Döbbenet

Tegnap délután alig tudtam koncentrálni a munkámra, mert egy sima beszélgetés közben olyan infó birtokába jutottam, amit még most is alig tudok megemészteni. Két olyan lánnyal ebédeltem, akiket felületesen ugyan, de régóta ismerek. Mindketten nagyon szimpik, ezért nemrég javasoltam nekik, hogy ebédeljünk már egyszer együtt. Az egyiknek (Juli) Bonikorú lánya, a másiknak (Bea) Bonikorú fia van. Tudjátok, hogy van ez, szimpi emberekkel akár egy fél délutánt is el lehetne csevegni, de kiváltképp, ha egyidősek a gyerekeink!

Épp az ún. fura hobbikról beszélgettünk, mert Juli férje ejtőernyőzik. Odafordultam Beához, hogy megkérdezzem, neki vannak-e fura hobbijai. Beát ismerem kevésbé kettejük közül. Egy olyan nőt kell elképzelni, aki mindig higgadt, vidám, kiegyensúlyozott, mellesleg gyönyörű, a munkájában sikeres. A gyereke biztos köszön társaságban, a férjét nyilván nem hat lóval kell elvonszolni Amerikába – egyszóval kívülről úgy tűnik, tökéletes élete van. Végül is nem is csodálkoztam, hogy ezt válaszolta:

– Hát nekem van két lovam...

Mint kiderült, az ebédszünetekben, amikor és úszni járok, ő lovagol! Azon nevettünk, hogy elmesélte, hogyan ismerkedtek meg a férjével: a pasi azt állította, hogy az öccsének 30 lova van, erre Bea csak legyintett, hogy jaj, ismeri már ezeket a nagydumás pasikat, akik ilyen szöveggel akarnak becsajozni.. mire kiderült, hogy a pasi öccse tényleg lótenyésztő. Egyszóval, jókat nevettünk, amikor megkérdeztem tőle, hogy a fia is lovagol-e (az enyém fel nem ülne egy lóra!). Ezt válaszolta:

– Nem. Tudod, a fiam kerekesszékben ül...

Először azt hittem, nem is hallom jól a szót. Vissza is kellett kérdeznem. Elmagyarázta, kedvesen és közvetlenül, mint ahogy gondolom az életben annyiszor el kell neki magyaráznia, hogy a fia egy genetikai betegséggel született. Meg is mondta a nevét a betegségnek, ismerősnek hangzott. Az irodába visszaérve megnéztem a neten, döbbenten láttam, hogy az ilyen betegek várható élettartama 25 év! Teljesen a hatása alatt vagyok a hallottaknak, egyrészt remélem, hogy ennek a kisfiúnak valami enyhe változat van, és talán sokkal-sokkal többet fog élni, másrészt pedig azon gondolkodom, hogyan lehet összeegyeztetni ezt a rokonszenves lányt ezzel a borzalmas sorssal. Utána még legalább fél -háromnegyed órát dumáltunk, mindenféle témákról, ő ugyanolyan kedves és érdeklődő volt, mint addig mindig.