Mi maradt a járványból?

Én úgy látom, nem sok minden.

A múlt héten levették a kisközértünkben az utolsó maradványát is a járvány sújtotta éveknek, egy plexiüveget, ami a pénztárost választotta el a tömegtől. Én a hétvégén egy barátnőmmel találkoztam, és a (saját) legnagyobb döbbenetemre, amikor kinyitotta az ajtót, a nyakába estem és jobbról-balról megpusziltam. Pedig annyira reméltem, hogy ez a puszilkodás eltűnik! Mindig is utáltam, erre most én vagyok a kezdeményezője. Gondolkodtam, hogy vajon miért pusziltam meg, mielőtt még kettőt tudott volna szólni, és arra jutottam, hogy azért, mert úgy érteztem: újból ez az elvárt.

De akkor mi maradt? Egy picit több kézfertőtlenítőt használok. Mindig van a táskámban egy maszk (hónapok óta ugyanaz). Nem csodálkozom, ha maszkos embert látok az utcán (elég ritkán). Az orvosnál még mindig kötelező, ezért a szeptemberben nyugdíjba vonuló orvosomról fogalmam sincs, hogyan néz ki. Megmaradt a járványos időkből az a meggyőződésem, hogy ha valamire van védőoltás, akkor azt be kell adatni (nemrég kapta meg Boni a kullancsencephalitis elleni vakcina első adagját, én már átestem mindegyiken*). Nem sütök több kenyeret, a közelünkben három szuper pékség is működik, jobban csinálják nálam. Megmaradt viszont a sport: hetente 2–3-szor elmegyek futni vagy úszni (Covid örökség), és Bonival is egész tanévben rendszeresen jártunk usziba (ezt meg pont a Covid miatt hagytuk anno abba).

Elég sok üzlet(lánc) megszűnt. Virágzik az UberEats. A közlekedés teljesen olyan, mint a Covid előtt; csúcsidőben borzalmas. Párizs, Brüsszel bevárosa hétvégén élvezhetetlen. Ez azért is fura, mert a távmunka, úgy látom, elterjedtebb. Ez számomra egyébként csak annyit jelent (mivel a Covid előtt is sokat távmunkáztam) hogy előfordul: bemegyek a mh-emre, és alig találkozom valakivel. 

Az ismerettségi körünkben több gyerek is született ezalatt a három év alatt, többen elváltak. Valaki tengerparti nyaralót vásárolt (és onnan távmunkázik). Van, aki munkahelyet váltott, és olyan is, aki épp most jött haza egy egyéves világkörüli útról. Egyszóval, az élet megy tovább; a vírustól való félelmeket vagy elsodorták a háborútól és a klímakatasztrófától való félelmek, vagy pedig csak nem is igen gondolunk már ezekre a fura évekre, amikor a járvány végigsöpört a világon.

Boni sulijában három év kihagyás után (négy év óta először) újra megrendezik az évvégi búcsúbulit.

* Z. nem kérte, mondván, hogy ő „nem fél a kullancstól”. Megáll az eszem!