Az osztálytalálkozóra végül a gimis barátnőm javaslatára mentem el, aki tökre belelkesült, és azt ajánlotta, hogy akkor ő maga is hazautazik Magyarországra ezen a hétvégén. Nálam alszik, közös programokat szervezünk, és mellesleg elmegyünk az érettségi találkozóra. Na így már nekem is megjött a kedvem, ráadásul megígérte, hogy elég, ha csak egy órát maradunk. Kapva kaptam az alkalmon, mert annyira ritkán találkozunk. A covid óta egyáltalán nem láttam, de előtte is mindig csak férjekkel-gyerekekkel.
Tökéletes egyensúlyban volt az egyedül, a kettesben és a másokkal töltött idő; a régi idők felevelenítése (előkerült a tablóképünk!) és a jelenlegi élethelyzeteink megvitatása, valamit a shoping, a séta és a közös főzés. Egyszerűen fantasztikus volt minden! Na jó, az én ízlésemhez képest picit túl sok szó esett a klimaxról, lehet, hogy ha majd érintett leszek, jobban fog érdekelni (bár ezt kétlem, de meglátjuk). Kipihenten, feltöltődve, lelkesen és jó kedvűen jöttem vissza, tele energiával, elhatározásokkal, tervekkel. Hú, de maradtam volna még pár napot. Kár, hogy nem lehet szétszakadni, és egyszerre jelen lenni két helyen. Olyan volt ez a hétvége, mint egy álom, komolyan.
És az osztálytalálkozón a megbeszélt egy óra helyett ötöt maradtunk. Éjfélkor indulunk haza, szerencsére tök közel volt. Amikor megérkeztünk hozzám, a belső udvaron épp egy tornagatyós fiatal srác teregette ki a mosott cuccait. Annak a lakásnak nincs ablaka, tök durva. Megkérdezte tőlünk, hogy hová kell bedobni a szavazólapot (burkoló lapra szavaz a ház). Kérdeztem, hogy melyikre szavazott, azt mondta, az egyesre, nincs sok pénzem, díler vagyok – tette hozzá. Félelmetes volt, ott állni éjfélkor, a nyolcadik kerületben egy belső udvaron, egy dílerrel, mikor hozzátette:
– Viccelek, hé!
Hazafelé, a gépről (szinte be lehetne azonosítani az utcát)
hogy nem jöttél rá, hogy viccel, hiszen akkor lenne pénze, ha nem! :)
VálaszTörlés