2018. január 11., csütörtök

Amikor a másodfokú megoldóképlettel is bepróbálkozom

Az év elején, amikor nekiálltam megtervezni az évet, láttam, hogy az én munkahelyi nemdolgozós napjaim (húsvét, májusi hosszúhétvége) nem esnek egybe az ovis szünetekkel! Megáll az ész. Egyrészt azért, mert az oviban 6–7 hetenként van kéthét szünet (plusz a nyolc hetes nyári). Őrület! Egy barátnőm szerint a vendéglátóipar fellendítése céljából ez a turisztikai hivatal lobbija miatt van így, de én gyanakszom a pedagógusok szakszervezetére is... mert különben hogyan magyaráztható az évi 16 hét szünet, ovitól egyetemig?! Miközben a tanitási időben pedig megkukulnak a gyerekek, olyan sűrű a tananyag. 

Másrészt ezzel úgy kell valamit kezdenem, hogy 1) három kollégám szabijaihoz kell passzintanom az enyémet, 2) márciustól új főnököm lesz, aki ki tudja mit engedélyez és ír alá, és hogy 3) A FÉRJEM NEM AKAR ELŐRE TERVEZNI! Miközben én csak számolok és sakkozgatok az időpontokkal, szabikkal, fizu nélküli szünetekkel, a mamám szabijaival..


11 megjegyzés:

  1. Hu ez rengeteg szunet, még annak is, akinek van nagymama stb segitsege :O

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszene... mondjuk gyerekkent vagy ranarkent tuti :D

    VálaszTörlés
  3. a tanárok/óvónők ott most komolyan csak az év 2/3-ában dolgoznak?! ez ám a work-life balance! vagy lehet bezavarják őket értekezletezni a szünetekben?

    VálaszTörlés
  4. En csak itt (uk) tudok nyilatkozni, nalunk azert nincs ennyi szunet. 13 het osszesen. Amit en latok, hogy borzasztoan leterheltek amikor dolgoznak. Napi 12 orat siman lenyomnak. A gyerekem heti ketszer este taekwondozik az iskola epuleteben es szinte mindet latom ott gornyedni valami felett este 8-kor is. Plusz a hetvegek. Itt pl allitolag az uj tanarok zome 2 ev alatt kieg.

    Sot- es bar efelett en ertetlenul allok- de a lanyom mondta aki hyper szuper, kiemelkedoen eredmenyes, patinas kozepiskolaba jar, hogy az egyik tanarnojuk mondta, hogy ok csak a tanitas szereteteert es a kimagaslo szakmai munkaert dolgoznak abban az iskolaban. A lanyom elmondasa szerint csak letanitott napokra kapnak fizetest, ergo joval kevesebbet mint az allami iskolakban tanitok.

    VálaszTörlés
  5. mínuszbépluszminusznégyzetgyökbénégyzetmínusznégyácéperkétá.

    VálaszTörlés
  6. Azert szerencsere van nekunk is nagyszuloi segirseg, csak hat nagyon meg kell szervezni!

    Szerintem ennek a rendszernek a nagy vesztesei a gyerekek (foleg persze az iskolasok). Nagyon faradtak ev kozben, amikor tanulasi idoszak van, es nem tudjak kipihenni magukat a szunetekben (pedig ez lenne a cél). Mivel a szuloknek nincs ennyi szabijuk, nagyreszt napkozikben vagy telefonon pötyögve toltik a 16 het nagy reszet..

    En Violet, azt kepzeld el, hogy az ovonok munkaideje 15:45-ig tart!! Kivele szerdan, amikor DÉLIG! :-O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itthon az a hivatalos magyarázat, hogy a nyári kánikulában nem lehet az osztályokban tartani őket, mert egy csomó épületben elviselhetetlen meleg van - ezért nem lehet előrehozni az iskolakezdést, vagy eltolni a tanévzárást.

      Törlés
  7. Ez itthon is tök nagy para, a 13 hét szünet is megvan a suliban: 10 hetes nyári, meg az őszi, a tavaszi, a karácsonyi. Nincs az a szülő, akinek ennyi szabadsága lenne, a nagyszülőkre számítani a tervezésnél meg oltári cinizmus a hivatalos szervek részéről. A nagyobb gyerekeknél persze már bejöhet egy-egy tábor, de azok meg iszonyat drágák - az iskolai osztrák egyhetes tábor laza 60e a felsősöknek, a hazai az alsósoknak 30e. És ez csak egy hét!
    Az ember már totál leégve vág neki az iskolaévnek, és akkor még ott a kismillió beszereznivaló szeptemberben :((

    VálaszTörlés
  8. Ne is mondd, a nyár még teljesen fehér folt, fogalmam sincs, mi lesz...

    VálaszTörlés
  9. Én nem tudom, melyik módszer jobb. Én szerettem a francia rendszert, a 6-7 hetente 2 hét szünetet, de tény, a dolgozó szülőknek piszkosul nehéz megoldani a gyerek felügyeletét. A magyar rendszer is nehéz, végeláthatatlan idő a két szünet közti idő, a hosszú nyarat nehéz megszervezni. Nagyszülő nélkül lehetetlen. Persze, vannak táborok, de nagyon drágák. Nem tudom, hogy melyik a jobb megoldás, csak azt érzem, hogy fáradtak vagyunk.

    VálaszTörlés
  10. Tudod kiknek kedvez ez a francia rendszer? Az elvált szülőknek. A bírák olyan tutin be tudják osztani a gyerekeket a papákhoz a kis szünetekben, és a mamákhoz a nagyszünetben. A szülők így SOHA nem mennek el egyidőben nyaralni, és egymással versengve találják ki a jobbnál jobb programokat, utazásokat a gyerekeknek. Érdekes, nem?

    VálaszTörlés