2020. március 26., csütörtök

Maradj otthon!

Nem a bezártságot viselem rosszul: fordító vagyok, ami eleve egy befelé fordulós szakma. Eddig is sokat távmunkáztam, szeretek itthon lenni azokkal, akiket szeretek. Emlékszem, Boni születése után (október vége) hónapokig alig jártam valahova – de azért mégiscsak jártam, plusz hozzánk is jöttek, vagy ha épp egyik sem, akkor is megvolt a lehetősége, hogy kimegyek/jönnek.

De nem is az a baj, hogy jól tudjuk: hetekig nem mehetünk sehova, nem találkozhatunk senkivel. Simán kibírná az ember, még úgy is, hogy ez gyerekkel, tananyaggal és távmunkával, viszont kert és elegendő élelmiszer híján nem egy sétagalopp. Ha tudnám: egy, két, három hónap múlva vége, nem lenne gond.

Viszont: számunkra – a mi életkorunkkal, betegségeinkkel, habitusunkkal – ennek nem lesz vége. Egyelőre úgy látom: soha. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a férjem valaha az életben még egyszer bemegy egy közértbe, és csupasz kézzel megfog egy bevásárlókosarat, azaz azt tenné, amit eddig mindig is tett. Eleve hipochonder és tisztasági mániás volt, mi lesz ezután? Magamat sem látom, amint tömött vonaton, tüsszögő emberek között utazok 50 percen keresztül mondjuk 2020 júniusában. Hiába lesz vége a kijárási tilalomnak és hiába kezdődik majd újra az iskola, a világ és benne mi már nem leszünk ugyanazok. Gyászolom a régi életünket. Addig nem lehet bezárni az embereket, amíg meglesz az oltóanyag, akkor pedig a vírus továbbra is cirkulálni fog, mi pedig ebben a vírusos világban hogyan fogunk létezni? Rettegve? Hogy elkapjuk, de sebaj, mert van hely az intenzív osztályon? Hogy elkapják a szüleim, de nem is tudom meglátogatni őket? Joghurtosdobozokat fogunk folyamatosan fertőtleníteni, mint most?!

Ilyen sötét gondolatok kavarognak gyakran a fejemben (és gondolom sok más fejekben is) (kivéve azokat a barátnőméket, akik ezt a hirtelen szabadságot és megváltozott családi konfigurációt élvezik). Már a harmadik kenyeret sütöttem meg, családtagokkal cseten küldözgetjük egymásnak a receptet, a fotókat, sőt, a húgomnak épp most postáztam egy zacskó szárított élesztőt (remélem, megérkezik). Megvolt az első online zongoraórám, végül is nem volt olyan rossz. Van két átvevőpontos rendelésünk hétfőre és keddre (két különböző boltból), hát, meglátjuk mi lesz raktáron nekik és mi nem. Rengeteg időt töltöttünk a neten a rendelés összeállításával, és iszonyúan megkívántam a görög joghurtot, napok óta erről álmodozom (és fura módon ellenállhatatlan vágyat érzek a Bűn és bűnhődés újraolvasására, hiába, fura dolgok ezek a válsághelyzetek, nem lehet tudni, mit hoz ki az emberből).

Szóval próbáljuk a bosszantót elválasztani a tragédiától. Persze inkább fertőtlenítek joghurtosdobozokat életem végéig, mint hogy rosszabb történjen, és nagyon szeretném például azt is, hogy Boni ribilliós foga se most kezdjen el fájni, hogy egy esetleges vakbélgyulladásról már ne is beszéljek... De hogy a végére valami pozitívat hagyjak, Bonikám irtó cukikat mond, alig győzöm jegyzetelni, ma például kijelentette, hogy ő udvarpályát fog építeni legóból, és csodálkozva látta, hogy nem tudom, mi az az udvarpálya. Többször is hitetlenkedve rákérdezett, miuán leesett, hogy mire gondol: pályaudvar! Vagy amikor végigsétált egy korláton, szólt, hogy majdnem elvesztettem a súlyom! Játszás közben meg: Mama, azt hitted, hogy az eszemen jársz? (=túljársz az eszemen)

30 megjegyzés:

  1. En valoszinuleg az egyetlen ember vagyok a vilagon, aki pont attol fel, hogy be kell mennie ujra az irodaba. Nem a munka a gond, most is szivesen dolgozom otthon, jelentős tuloraval is (mint violet, en is csak munkaval toltottem az elmult napokat), de annyira nem hianyzik a vilag.

    Szerintem nagyon hamar meg fogjatok ujra szokni, hogy nem kell tobbet felni. Szerintem, el fog mulni ez az egesz, fognak talalni egy vakcinat es megoldodik, jon majd mas. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már ketten vagyunk...nekem ugyanez.

      Törlés
    2. "Szerintem nagyon hamar meg fogjatok ujra szokni, hogy nem kell tobbet felni. Szerintem, el fog mulni ez az egesz, fognak talalni egy vakcinat es megoldodik, jon majd mas." Szerintem is!
      Az első influenzajárvány is ilyen lehetett - ehhez képest most is van influenza, most is bele lehet halni, de van ellene oltás is, és legfőképp, hozzá vagyunk szokva, hogy ez a NORMÁLIS.

      Törlés
    3. Én attól tartok nem lesz oltás. Mert a másik SARS ellen sem sikerült kifejleszteni....

      Törlés
    4. Tamkó, csak egy hét kellett ahhoz, hogy most mar azt kezdjem erezni: nem hogy csak nem volt igazam, de ez az egesz mar lehet, hogy diktaturakhoz es haborukhoz fog vezetni :( ...

      Törlés
  2. Szerintem sem kellene ennyire rettegni. Jó, az én munkám ugye nem home office...ezért ha sikerül eljutnom dolgozni (tudom azt élvezem amit nem kellene...más emberek társaságát) sokkal pozitívabban látom a helyzetet, mint amikor itthon ülök a gyerekekkel és a híreket olvasom. Meg fog változni a világ, ez biztos, de nem biztos, hogy jó irányba, de ezért még nem szabad előre félni. Jó tudom ti azért inkább a földön álltok mint a rokonságom...konkrétan eszüket vesztették a rettegéstől. Még jó, hogy mi előre szóltunk, hogy ez a civilizáció nem fenntartható, igaz én a klímaapokalipszisre számítottam nem egy ilyen mutáns vírusra. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem meg amint vége, 5 perc alatt lesznek újra tömve a plázák, repülök, turistamágnes helyek.

    VálaszTörlés
  4. Eddig nagyon optimista voltam abból a szempontból, hogy hátha rájövünk mennyire környezetszennyező módon élünk és ez a krízis ráébreszt bennünket, hogy lehetne máshogy. Nem kellene egy 2 órás meetinre elrepülni egy másik városba például.
    Mostanra azonban azt hiszem, hogy amint végre a lezárásoknak visszaáll minden ahogy eddig volt. Ha nem is 5 perc alatt, de pár éven belül biztos. Pedig lehetne másképp, nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a rájövünk-rész az az első pár nap. Aztána mikor hetek múlva végre kiszabadulunk és megint lehet utazni, akkor mindenki rászabadul a repülő- és vonatjegyekre... ráadásul ott lesz a rengeteg felhalmozódott szabadság, amit mindenki majd külföldön akar elkölteni, az emigráncsok ugye részben az anyaországban levő családtagjaikkal, barátaikkal stb.

      Törlés
    2. Felhalmozott szabi? Itt kötelező kivenni egy csomó munkahelyen. Sokaknak már nem is marad semmi

      Törlés
    3. De legalább vonatjegyekre szabadulnánk, nem? Sajnos én is úgy gondolom, hogy inkább a repülőjegyeket vesszik majd, hiszen "ez után a bezártság után ennyi jár". Én mondjuk nagy vonat fanatikus vagyok, egyrészt mert rettegek a repüléstől és mióta elköltöztünk Dublinból nem is feltétlen muszáj repülni,így könnyebb a lelkiismeretemnek is a kb évi 1 repülés. De tény, hogy már én is álmodozom az utazásokról.
      A másik pedig, ami a pesszimizmusomat erősíti, hogy itt most nem lehet élelmiszeren és gyógyszeren kívül szinte semmit boltban vásárolni, azóta az utcánkban sorban állnak a kiszállító autók (DHL, Hermes, UPS, stb)! Hiába nem lehet plázákba menni, nem tudunk leszokni a globalizált világ előnyeiről és egyszerűen mindenki átállt az online vásárlásra.

      Törlés
    4. Szerintem ebben azért nem csak az van benne.
      Mi pl. kifogyunk a füzetből, a Tescos házhozszállításban azt nem lehet venni, szóval lehet Pirexből kell rendelni.
      Kéne még eszköz, hogy normálisabban tanulhassunk.
      Ruhát nem vettünk, de végignéztem a nagyfiamon, minden a bokájáig ér...Mivel itthon vagyunk, most ráfogtam, hogy itthon jó lesz.

      Törlés
    5. Persze, nem csak ez van benne, hanem a szükséges vásárlás is. Mint a fiadnak ruha és például lehet én is rákényszerülök, mert bolhapiacot (ahonnan a ruháink 90%-át szerzem évek óta) nemigen tartják most jó darabig. De megdöbbentő, hogy mekkorát ugrott ezeknek az autóknak a mennyisége már csak a mi utcánkban is, nem tudom elképzelni, hogy ennek nagy része ne impulzusvásárlás legyen az Amazonon és hasonlókon.

      Törlés
    6. Zsuzsa: országa válogatja. Itt (Lux.) a 13 éven aluli gyerekek szülei kaptak ún. "különleges szülői szabadságot", amit egyszerre csak az egyikük vehet ki ugyan, de addig szól, amíg az iskolák zárva tartanak. Ráadásul a kéthetes húsvéti szünet is beleesik, és bár azt az iskolás gyerekek szülei jellemzően kivették volna rendes szabadságként, most azt is megkapják ilyen szülői szabiként. Szóval az rögtön min. egy, de inkább két megmaradt hét mindkét szülőnél.

      Törlés
    7. Hát itt nem. Sőt, abból van botrány, hogy sik cég most akarja kiadni a jövő évit is. Így most elfogy a járvany miatt, jövőre meg nem lesz

      Törlés
  5. Hat igen. En ezen porgok hetek ota. Mostmar semmi mas nem lesz csak a koronavirus? Mi van ha begyullad egy fogam? Vagy valaki (nem en nem en) felfedez a melleben egy csomot?
    Hetfotol nekunk is kotelezo homeoffice. Szinte semmilyen rendszer nem mukodik. A help desk indiaban van es csak csetelni lehet veluk hivni oket nem.
    En eddig se jartam sehova semmi mas vagyam nincs minthogy bejohessek az irodaba (sajat benzin, sajat parkolasi ktg), legyen a boltban ferotlenito kendo es legyen orvosi ellatas nem koronavirusos esetekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy excsoporttársam posztolta múltkor, h pont most találtak neki, ha jól értem, sosben le is vették az egyik mellét, annyira,
      és egyedül kellett úgymond végigaggódnia a kórházban mindent...

      sztem ezért is kereste a támogatást nyilvánosan, fészbukon, korábban sose volt ilyen nyílt.

      sokat gondoltunk rá sokan, azt hiszem

      Törlés
  6. Mivel fertotlenititek a joghurtosdobozt? Nalatok van fertotlenito?

    VálaszTörlés
  7. Lemosod szappanos vízzel és az elég :) de mi konkrétan semmivel, mert magunk csináljuk ;) házi tejből

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De miért kell fertőtleníteni a joghurtos dobozt? Nem értem.

      Törlés
  8. Engem is nagyon érdekelne, hogyan és mivel fertőtleníted a joghurtos dobozokat? Jövő héten szállítják a megrendelt élelmiszert nekem, és pl. több joghurtot ia rendeltem, de előre félek, hogy mi legyen velük, mielőtt berakom a hűtőbe. Ami fagyasztható, azt úgyis oda teszem, a hűtés nélküliek meg kb. egy hétig pihennek a sarokban, hozzájuk se nyúlok addig, de a joghurtot kénytelen vagyok betenni a normál hűtőbe.
    Egyébként pontosan ettől félek én is, hogy már soha nem élhetek normálisan, félelem nélkül.

    VálaszTörlés
  9. Hát fertőtlenítőkendővel..!! :-D De lehet h az ecetes víz is jó, meg kell nézni. Mi úgy csináltuk, hogy a joghurtokat, sajtot, tojást stb. mind kiraktuk az erkényen lévő tárolóba, pár napig nem nyújtunk hozzájuk. Igaz, akkor hideg volt. Mielőtt beraktuk őket a hűtőbe, áttöröltük őket a fertőtlenítőkendővel.

    Sajna én sem tudom elképzelni a további életemet anélkül, hogy ne lenne itthon MINDIG 30 kiló liszt :(((

    VálaszTörlés
  10. Haha, fertőtlenítőkendő! Ha lenne, mert ugyan összeszedtem minden szólóban hányódó kendős tasakot az összes táskámból, de azzal a mennyiséggel nem sok joghurtot tudok áttörölgetni. Talán lefújom alkohollal őket és úgy áttörlöm papírtörlővel (alkoholt még három hete tudtam 2 decit venni a patikában).

    VálaszTörlés
  11. Itt a tutorial a joghurtfertotleniteshez (instant szorongas szamomra a megnézése, de tudom, van, akit megnyugtat, hogy tudja, minden veszélyforrást kipipált) https://m.youtube.com/watch?v=sjDuwc9KBps

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, megnéztem és még reménytelenebbnek látom a helyzetet. :( Egyedül azzal nem tudok azonosulni, hogy mosószeres vízbe tette a gyümölcsöket, de sajnos, el tudom képzelni, hogy a többi módszer tényleg szükséges lenne. Jól nézünk ki. :(((

      Törlés
  12. Dehat a szappan ugyanolyan jo a virus eltavolitasara, mint a fertotlenitoszer, mar az elejen mindenkitol ezt hallottam, vagy ti nem igy tudjatok? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Bocsanat! En most mar attól szorongok, hogy titeket olvaslak! :D

      Törlés
  13. Hát igen, én a múltkor már dühömben azt mondtam, hogy ha majd vége lesz ennek az őrületnek, és utólag kiderül, hogy nem is kellett volna ennyit szorongani tőle, mert ENNYIRE nem is volt veszélyes, akkor feljelentem az egész világot. Egyszerűen azért, mert ezzel a stresszel megrövidítetteék az életünket, ezt kikérem magamnak.
    Persze, attól tartok, ez nem fog kiderülni, sajnos, de nekem már a hócipőm tele van az egésszel, mert így nem lehet élni hosszú távon. :(

    VálaszTörlés