Svájci barátnőmmel meg szoktuk beszélni cseten, ki mit fog csinálni (csinált) a hétvégén. Basszus, mennyire mások az ő hétvégéi, mint a mieink! Mesébe- vagy inkább sorozatbaillő, jobbnál jobb programjaik vannak. Ilyeneket írt legutóbb, hogy a férje az egyik fiukkal és barátokkal elment a hegyekbe, ő addig a kislányával az örökbefogadott (!) pónilovukat látogatták meg, majd sétált egy olasz barátnőjével (addig a lányát egy másik barátnője hazavitte a pónilovaktól), utána átjöttek a szülei kávézni. Másnap megsétáltatták a kölcsönkutyát (!!), utána karácsonyi sütit sütött az egyik fiával (+gyönyörű képeket küldött). Szokatlan programjaik is vannak, amelyekről én még nem is hallottam, pl. egyszer mindhárom gyerek elment egy egésznapos legóváros-építésre. És akkor a különböző zenei fesztiválokat meg felolvasóesteket nem is említem.
De ő az, aki a távmunkás napjain elmegy a közeli könyvtárba dolgozni (én inkább otthon maradok és beindítok pár mosást), bejárós napjain (kb. ugyanannyit vonatozik, mint én) pedig este még elmegy jógázni (számomra elképzelhetetlen).
A mi hétköznapjaink, főleg télen! a túlélésről, a hétvégék pedig a pihenésről, és különböző technikai feladatok kipipálásáról szólnak, úgy mint főzés, sport, lecke, szortírozás. És akkor szerencsére a bevásárlást nem kell hétvégén intézni, mert azt vagy kihozza a futár, vagy apránként elintézzük a hét többi napján. Minden szombaton vagy vasárnap elmegyünk a botanikus kertbe, de tíz éve ugyanoda járunk, szóval ebben sincs semmi izgi vagy különleges. Néha egy-egy mozi vagy uszoda, minden évszakban egyszer találkozom a barátnőimmel (de eszembe sem jutna elvinni Bonit!) és évente egyszer-kétszer bemegyünk a városba, ahol dolgozom. De ez már tényleg szervezést és előregondolkodást igényel, és ilyenkor mindig meg is érzem, hogy kiesett egy nap a hétvégéből, ergo a másik napon kell bepótolni mindazt a pihenést és feladatmegoldást, amit nem csináltunk meg.
De nem panaszkodásképpen mondom, mert szeretem a lassú és rutinszerű hétvégéinket, sokat társasjátékozunk például, egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogyan lehet három (Bonikorú) gyerekkel, nagyvárosban, autó nélkül ilyen fantasztikus és fárasztó dolgokat véghezvinni. Úgy ráadásul, hogy hétközben mindketten dolgoznak.
Mondam is nemrég Kathrinnak, hogy én nem vagyok ennyire szupernő, erre azt válaszolta, hogy ő sem az, múlt vasárnap például egész délelőtt főzött. És csatolta a gusztábbnál gusztább vegetáriánus és bio kajarecepteket, köfte, bulgur és volt még valami spenótos ismeretlen egzotikus cucc is (börek?), az én gyerekem meg sem enné.
Futóutam
De szép ez a kép!
VálaszTörlés