Kb. 10 éves lehettem, amikor egy magyarországi buszos társasutazás során találkoztunk „külföldiekkel”. Akkoriban ez ritka volt, talán akkor láttam életemben először nem magyarokat. Talán britek lehettek. Érdeklődve kérdezték, hogyan hívnak, papám tolmácsolt. Félénken mondtam, hogy Marika (amúgy nem így hívnak). Mosolyogva utánam mondták: Máriká!
Értetlenkedve néztem rájuk. Süketek ezek? Marika, mondtam nyomatékkal. Máriká! – válaszoltak örömmel. Magyarázatért fordultam a papámhoz, a világjárt emberhez, aki nem is késlekedett a válasszal:
– Nem tudják kimondani az „a”-t – közölte.
Megdöbbenve néztem ezekre a szegény, fogyatékos külföldiekre. Alig bírtam elhinni, hogy vannak emberek a földgolyón, világnyelveket beszélő, jómódú felnőttek ráadásul, akik képtelenek erre a semmiségre. Rosszalva csóváltam a fejemet. Hallatlan! Tisztáztuk, hogy nem az akarat hiányzik belőlük, hanem a képesség. Annál inkább meg voltam lepve. Arra perzse egyáltalán nem gondoltam, hogy esetleg fél Európa rosszul ejti ki Margaret Thatcher nevét, és hogy ez esetleg ugyanolyan nagy megdöbbenés okozhat – nekik.
Most pedig van egy fiam, akinek ugyanilyen nehézséget okoz nemcsak az „a” kimondása, de néha még az „á”-tól való megkülönböztetése is*. Az apja az „o - a” hangokat nem tudja jól megkülönböztetni, és az Adél nevet ő Odélnak hallja. Családom problémája tehát a kor – kar – kár szavak tengelyén mozog: nehezen ismerik fel a különbséget, nehezen tudják kimondani. Az, hogy az „r” sem jó, részletkérdés.
Bonira és az „a”-ra visszatérve pedig : jelenleg talán a legnagyobb nehézsége a magyarral kapcsolatban. Hezitál, hogy pl. a plakát szóban hová tegye az ékezetet. Olyan cukin igyekszik amúgy: erőlködik, eltorzítja az arcát, elmélyíti a hangját, hogy kimondja alma. Ráadásul ebben a szóban nem mindig egyforma hosszúságú a két magánhangzó: az elsőt meg lehet nyújtani, és akkor máris nehezebb megkülönböztetni az „á”-tól. Kíváncsi vagyok, hová jutunk el, mennyire fogja megtanulni kimondani és leírni.
:) Én egyszer egy egész Budapest - Balaton autóutat azzal töltöttem, hogy a párommal próbáltam megértetni (meghallatni) a hegy-heg-egy szavak közötti különbséget. Sztem még ma sincs arról meggyőzve, hogy van különbség...
VálaszTörlésIllyés Gyula: Mariska hazát választ
VálaszTörlés...Az asztal közelébe vont kocsijában, Mariska e pillanatban ejti ki a döntő szót. Ddla, mondja hirtelen.
Mariska atyja, mintha csak ezért várakozott volna, megnézi még egyszer az időt – három óra nyolc perc múlva –, és Mariskához fordul.
A hang kiejtése határozottan és félreérthetetlenül a hanggal történt; világosan a magyar a betűnek megfelelő hanggal. Aztán a kis száj éppoly hirtelen el is hallgat, mint aki megretten saját kijelentésétől. De – kisvártatva – mégis megszólal.
– Dla – mondja ezúttal halkabban Mariska, szinte legyintve, mint mikor a vásárban a lócsiszár beleegyezik, hogy nem bánom, legyen kétszáz.
Mariska atyja izgatottan emeli fel fejét, s tekint a kocsiba. Fölkel. Hirtelen átérzi, mit jelent ez a pillanat.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a helyzet magaslatán áll. Vannak értesülései, régtől tudja, hogy azt a fajta a hangot, amely az imént Mariska ajkán úgy hangzott el, mint amikor az ember a hegedűn megpendíti a d-húrt, de már fogja is le, ezt a komoly s mégis nyílt és eleven „a” hangot, a kétezer millió emberi lény közül jelenleg csak mintegy tizenhárom millió képes ebben a zengő formájában, az ádámcsutka e leheletnyi rezzentésével így kiejteni. Sokféle a van az á és az o közt terjedő nagy skálán. Ez az a, a nyögésnek és a csodálkozásnak ez a cseppnyi szólama csak a magyaroké, erről ismerszenek ők...
Jaj, mikor én magyart tanítottam külföldieknek, azzal kezdtem, hogy felírtam nekik, hogy kerek kérek és kerék.
VálaszTörlésViszont azt nem értem Tamko hogy neked az orosz miatt nem volt egyértelmű,? Te tanultál meg oroszt, nem? Nekem pl a románok miatt egyértelmű volt hogy nem feltétlenül tudjuk egymás hangjait kimondani.
Nagyon aranyos lehet Boni. Mi magyarok nem vagyunk hozzászokva a különböző akcentusokhoz mint a vilagnyelvek beszélői
Jaj, de szuper ez a novella, köszi! Fel is olvastam Boninak.
VálaszTörlésElla, hiába tanultunk mi oroszt, én már rég felnőtt voltam, amikor valódi, hús-vér orosszal találkoztam :)))) mi Budapesten nagyon homogén környezetben éltünk, ez ma már szinte elképzelhetetlen (szoktam is mesèlni Boninak erről).
Az “e” és az “é” tök jól megy neki, mindkettő létező hang a franciában. Csak îrásban keveri öket néha. Ami még nehéz, az a hosszú mássalhangzó: hallott-halott.