Nicolas Mathieu

Követek egy francia írót az Instagramon; velem egyidős, a fia kb. Bonival egyidős, és tök jól ír, tök jókat nyilatkozik (a tök szép hangján). Elég sok a politika a felületén. Nagggyon balos, Macron- és nyugdíjreform-ellenes, a Harry Pottert utálja. Rengeteg kommentet kap, ezeknek csak egy részét olvasom el. Az egyik legutóbbi bejegyzése annyira tetszett, hogy el is mentettem, sőt, most a saját fordításomban ide is másolom, mert minden szavával egyetértek:

„Egy ideje észrevettem, hogy bizonyos emberek félreértik ennek az online felületnek a jellegét. Elmagyarázom tehát, hogy mi a helyzet.

– Nem  vagyok KERESKEDŐ. Az ügyfélnek nincs mindig igaza. Nem feladatom, hogy panaszokra válaszoljak vagy hogy bocsánatot kérjek, mert a fogyasztó elégedetlen.

– Nem vagyok KÖZSZOLGÁLTATÁS. Semmiféle felelősségem nincs senkivel szemben. Nem kell az összes kérdésre válaszolnom. Nem szavatolom az itt jelenlévők szólásszabadságát, ezért jogomban áll letörölni mindazokat a kommenteket, amelyek nem tetszenek. Nyíltan megmondhatom bárkinek, ha idiótának, agresszívnek vagy rosszindulatúnak tartom. Indoklás nélkül blokkolhatom bármelyik felhasználót.

– Nem vagyok megválasztott POLITIKUS. Nem kaptam sehonnan sem megbízatást, nem kampányoltam szavazatokért, nincs programom. Teljesen felesleges tehát tudatni, ha valaki csalódott bennem.

– Nem vagyok MODERÁTOR. Nem feladatom lecsillapítani a kedélyeket, figyelembe venni az összes véleményt, garantálni a pluralizmust vagy a szólásszabadságot (kivéve az enyémet).

Ezen a felületen a saját véleményemet nyilvánítom ki. Szövegeket teszek közzé. Ez az én otthonom. Azt csinálok, amit akarok, és van az a szint, amikor már nem tudok egyszerre szabadon szólni és mindenkinek a kedvére lenni. Ha valakinek nem tetszik a hangvétel, a tartalom, ha rosszul esik neki valami, ha nem tetszik például, hogy a kommentjét töröltem, nos, akkor menjen a saját felületére panaszkodni, ahelyett, hogy itt okád förtelmes szavakat.”

Nagyon vicces kommentek érkeztek, jókat nevettem rajtuk („Ah, igen, akkor nem itt kell meghosszabbítanom az útlevelemet?”). Egyetlen normális hangvételű és megfontolásra érdemes ellenvéleményt olvastam a bejegyzés alatt: egy pasi azt írta, hogy „OK, tehát akkor maga itt egy FAN CLUBOT akar létesíteni.” (a franciáknál gyakran előfordul, hogy magázódnak a közösségi oldalakon).

Szerintem egy Instafiókot/blogot stb. működtető magánszemély nem rajongói klubot akar maga köré szervezni, hanem – magamból kiindulva –, elsősorban a saját szórakozására és a kreativitását kiélve tartalmat szeretne létrehozni, eszmefuttatásokat szeretne rögzíteni. Másodsorban gondol csak az olvasókra és a reakciójukra. Nem mondom, hogy ez nem fontos, de nem elsődleges. Vagy más megfogalmazásban: a blogíró inkább tart számot az érdeklődésre, mint sem a tetszésre vagy szimpátiára, ami nem jelenti azt, hogy a szimpátia ne lenne fontos. Amúgy pedig, énblog szerzőjeként én például soha nem tudtam mit kezdeni a nyilvánvalóan jóindulatú olvasók tollából származó dicsérő kommentekkel (ennek is két alfajával, a 1) jó anyukája vagy Boninak és a 2) miért nem rajzolsz egy képregényt).

Tegyük fel, ha a pasinak (vagy nekem) valóban az a célja (célom) tudatosan vagy akár tudat alatt, hogy a fenti elvek mentén rajongói klubot hozzon (hozzak) létre – ez még mindig szimpatikusabb tevékenység mint mondjuk agresszív, buta és/vagy névtelen kommenteket hagyni. Persze tisztázni kellene a rajongói klub fogalmát. De ha ez azt jelenti, hogy az ember jóindulatú, sőt: a helyesírási, stilisztikai hibáival, az ellentmodásaival és a fixa ideáival szemben elnéző emberekkel veszi körül magát, akkor szerintem mindenki erre törekszik, a való életben ugyanúgy mint a neten.