Olvasmányélmények

Kár belém ez a sok betű, komolyan. Nemrég Z. elolvasta az Állat az emberben c. regényt Zolától, amit én pár éve fejeztem be. Konkrétan emlékszem, hogy már vezettem ezt a blogot, tehát nem lehetett olyan nagyon régen, arra is emlékszem, hogy hol (Budapesten), az év melyik szakaszában (télen) és melyik kiadást (szüleim régi könyvét) olvastam. Mégsem emlékszem… a lényegre. Teljesen döbbenetes, de fogalmam sincs, miről volt benne szó! Z. most röviden összefoglalta:  van benne gyilkosság és egy szexuálisan bántalmazott nő, én mégiscsak egy havas tájon átfutó vonatot látok magam előtt, semmi mást. Akárhogyan erőlködöm, semmiféle gyilkosságot nem tudok felidézni. Pedig még tetszett is! Ugyanígy a Doktor Zsivágóból is csak a havas Szibéria és egy vonat maradt meg, meg az, hogy épp akkortájt derült ki a kodeinallergiám: tízoldalanként hánytam, mint a lakodalmas kutya. Egy Marquez-önéletrajzról is egy vonat ugrik be, mégpedig azért, mert egy vonatúton olvastam (jobb oldalon ültem, az ablak mellett, még ezt is tudom!), de hogy miről szólhatott? Rejtély. Az Agota Kristof-trilógia utolsó oldalait akkor fejeztem be, amikor egy péntek este beérkezett a vonatom Párizsba (bal oldali ablak, kettős ülés), és emlékszem, annyira tetszett, hogy reménykedtem, hogy még nem kell kiszállni, csak olvashassam végig. De hogy miért tetszett annyira? Ötletem sincs. Rémlik egy ikerpár, meg egy nagyon lecsupaszított nyelvezet, meg valami kutya… 

Úgyhogy nekem az olvasás csak azonnali örömöt szerez, de semmiféleképpen sem vértez tartós tudással. Az olvasás mellett azt a foglalatosságot is imádom, amikor ki kell választani a következő könyvet, mert valamit bevégeztem (kéne erre az érzésre egy jó magyar szó, amikor ott áldogál az ember a könyvespolc előtt és latolgat). Hosszú a listám azokról a könyvekről, amiket még ebben az életben el szeretnék olvasni: olyan klasszikusokra gondolok, mint az Elfújta a szél vagy a Csendes Don vagy Kosztolányi ÖSSZES írása. Közben pedig jönnek ki az újabb könyvek, otthon is, itt is, mindig akad valami, ami nem volt betervezve.

Aztán már számolgatok. Mit tudok még az életemben elolvasni, és mit nem – megvegyem-e a Párhuzamos történeteket könyv alakban? (elektronikusan olvastam) Mikor lesz rá (lesz-e rá) időm újraolvasni? Mert ha nem lesz, minek álljon a könyvespolcon? Mostanában kezdtem el hódolni annak a hóbortnak is, hogy újraolvasok könyveket , de itt mindig mérlegelni kell: nem túl nagy luxus-e újraolvasni egy Agatha Christie-t? Nem lenne jobb helyette belevágni valami újba? Pl a Z. által nagyon ajánlgatott könyvet (Shari Lapena: A szomszéd pár) vagy a könyvespolcon évek óta várakozó könyvek valamelyikébe? 

Nagyon passzív tevékenység azért ez az olvasás: míg egyes írók azt számolgatják, lesz-e idejük megírni ezt vagy azt a művet, én azt számolgatom, el tudom-e olvasni. Hogy aztán pár év múlva sajnáloatos módon már csak azt tudjam fölidézni kábé, hogy milyen volt a borító színe.