2018. május 18., péntek

Meghan Markle

Hiába kérdezgettem gyakran csipkelődve Belgiumban élő és dolgozó ismerőseimet, hogy nem zavarja-e őket, hogy egy olyan család fenntartását finanszírozzák adóikkal, amely nem csinál semmit, csak van, és hiába definiálom magam liberális, józan, tanult értelmiségiként, ez a Meghan Markle-ügy teljesen beszippantott! A Katalin esküvője nem érdekelt, házasodjanak csak maguk között ezek a népek, semmi közöm hozzá. Aztán amikor György megszületett, már kezdtem oda-odafigyelni ezekre a hírekre, mert én is pont akkor voltam terhes Bonival. Vajon hogy lehet gyereket nevelni egy ilyen miliőben, egy olyan családban, ahol a szokások és a vérvonal századokra visszavezethető, ahol a hisztiző gyereket biztosan lefoglalja a nörsz, a fáradt anyuka pedig nem ruhák hajtogatásával tölti az idejét? Öltöztethetik a kisfiút akármilyen trendi kék kisnadrágba, fotózhatják állam- és kormányfőkkel, mégiscsak egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi. Biztos őt is jobban érdekli a magánrepülő propellere, meg a bácsik vicces bajusza-kalapja. Aztán ennek a Katalinnak meg milyen nehéz lehet gondolom lavírozni a saját elképzelései, vágyai és a királyi család elvárásai meg a protokoll között. Vicces elképzelni, ahogy a nappaliban tornyot építenek Legóból!

Na de ez a semmiből jött, elvált amerikai színésznő, aki elcsavarta a kisebbik királyfi fejét, mi más lenne, ha nem egy népmesei elem? Ilyen nincs! Őrület! Valaki, aki az amerikai középosztály tagjaként, úgy képzelem, a legbanálisabb gyerekkor után bekerül egy híres famíliába, amelynek minden fontosabb eseményéről hosszasan cikkeznek az újságok, de még a kevésbé fontosakat is agyonfotózzák. Amely nem csak egyszerűen híres, hanem szerepet játszik a politikában is. És egyáltalán: hogyan lehet beleszeretni Harry hercegbe? Remélem, álruhába ment a randira, vagy mittudomén, én biztosan nem tudtam volna elvonatkoztatni attól, hogy ki ő.

Az az érdekes, és egyben sajnálatos is, hogy ez a csaj, hiába (úgy mondják) szimpi, okos, művelt, csakis azért tudott egy királylányos tündérmese kellős közepébe csöppenni, mert olyan lélegzetelállítóan szép. Mikor állt volna akár csak szóba is ez a Harry a többi ezer meg ezer szimpi, okos és művelt amerikai csajjal! De még ez is elképeszt, ez a finom szépség, ez a kicsattanó fiatalság, elegancia, az, hogy nem szőke-kékszemű Barbie-baba – pedig elvileg az egész felhatást unnom kellene, én eddig nem estem hasra egyetlen királyi családtól, rangos esküvőtől vagy hercegi címtől sem!

(Pont úgy, mint a híreket hallgató és tájékozott férjem, aki a múlt hétvégéig, amikor is a szomszéd nővel terítékre nem került a téma, NEM TUDOTT AZ EGÉSZRŐL SEMMIT!)

24 megjegyzés:

  1. Épp elutazunk és még nem csomagoltam be semmit, de muszáj hozzászólnom, hogy azért ez a Katalin is sima polgári családból jön, bár gazdagból - és Meghant pedig egy közös barátjuk hozta össze Harryval, aki ismerte őket és előre tudta, hogy egymásba fognak szeretni. Szerintem egyébként nem annyira lélegzetelállítóan szép - persze szerintem is szép, de inkább olyan egyedien. Egyébként meg ez a Harry is sokat javult szépségben fiatalabb kora óta, amikor kb az öreg ördöggel soroltam volna egy szintre. És hát szerintem szörnyű lehet bekerülni ebbe (egy ilyen) családba, még ha persze, van is bennem kíváncsiság és biztosan gazdagnak lenni is jó, de én inkább egy olyan mérsékeltebben gazdag életet élnék, ahol már jó hosszú lenne az a takaró, ameddig nyújtózkodhatnék, de nem kéne folyton megmutogatnom másoknak, mi van a takaró alatt (hogy egészen képesen szóljak így félkómában a reggeli ébredés után), és az újságok azt írják, hogy a lehetőségekhez mérten Györgyöt és testvéreit is igyekeznek minél normálisabban nevelni (nyilván ebben erős korlátok vannak) - milyen kár, hogy egy szó erejéig sem érintettük a témát személyesen...!

    VálaszTörlés
  2. Azt tennem meg ehhez hozza hogy soha nem gondoltam volna,hogy egy felver lany be tud kerulni a kiralyi csaladba. Hasonloan erzek az egesszel kapcsolatban. Soha nem erdekeltek,mindig is csipkelodtem ez ugyben az angol barataimmal de most erdeklodve figyelem az esemenyeket. Persze most is bennem van azert hogy mi adofizetok fizettuk ki azt a gyonyoru ruhat...☺ (En Angliaban elek jo ideje,ferjem karibi szarmazasu szoval es van egy ket eves lanyunk. Nyelvkerdes miatt kezdtem el olvasni a blogod anno es kovetem azota is.) O, es szerintem is gyonyoru. Amugy több interjuban is mondta hogy ok ott amerikaban annyira nem ismerik a kiralyi csaladot es nem igazan tudta hogy milyen nagy jelentoseguk van itt az orszag eleteben.

    VálaszTörlés
  3. még annyi, hogy a mi adóforintjainkból pedig fényes vagyonok keletkeznek olyanoknál, akik részint félhomályban maradnak, részint teljesen sötétek ők maguk, nulla pedigré, nulla elkötelezettség az adófizetők irányába, különösen mínusz figyelem azok iránt, akik jövedelem híján nem tudnak adózni - szóvalé, ezerszer inkább költenék Meghan ruhájára, mint a nemzet gázszerelőjére és hűbérurára (valamint további csatlósaikra)

    VálaszTörlés
  4. 1.) Szerintem minden országban megvan az a réteg akik a lakosság adóforintjaiból élnek fényesen, csak míg Nyugat-Európában ez kevéssé változott, addig keleten szépen lecserélődött a szocializmusként elhíresült éra során. Afrikában meg pár évente változik és még gyakran le is mészárolják az előzőt.

    2.) Én is nagyon szépnek találom ezt a lányt, pont ez a fajta szépség az ami mindig is szerettem volna lenni. Brühühü.

    3.)Én úgy gondolom nem a semmiből jött. Azt mondjuk nem tudom hogy az a szint ahová eljutott (azazhogy valaki személyesen bemutassa őt egy hercegnek azzal a céllal, hogy összehozza őket) az szerencse, saját tehetség és ambíció avagy valami titkos háttérsztori? Talán a combination of all 3.

    4.) Nekem volt egy fiatal kolléganőm (most is fiatal 32-33 éves) aki olyan lélegzetelállítóan szép (és még az alakja is tökéletes ami pl. Meghan-ról nem mondható el) hogy én soha még olyan szépet nem láttam. Okos lány is és időben "elmenekült" ebből az országból ezért Nyugat-Európában él. Nos ha ő jelenne meg hamarosan valamelyik magasrangú arisztokrata menyasszonyaként arra azt mondanám hogy hihetetlen meg tündérmese. Szerinetm Meghan esete nem teljesen az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öööö...szerintem Meghannak is tökéletes alakja van.

      Törlés
    2. Igen nem fejtettem ki. Én azt hívom tökéletes alaknak amivel az ember csak úgy születik (arányos nyúlánk homokóra alkat tökéletes formákkal).
      Én úgy látom Meghan-nek több meló van abban hogy fantasztikusan nézzen ki mintha a - szerintem - tökéletes alakkal születik.
      Amivel nyilván ki is mondom hogy 1. fantasztikusan néz ki, 2. szerintem sokat tesz érte.

      Törlés
  5. Amúgy most még az is eszembe jutott hogy kislány és fiatal koromban mennyit ábrándoztam arról, hogy micsoda világraszóló esküvőm lesz majd végül úgy házasodtunk össze hogy elmentünk az anyakönyvvezetőhöz és mindössze annyit készültem rá hogy megmostam előtte a hajamat. (Ja és 2 ilyen anyakönyvvezetői időpontot mondtunk le már előtte mert munka miatt nem értem rá).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja még az jutott eszembe, hogy a Meghan anyukájának viszont valóban tündérmese, a semmiből...

      Törlés
  6. Egy modell-színésznő nem lehet nem szép!
    Én is ezt a BBC-s interjút láttam és nekem, mint pár teljesen normálisnak, szerethetőnek tűntek
    https://www.youtube.com/watch?v=LQicq60aJaw

    Visszanéztem picit a mai ceremóniát és nem értem, emberek hogy rajonghatnak egy eszméért ennyire fanatikusan, nem is ismerve a királyi családot! (És azok a tányérszerű kalapköltemények nagyon megmosolyogtattak.) Szerintem az összes főbb családtag próbál aktívan tenni azért, hogy a többség szimpátiáját elnyerje, de elég limitált ismereteim mellett kíváncsi lennék pl mire alapozva kapták a férfiak a kitüntetéseiket (nehezen hiszem, hogy egy háborúban Vilmost küldték előre), mennyire transzparens a királyi kassza, vagy, hogy a nők, pl Camilla milyen szerepet töltenek be?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is tök szimpik és szerethetőek együtt. :)

      Törlés
    2. Úgy tudom, Vilmos tényleges helikopter pilóta volt a közelmúltig, valamilyen életmentő szolgálatnál, Harry pedig valóban a tűzvonalban volt Közel-Keleten.
      Ezzel együtt lehetséges, hogy van valamilyen hozzájuk (a családon belüli rangjukhoz) kötődő katonai alakulat (mondjuk sussexi íjászok :D - fogalmam nincs, van-e ilyen, de jól hangzik), amelynél parancsnoki tisztséget tölt(het)enének be, és ehhez jár a plecsni. Az úgyis csak dekoráció békeidőben a tényleges katonáknál is...

      Végeredményben az egész királyi család egyfajta folyamatosságot, identitást jelent az angolok számára. Gondolj bele, mi is hogy emlegetjük az Árpád-házat, vagy Mátyás királyt, féltve őrizzük a koronázási jelvényeket (azz most figyelmen kívül hagyom, hogy az utóbbi évtizedekben ezt erősen átpolitizálták), Sissi királyné is kultikus alak. Nos az angoloknak élőben is van ilyenjük. II. Erzsébet intelligenciáját dicséri, hogy képes volt megújítani a család szerepét, sok szempontból alkalmazkodni a változó kor igényeihez (ezért kerülhetett be Camilla, Kate és Meghan is a családba), de megőrizve annyi hagyományt, amennyit csak lehet.

      Törlés
    3. sussexi íjászok :D
      Mindenesetre számomra nehezen hihető, hogy a frontra, vagy bármilyen magas kockázatú operációs tevékenységbe csak úgy bevetnek egy potenciális trónörököst. Persze még high profile emberként sem repkednék Afganisztánban, mert úgy is veszélyesnek tartom, de akkor is fenntartásokkal kezelem ezt az egész katonáskodást. Arról nem is beszélve, hogy oké, hogy hamar nyugdíjazzák őket, de Harry a maga 33 évével csak nem veterán háborús hős!

      Törlés
    4. A Férjem 4 évig dolgozott úgy hogy 2-3 havonta ment 2 hétre Afganisztánba a katonai bázisra (a Férjem nem katona) és azt mondta soha sehol nem érezte magát olyan biztonságban mint ott. Pedig volt olyan hogy 12 órát csücsültek a bunkerben támadás miatt.

      Törlés
  7. Hát, nekem pl egyáltalán nem tetszik a csaj, Harry viszont igen:)

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom Mollyhoz. Szerintem - kivételesen egyetértve pasi ismerőseimmel 'kinézet-fronton' - Meghan nem hogy nem szép, hanem kimondottan maszkulin arcvonásokkal rendelkezik... Viszont tényleg szimpi, aranyosak együtt.

    VálaszTörlés
  9. Martine-nal ertek egyet, szerintem sem lelegzetelallito, de csinos nő. Harry viszont annal nepszerűbb korosztalyunk lanyai között, Angliaban :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A masik megdöbbentő, hogy egy csomo helyen ugy irnak roluk, mint a fiatalsag mintaszobra. Ok, Harry meg csak-csak. De Meghan meg ha nem is öreg, de ugyanannyi idős, mint en vagyok, es en mar latom a negyvenet. :)

      Törlés
    2. Pedig őrülten fiatalok még, majd meglátod 60 után, haha.

      Törlés
  10. Lányok, asszonyok ne írigykedjetek...)))DDD
    Jókor kell lenni, jóhelyen, és akkor mindenkiből lehet - esetleg - hercegné...DDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy igazad van am az irigykedessel :D, mondjuk nem a herceget irigylem, hanem a kulalakot, hiaba fanyalgok, hogy nem is a legszebb :)

      Törlés
  11. Szerintem nagyon szép és helyesek is együtt és mivel színésznő csak megoldja valahogy a protokoll részét is a házasságuknak. Olyankor majd játszik egy kicsit:) A mese részeben a dolognak pedig kifejezetten jó egy kicsit hinni nekem legalábbis:)

    VálaszTörlés
  12. Én szörnyen rosszindulatú vagyok, mivel nekem Katalin az egyetlen igazi hercegné. Meghan szerintem nem fog a végsőkig kitartani. Valahogy szabadszelleműbbnek tűnik annál, mintsemhogy ilyen korlátok között éljen. De majd meglátjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De az csak imponálna, nem? Te is inkább pozitiv szavakkal irtad le. "Szabadszellemü", nem türi a korlátokat.

      Törlés