Példázat a pesszimizmusról, irodalmi hivatkozással

Még szerdán történt, hogy kiértünk Bonival a játszótérre, de a szokásos 5–8 kishaver helyett csak egyetlen ismerős kisfiút találtunk. Elkezdtek ugyan együtt játszani, de ketten nem volt olyan jó buli, mint ha egy egész csapat gyerek lett volna. Tébláboltak egy ideig, majd észrevették, hogy teljesen idegen (de velük egyidős) gyerekek játszanak magukba belefeledkezve egy fiatal felnőttel. Rohangáltak, kódneveket adtak egymásnak, iszonyú jól szórakoztak. Az én fiam soha nem állna be idegenekkel jászani, de a kis barátját nem ilyen fából faragták, ő azonnal megkérdezte a vezetőt, hogy játszhatnának-e. Egy perc múlva már Boniék is önfeledten rohangáltak a többiekkel.

Én a padon üldögéltem, általában szemmel tartottam őket, de nem mindig, mert a játszótér egy (bekerített) botanikus kertben van, ősfákkal, bokrokkal, allékkal, melegházzal stb. Ekkor jött meg a férjem, mert úgy beszéltük meg, hogy felválltjuk egymást. Már messziről látta, hogy Boni idegen gyerekekkel játszik, ráadásul egy fiatal felnőtt társaságában. Ráncolta a homlokát, aggodalmasan tudakolta tőlem, hogy kik ezek, de főleg: ki ez a pasi, aki ilyen sok kisfiút és kislányt gyűjt maga köré és velük játszik? Csak nem valami pedofil?!

Nyugtatgattam, hogy szemmel tartom őket, hogy Boni nem megy ki a parkból (ismeri a szabályokat), de Z. kijelentette, hogy ez az egész gyanús, hogy tipikusan ilyeneket lehet olvasni az újságokban, gondoljak csak azokra papokra meg az edzőkre, akik a pedagógia örve alatt egy bokorban vagy oltárnál gyerekeket erőszakolnak meg! Kerek perec odament a fiatal sráchoz, és megkérdezte, hogy ez itt mi? Napközis foglalkozás? A pasi nem értette a kérdést, és tovább játszott a kicsikkel, akik persze iszonyúal élvezték, hogy valaki foglalkozik velük.

Z. gondterhelten rótta a köröket, odament Boni barátjának a nagymamájához, neki is elmondta az elméletét, meginterjúvolta a gyerekeket, Bonit megpróbálta kivonni a csapat bűvköréből („Mama! A papa azt hiszi, hogy ez az ember gyerekgyilkos!”). Z. nem is akarta, hogy elmenjek, mert ketten mégiscsak jobban tudunk figyelni. 

Lényeg a lényeg: Z-nek sikerült kiderítenie, hogy a fiatal felnőtt valójában csak 15 éves, és az egyik kisfiú bátyja. Mindketten Amerikában élnek, ezért nem ismerte azt a szót, hogy napközis foglalkozás (périscolaire). Még az apukájukat is sikerült beazonosítania, váltott is vele pár szót. Mikor elmentem a játszótérről, már teljesen meg volt nyugodva. De mennyire jellemző, hogy sok mindenről a legrosszabb jut az eszébe! Én simán csak örültem annak, hogy valaki lefoglalja Boniékat.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy van is egy ilyen rész a Micimackóban, amikor vihar tombol az erdőben, és Malacka odafordul Micimackóhoz és felteszi neki a logikus kérdést:

– Na és ha egy fa akkor esik le, Micimackó, amikor éppen alatta állunk?

– Na és ha nem éppen akkor? – mondta Micimackó alapos megfontolás után.

(Ne feledjük azonban, hogyan járt Bagoly abba a fejezetben!)