– Bonikám, idehoznád azt a vizet légyszi? – mutatok a konyhapulton lévő palack vízre.
Boni odamegy, teker a kupakján egyet, ami az új módi szerint már nem jön le. Babrál vele egy darabig (mindennel babrál!), majd egy határozott mozdulattal oldalra hajtja. Megfog egy csipeszt (egy olyat, amit még nem szedett szét – minden csipeszt tönkretesz!) és ráerősíti a kupakra úgy, hogy felfelé álljon. Így hozza oda nekem a palack vizet.
– Jaj, most miért raktad ezt rá...?? – dohogok. Boni erre csalódottan rám néz:
– Miért, nem szép?
Én hülye! Rászólok a gyerekre, egy komoly és unalmas felnőtt észjárásával, holott ő egy sokoldalú művész érvékenységével, kreatív anyagfelhasználással, készített nekem egy kortárs installációt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése