, hogy simán kiválthatom a receptjét, mert fent van a felhőben. Ez egy csoda, komolyan! Mi még papírkákkal szaladgálunk a gyógyszertárba, mint az ősemberek. Érdekes (és jellemző), hogy amikor az itt élő magyar barátnőmnek meséltem lelkesen, azt válaszolta, hogy neki nem tetszik az, hogy ennyire átlátható a rendszer, és hogy bármelyik orvos bármelyik vizsgálat eredményét megtekintheti, illetve azt is látja, hogy kiváltotta-e a beteg a gyógyszert vagy sem.
- Felhőről jut eszembe: ISTENI ez az időjárás!
