Megbeszéltük az egyik barátnőmmel, hogy ősz elején felhívjuk egymást. Nagyon vártam már a beszélgetést, mert nyár elején küldött egy könyvet, amiről azt mondta, hogy idén tanítani fogja a gimis osztályának. Becsülettel átrágtam magam rajta, kijegyzeteltem-kiszótáraztam, még tetszett is, de nagyon nehéz szöveg volt. Bizonyos mondatokat meg kellett mutatnom Z-nek, sőt, Boninak is, mert egyedül nem jöttem rá az értelmükre. Bizonyos más mondatokat nem tudtunk házilag megoldani; ezeket be is fotóztam a barátnőmnek, hogy majd magyarázza el. A megjelölt órában hívott. Hogy miről beszélgettünk?
– A nyaralásról
– Arról, hogy ki-ki szülei hogyan viselték az unokáikat (sok ingerültséggel)
– A gyerekeink iskolakezdéséről
– A gyerekeink gasztronómiai ízléséről (tészta-paradicsomszós-sajt)
– Az orvossághiányról
– A saját (rossz) alvásunkról
– A gyerekeink olvasmányélményeiről (ajánlókkal)
– A gyerekeink podcastélményeiről
– A gyerekeink tanulmányairól
Miután letettem a telefont, eszméltem rá, hogy basszus elfelejtettük megbeszélni a gyererek szülinapját (az övéi is ősziek), a gyerekek különóráit, a kétnyelvűséget, a klimaxot, a sportot... és természetesen, mint annyiszor, mint mindig: nem esett szó irodalomról, nyelvről, történelemről, filozófiáról!..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése