Első megállapítás: az ember annyi mindent elfelejt a saját életéből!
Második megállapítás: a hétvégén 25 oldalt haladtam a könyvemben a botanikus kertben, egy padon ücsörögve, miközben Boni a többi gyerekkel focizott.
Nekem évekig ez volt az álmom: hogy a játszótéren olvashassak. Arra teljesen világosan emlékszem, hogy soha nem sikerült. Egy idő után már nem is vittem könyvet, és elképedve néztem azt az apukát, aki makacsul mindig magánál hordott egy Kant-kötetet (soha nem tudott belenézni). Pedig olyan logikusnak tűnt, hogy amíg a gyerekek szabályszerűen eljátszogatnak a direkt erre a célra kifejlesztett és megépített, EU-konform mászókákon és homokozóban, a direkt erre a célra odalogisztikázott többi gyerekkel együtt, addig a szülők az árnyékban olvasgatnak. Soha nem jött össze!
Csak már arra nem emlékszem pontosan, hogy miért. Rémlik, hogy talán mindig volt valami necces helyzet, mentőakció, lapátlopási ügy? Esetleg elkódorgott volna a gyerek? Vagy egyszerűen csak az a tény, hogy bármi lehetett volna ezek közül, megakadályozta volna, hogy a könyvemre koncentráljak?
Arra is jól emlékszem, hogy beszélgetni is alig tudtam a többi szülővel. Világosan előttem van, ahogy a szomszédos idősek otthonából odagurított idős nénik és bácsik sütkéreztek a padokon, és szinte már irigyeltem őket! (alig tudtam leülni a padra!!) (de miért??)
Egyébként ugyanezt a gondolatmenetet folytatva: arról sincs a leghalványabb emlékem sem, hogy amikor egyedül éltem, mit vacsoráztam otthon hét közben. Most, amikor minden egyes vacsora fejtörést okoz, időt és erőforrást rabol el, próbálok visszaemlékeztni, hogyan is csinálhattam ezt, amikor egyedül éltem. Fogalmam sincs!
Egyszer odajött hozzám egy anyuka a játszótéren amikor olvastam a padon és megkérdezte hogy hány éves a gyerekem mert kíváncsi mikor jön el ez az időszak. 😄
VálaszTörlésKb 6-7 éves volt a fiam mikor már nem kellett rápillantani x percenként.
De ez nyilván gyerekfüggő.
De hogy én milyen jókat olvastam a fák alatt míg a gyerek homokozott.
Régi szép idők.🌞
Én arra nem emlékszem, hogy mit csináltunk férjemmel minden hétvégén a gyerek előtt.
Hisz időmilliomosok voltunk.
Nekem mostanában kezd néha pár nyugodt percem lenni a játszótéren, de Dani még mindig gyakran igényli a társaságomat vagy segítségemet: homokozzak vele, lökjem a hintát, nézzem, amit csinál, bújjak el a bokor mögé és keressem meg (sic!), odahoz egy pitypangot, amit csak akkor fújhatok el, amikor azt mondják hogy PÍ, várjam a csúszda végében kitárt karral, feküdjek le vele a fűbe hangyákat nézni. Csak ami így kapásból eszembe jutott :D Könyv?! Muhaha:D Addigra már nem játszótérre fogok vele járni.
VálaszTörlésNekem a mai napig igénylik hogy játsszak velük. Úgy meg nehéz olvasni. 😀 Pedig már 6 és 4 évesek. Néha sikerül a mobilon elintézni ezt-azt közben de alapvetően be kell szállnom a játékba.
VálaszTörlés