Mi járhatott annak az apukának a fejében, akivel a múltkor beszélgettem a játszótéren?
Zárójelben: nagyon fura élethelyzetben vagyunk, sok más szülővel együtt. A gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy jól eljátszanak együtt (akár órákig!) a botanikus kertben, de még túl kicsik ahhoz, hogy egyedül elengedjük őket. Ebből kifolyólag hiába van otthon rengeteg tenni-, intézni- és dolgoznivaló, a hétből több délutánt is mindenféle játszótéri padokon töltünk félidegenekkel cseverészgetve (akár órákig!), mintha a világ összes ideje a rendelkezésünkre állna. Néha frusztráló a tudat, hogy így elfecsérelem a drága időmet, de mégiscsak érdekes egy kicsit így kiszakadni a mindennapokból, és többet beszélgetni X. és Y. anyukájával, mint a sajátommal.
Most visszakanyarodok a sztorira. Legutóbb már csak Boni és egy kislány maradt a játszón, 19 óra volt, gyönyörű napsütés és finom meleg. A gyerekek teljesen magukba feledkezve vizipisztolyozták egymást, nagy röhögések és sikoltozások kíséretében. Milyen jól szórakozik Boni és Albane! – fordultam oda a kislány apukájához – Boni soha nem szokott lányokkal játszani.
Nem viccelek, erre az apuka ezt felelte, szinte kioktató hangon: – Hát de Albane nem akárki!
– Ah! – akadt el a szavam. Arra gondoltam, hogy ez a pasi tiszta hülye, de miért köti ezt így mások orrára? Ja persze, azért, mert tiszta hülye... A kislány egyébként tényleg kedves, okos és szép, na de azért ezzel messze nincs egyedül a játszótéri ökoszisztémánkban. Egy olyan fajta univerzális hierarchiát éreztem ki a pasi hangjából, amely szerint lennének az együttjátszásra érdemes és méltó gyerekek, meg a többiek. Ha így vesszük, akkor nekem sem ezzel a pasival kellett volna beszélgettem a padnál egy órán keresztül, hanem a könyvemet kellett volna olvasnom, mert műveltségben, intelligenciában vagy témaválsztásban nem szállhat versenybe Nádasdyval – és mégis félretettem a könyvemet.
De lehet, hogy viccelt, gondoltam megkönnyebbülve, de mire végére értem a gondolatomnak, már folytatta is:
– Albane nagyon népszerű. Reggelente egy egész kis fogadóbizottság várja az iskolában!
Szóval nem viccelt. Láthatóan el van ájulva a lányától (ami teljesen normális) és azt hiszi, hogy mások is el vannak tőle ájulva (ami nagy hülyeség).
vajon ha a felesége is ott van, ilyenkor a karjára teszi a kezét figyelmeztetőleg, vagy rákontráz?...
VálaszTörlésÉpp most válnak, képzeld...
TörlésAzon gondolkozom, hogy gyerekként milyen lehet így felnőni? Azt éreztetik veled folyton, hogy kivételes vagy kivételesen okos, szép, fantasztikus! - Ettől kivételesen nagy lesz az önbizalma a gyereknek és ebből majd jól építkezik, vagy kivételesen nagyot fog esni /pofára/ ha szembejön vele az élet? Mesélő
VálaszTörlésSzerintem jól építkezik. Már 10 évesen is ha fogadó bizottság várja minden reggel az iskolánál.
TörlésÉn remélem, hogy minden* gyerek úgy nő fel, hogy otthon azt éreztetik vele, hogy ő szép, okos, stb. Még ha nem is feltétlenül "kivételesen".
TörlésNekem is jólesett volna, és talán akkor nem máshol keresem az otthon meg nem kapott elismerést.
*sajnos tudom, hogy ez naivitás
Pedig nem mindegyik gyerek szép és/vagy okos. Vannak buták és/vagy rondák is, ahogy a felnőttek között is..
TörlésEzt nem is mondtam, de otthon a szüleitől csak nem ezt hallja?...
TörlésNekünk mindig azt mondták, hogy átlagosak vagyunk. (Kösz!! Helló, lehangoló középszerűség! :)) )
TörlésZenjebil, nekünk ebben a témában _semmit_. :'D Én viszont szoktam mondani Daninak, hogy milyen szép, okos, kedves, stb., mikor mi adekvát (de mindig van kontextus).
Törlésszerintem a gyereket dicsérni és a gyerekkel dicsekedni messze nem ugyanaz a kategória, Tamkó is erre utalt az utolsó mondatával :)
VálaszTörlésde nyilván iszonyú nehéz is ez egyben, mármint nem a posztban vázolt helyzetben, az teljesen egyértelmű, hanem időnként nehéz megtalálni a határt. én gyerekkel dicsekvős típus vagyok, halálosan büszke vagyok rájuk, el vagyok tőlük ájulva és ez minden mondatomból süt. nyilván sokan dicsekvésnek értelmezik, főleg azok, akiknek nem olyan típusú gyerekei vannak, mint amilyenek az enyémek. nem könnyű megtalálni az egészséges középutat, főleg, hogy nem is mindig ugyanott van, hanem hol itt, hol meg ott bukkan fel. :)
Igen, jól összefoglaltad a posztot, gyerekkel dicsekedni és gyereket dicserni tökre nem ugyanaz. Azt itt a kommentszekcióban hozzátettem, h szerintem buta gyereknek nem érdemes az eszét dicsérni (azt viszont sehol sem állítottam, h azt kell hallania otthon, h ő buta). De persze fogalmam sincs, hogyan kell ezt jòl csinálni, de ösztönből így gondolnám jònak.
TörlésAdott kontextusban mindig igyekszem dicsérni, de csak olyanért, ami valós. Ha kéri a kritikát, akkor őszintén, tárgyilagosan elmondom a véleményem (Jól áll ez? Elszúrtam? Stb....)
VálaszTörlésAmit sokszor elmondok neki: Annyira jó, h vagy, és h pont te vagy az én "kis"lányom. (22 éves)