A suli előtt összefutottam egy rég nem látott apukával. Rámköszönt.
– Szia! – köszönök neki vissza – Nahát, téged is látni? Sztrájkolsz ma?
– Igen... [elmondja a véleményét a nyugdíjreformról]
– És jól vagytok? Nemrég láttam Antonint. Milyen nagy már!
– Jaj, ne is mondd. Nagyon sok a problémánk vele... [elmeséli, hogy nem akarja megcsinálni a gyerek a háziját, nem tanul, szemtelen]
– A zongora hogy megy neki?
– Az viszont jól, szereti. [a konzervatórium és a zenesuli hosszas összehasonlítása következik]
– A kicsik is játszanak már valamilyen hangszeren?
– Marin most kezdte a klarinétot, Clément pedig a kürtöt, képzeld [vicces anekdoták a két hangszerről, és a kürtöt fújó kisfiúról]
– Haha, remélem, a szomszédok jól bírják!
– Eddig még nem szóltak...
Szünet.
– És mentek valahová a síszünetben? – teszem fel a kérdést.
– Igen, az Alpokba [szállásfoglalás, síoktatás-foglalás részletezése]
– Aztán vigyázz a karodra, nehogy megint eltörd!
– Ne is mondd! [rövid áttekintés a tavalyi balesetről, gyógyulásról, egészségügyi állapotról]
Szünet.
– És mit olvasol mostanában? – töröm meg a csöndet.
– Semmit! [panaszkodás időhiányról]
– Nézd, ezt ismered? – mutatom Boni könyvét, amit épp a kezemben tartok.
– Igen, Antonin nagyon szereti. A tizedik kötetnél tart. És képzeld, már Tolkient is olvas. [ismerteti a három gyerek könyvízlését]
– Tényleg, láttátok az új Asterixet?
– Nem, de [ismerteti a kritikákat]
Szünet. Közben becsöngettek a suliban. Az apuka megszólal:
– Na megyek, dolgozom egy kicsit, kihasználom ezt a délutánt. Szia!
– Szia!
***
Néha elfelejtem, de az ilyen beszélgetések mindig ráébresztenek a könyörtelen valóságra, amelyet két pontban és három alpontban lehet összefoglalni: 1) a legtöbb ember imád a) saját magáról b) a gyerekeiről és c) az egészségéről beszélni, és 2) egyáltalán nem érdeklődik a beszélgetőtársa iránt.
Álljon itt ez örök emlékeztetőül, ha esetleg egy elrugaszkodott pillanatomban azt merészelném képzelni, hogy a fantasztikus gondolataim, az elképesztő problémáim, a különleges gyerekem és a szenzációs betegségeim bárkit is érdekelhetnek!
Szerintem sokszor a megàllàs nélküli pofàzàs arra utal, hogy az illető zavarban van. (Mondjuk ettől még tényleg idegesítõ ez a dolog, én is folyton interjút készítek az emberekkel.)
VálaszTörlésIgen, tényleg vannak ilyen emberek. Vagy olyan is, aki úgy gondolja, hogy úgyis mindenki kérdezes nélkül is imád önmagáról beszélni, ezért majd beszélek, ha akarok. Ha nem beszélek, abból arra következtet, hogy nem akarok. Meg ennek alfaja, aki ha végre rászánja magát egy nyamvadt kérdésre, elötte ötször bocsánatot kér a kiváncsisága miatt :)
TörlésÉn több olyan embert ismerek, akik csak mondják-mondják... majd feltesz neked egy kérdést és alig várja hogy befejezd a választ és akkor ő újra csak mondja-mondja...
TörlésSzerintem rém idegesítő típus. Engem leszív teljesen, kerülöm is az ilyen embereket.
Dóra
Én erre pár éve jöttem rá, hogy milyen érdekes, hogy többnyire csak kérdeztem, mert hogy az úgy mennyivel kényelmesebb nekem, viszont így én elveszek a beszélgetésből. Innentől ha nem kérdezne a másik, akkor magamtól dobok be engem érintő, rólam szóló dolgokat, ami után már rólam is beszélünk.
VálaszTörlésÉn is mindig a kérdező és hallgató vagyok. Hogy én hogy vagyok, arról a legritkább esetben esik szó. Energiavámpír az ilyen ember, kimerítő, pedig a beszélgetés elején még tulajdonképpen érdekel, hogy mi van vele.
VálaszTörlésLehet az a baj, hogy mostanában Névtelenként commentelek? De nem enged máshogy. FElla vagyok.
VálaszTörlésHát akkor írd alá a kommentjeidet 😉
TörlésMost jöttem rá, mikor harmadjára akartam írni ugyanehhez a poszthoz. Általában ilyen nüanszokra nem figyelek, mert sietek. Fura amúgy, nem is értem, hogy miért, de nem is aktív a Google Fiók-os lehetőség. Mondjuk annyira nem veszteség. Lehet így akar leszoktatni az internet az internetezésről. (FElla)
Törlés3 böngészőből csak 1-ben működik a googli fiókba való belépés (maxthon). Internet exlporer és chrome egyszerűen ki vannak akadva.
Törlés