2019. április 22., hétfő

Undok beszólogatásokkal temperált kedves vendéglátás

Elmeséltem a barátnőimnek, hogy milyen beszólogatásokat kapok folyton a mamámtól - tesztelni akartam ugyanis, vajon csak én gondolom durváknak ezeket a váratlanul odavetett, sértő félmondatokat, vagy tényleg azok? Érzékeny vagyok, vagy tényleg a rosszindulatban gyökereznek ezek az odamondogatások? Mindketten, egymástól függetlenül, nekem adtak igazat. Sőt, azt is javasolták, beszéljek a mamámmal.

Most azokat az okokat veszem sorba, amelyek miatt eddig mindig lenyeltem a békát, és terveim szerint ezután is ezt fogom tenni. Itt van mindjárt a mérték és a gyakoriság, azaz a gyakorlat. Mert mégis, mikor szóljak? Egy-egy ilyen epés megjegyzés után? Megérné-e, hogy egy jaj, lányom, te úgysem főzöl soha, meg most mit panaszkodsz, úgyis Z. kel föl reggelente Bonihoz, meg nem igaz, hogy nem segítesz Z-nek cipekedni után kikérjem magamnak a hallottakat? Mert nem egy-egy megjegyzéssel van gondom, hanem a nap végén elhangzottak összességével. Ráadásul a mamám gyakran olyankor ékel be a beszélgetésbe ilyen undok beszólogatásokat, amikor amúgy segít: nekem ajándékoz egy szakácskönyvet (közben megjegyzi, hogy minek, úgysem főzök a férjemre, mint minden rendes nő), vendégül lát minket negyedik napja, érdeklődik, hogyan aludtam (de nem megy el szó nélkül amellett, hogy én ébredek utoljára), kaját csomagol nekünk több napra előre (és csóválja a fejét, hogy Z. visz ki mindent az autóhoz).

Meg aztán tiszteletben tartom azt, hogy náluk, az ő házukban vagyunk, ahol azt mond, amit akar. Nekem viszont lehetőségem van ahhoz, hogy ne jöjjek, ha nem tetszik amit hallok. Persze Boni miatt jövünk, harminc mezei poloska sem tántorított el attól, hogy itt töltsük a húsvétot, márpedig ennyit szedtünk össze a hálószobánkban, szóval... Ha sérelmezném a mamám rosszmájú megjegyzéseit, az azt is jelentené, hogy magyarázkodásba kényszerülnék (züllenék), márpedig 43 évesen nem kell magyarázkodnia senkinek sem azért, hogy miért nem főz (főz-e), mennyit alszik és milyen a munkamegosztása a férjével. Méltánytalan lenne a bizonyítványomat megmagyaráznom. Nagyon kevés emberrel szeretek (szoktam) vitázni arról, hogy mikor és mennyit kell egy nőnek főznie, illetve hogy mi tesz jobbat egy kapcsolatnak: mindennap meleg étel vagy 20 oldallal több szépirodalom naponta?

Nem teszem szóvá ezeket a beszólogatásokat azért sem, mert eredménytelen lenne. Nem értené. Az egész kapcsolatunkat kellene újra az elejéről kezdeni, mert a beszólogatások tünetei egy - ha nem is elmérgesedett, de - eléggé furcsa anya-lánya viszonynak. És végül: úgy érzem, nekem is van vaj a fejemen elég. Én sem vagyok az a tökéletes teremtmény, aki kikérhet magának bármit is. Ha megjegyzéseket pont nem is teszek senkire, de biztosan lehetnék udariasabb. Mondjuk amikor a mamám odavakkant egy Ajtó!!- t, mert elfelejtettem becsukni, vagy amikor látványosan forgatja a szemeit, mert újrakenem Boni szendvicsét (margarin helyett vajjal), akkor arra gondolok, hogy gyakran a félismerősöknek és szomszédoknak is civilizáltabb arcát mutatja, mint nekem, a saját lányának. Megütne-e ilyen hangnemet mással, mint a családtagjaival?

Annyira értettem kamaszkoromban André Gide Familles, je vous hais! felkiáltását, magyarul kb. azt jelenti: Családok, de utállak titeket. Azóta persze találkoztam már normálisan működő, példaképnek számító családokkal, de hosszú évekig a család nem volt más számomra, mint ellentétes karakterű, más-más vágyakkal és célokkal rendelkező emberek kötelező összekapcsolódása, olyan Adrien Mole-szerűen. Ahonnan a legjobb elmenekülni emberek egy másik, szabadon választott csoportjába. El is menekültem, aztán most itt vagyok mégis, és próbálok olyan élményeket teremteni Boninak, amelyek a család intézményével kapcsolatosak; a nagyszülőknél időt tölteni, például. Erről nekem jó élményeim vannak (jéghideg dunyha, amit mi magunk melegítettünk föl stb.) ezért, lehet hogy hibásan, de úgy gondolom, Boninak is kell, hogy legyenek ilyen emlékei.


14 megjegyzés:

  1. Szerintem ha megöregszünj, mi is ilyenek leszünk... Sőt, szerintem ilyenek vagyunk, mert fejben azért mindig mindenkit véleményezünk végülis.

    VálaszTörlés
  2. Én teljesen megértem, ha nem szólsz (nem tudom, én kibírnám-e legalább állandó szemforgatás és szájhúzogatás, fintorgás nélkül) - végül is évente max. néhány hétről van szó és Boninak mindenképp jót teszel azzal, ha a szüleidet is ismeri. Amúgy szerintem magaddal is - legalábbis nálam komoly önnevelő hatással bír/bírt a milyen nem akarok lenni (sőt, néha a milyen is akarok lenni) kérdéskörében is.

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, az anyák jó része (az enyém is), soha nem adja fel, hogy "megnevelje" (többnyire saját képére) a lányát... Igy nem érzékelik, hogy abból már önálló felnőtt lett, akit tiszteletben kell tartani, méginkább, mint gyerekkorában.

    VálaszTörlés
  4. Ugyan csak a te néhai leírásaidból, de azt szoktam gondolni, hogy a te mamád olyasmi mint én. Nem állja meg szó nélkül, de nem bántó szándékkal teszi, és észre sem veszi hogy miket mond, amiket mond az hogy hat.
    Én lehet, hogy megpróbálnék vele beszélni, persze nem felcsattanva mert akkor az rossz hangulatot szül, de valahogy mégis előre felkészülve esetleg olyan típusú megjegyzésekre amiket gyakran mond.

    Az én anyukám is beszólogatós, miközben emberfeletti a segítség amit ad, viszont az anyukám olyanokat mond, vagy úgy mondja, hogy akár hónapok múltán is könny szökik a szemembe egy-egy megjegyzése után.
    Pl. nemrég elejtette, hogy "a gyereknek nagyobb nyugalma van az oviban mint veled". Ennek az az értelme, hogy én halálra aggódom magam ha a gyerek kettőt tüsszent, de mégis hogy hangzik ez, hogy lehet egy anyának ilyet mondani?
    Persze nem szóltam semmit, mert én már ilyen vagyok, a anyukám az egyetlen akinek soha nem szóltam még vissza, pont azért mert tudom, hogy ha valami nagy baj van/lenne az életben, az egyetlen akire számíthatnék az az anyukám (sajnos - objektíven is gondolkodva ez így van).

    VálaszTörlés
  5. Amúgy nem tudom nálatok hogy van ez a főzés téma (rémlik valami rajz nagyon picike közös halmazzal) de amit én főzök a Férjem nem eszi meg. Amit ő főz én nem eszem meg. A gyerek meg csat túróstésztát és csokit eszik.
    Úgyhogy én már csak 1,5 személyes adagokat főzök (hogy a gyereket megkínálhassam).
    Azt hiszem ahol a nő mindennap főz a családnak, ott a családnak azt meg kell ennie...

    VálaszTörlés
  6. És ha megmondanád Anyukádnak, hogy ez bizony rosszul esik neked?
    Csak úgy kedvesen, de értésére adnád

    VálaszTörlés
  7. Mindig mondom, hogy ugyanott nőttünk fel! A kulcs valahol ott van, hogy ha gyereked születik elfogadod-e olyannak amilyen majd ő szeretne lenni vagy van egy határozott képed arról, hogy milyen is legyen? És ez már ott elkezdődik, hogy akkor fordul-e hasra amikor neki tetszik vagy akkor, amikor már az xy kislánya/fia is? És aztán 40+ évesen úgy éli-e az életét ahogy neki tetszik vagy ahogy te jónak látod? Ezek a ki nem mondott vagy akár ki is mondott elvárások a melegágyai a beszólogatásoknak. Ha elvárások vannak, akkor csalódottság is lesz, azok meg nagyjából így fognak kipukkadni időnként. Én pont emiatt döntöttem úgy, hogy a gyerekem olyan, amilyen lenni szeretne. Nem nekem kell megfelelnie, hanem a saját bőrében kell jól érezni magát. Szerintem, ha szólni akarsz kb innen kell felfejteni. A saját tapasztalatom az, hogy ilyenkor elsőre sértődés van, aztán kell pár nap amíg a másik is meg tudja emeszteni. Szóval ne egy 3 napos húsvéti látogatás alatt szólj, mert ott csak veszekedés lesz.

    VálaszTörlés
  8. Teljesen idoszeru nekem ez a poszt. Ugyanezt elem at mint te. Karacsony ota eloszor utaztam haza, a gyerekek mar par napja ott voltak, tegnap mentem ertuk. Direkt nem akartam en otthon aludni, inkabb ketszer 2,5 orat vezettem. 3 orat toltottem tesommal es a szuleimmel. Apam kozolte h azert jon szet konbyen a gyerek cipoje, mert olyat veszek. Tesom elso mondata az volt h mar nem tartod a dietat? Ugy latom h visszahiztal, nagyobb a hasad mint legutobb. Anyam rakontrazott: a jojo effektus. Heti 5szor sportolok es egeszsegesen etkezem, nincs tulsulyom, es feszes a testem, csak a hasam soha nem volt es nem is lesz lapos, ilyen az alkatom. Ez a leggyengebb pontom, ezzel a temaval lehet nagyon megbantani. Osszeszoritottam a fogam es nem szoltam vissza, mert a gyerekek ugyanugy imadnak ott lenni, mint itthon es csodalatosan erzik ott magukat, mindent megkapnak. De amikor visszaertunk a sajat lakasunkba, egesz este haborgott a lelkem, meg sirtam is. En most ujabb fel evig tuti nem megyek haza, csak a gyerekeket kuldom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek mi értelme van!!??
      Csesztetni a másikat, sajnos komolyan nem értem, jó ez valakinek? Nem hinném, de ha jó, ott baj van

      Törlés
    2. Egy csomó ember táplálkozik abból, hogy másokat bánt, szerintem ők a legsérültebbek. Van az a mondás, hogy "a legundokabb ismerőseiddel bánj a legjobban, mert nekik van a legnagyobb szükségük a kedvességre." Persze ember legyen a talpán, aki képes erre.

      Törlés
  9. szerintem meg nem leszünk mind ilyenek, ha megöregszünk, ezt nem is értem... az ilyesmi éretlen, sebzett, "gondozatlan" személyiség az adott egyén felelőssége csupán.

    VálaszTörlés
  10. Hat nem tudom, vitazni nem akarok, de szerintem azt nem tudhatjuk, hogy hogy fog alakulni az eletunk, hogyan valtozik meg idos korunkra a szemelyisegunk
    En csak remelni tudom, hogy a gyerekeimnek nem leszek tulzottan nagy nyug, es el tudnak majd viselni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már a poszt megjelenése után akartam írni, mert nagyon hasonló helyzetbe kerültem húsvétkor. Mégpedig legnagyobb döbbenetemre rám jutott a zsörtölődő mama szerepe, rám, aki örök lázadó volt fiatalon. Hát meglepődtem. Én sem így terveztem annak idején :D

      Törlés
    2. jó, persze, vannak a hormonzavarok, demencia, stbstb, amik belenyúlnak, de szerintem azok se teszik okévá a mások bántását, csak hát az "vis major", nincs ráhatás. de hát én nem is ezekre az esetekre gondoltam...

      a mások bántása, beszólogatás, passzív agresszió, érzelmi zsarolás, manipulálás kísérlet, ..., ... nem lesz legit sose.

      (akkor se, ha mindenem fáj, félek, iszonyú magányos vagyok, sértett és bár még nem haltam meg, de máris érzem, ahogy fénysebességgel múlok el, mert a kutyát se érdekli a véleményem, az értékrendem, a milyenségem, meghaladtak, és alig maradt valami, amire hatással tudok lenni, és beszűkültem, és a világ megváltozott, és nemértem, és stb - egy lehetséges öregségélmény, pl, szerintem. de ez már a scifi rész, de még ez se jogosít fel rá, h mást bantsak.)

      a zsörtölődés amúgy felfejthető, kibontható a valódi igény és elmondható anélkül, h bárkit bántana, a konfrontálódás, a másvélemény nem kell, h egyben a másik bántása is legyen.
      (tudom, könnyű azt mondani, de télleg kibontható, tanulható és sztem érdemes is..)

      szóval sztem nem tudhatjuk, mi jön, de azt lehet tudni, h mást nem bánthatunk akkor se, szavakkal se... (és nem 1-1 alkalomra, hanem állandóbb dologra gondolok persze..)

      Törlés