2017. november 6., hétfő

Nézőpontváltás

Az államat, a számat és a nyakam vonalát a mamámtól örököltem. Egy bizonyos szemszögből, félprofilból, tökéletesen észrevehető a hasonlóság, főleg régi fotókon. Mindig is utáltam ezt a szemszögöt. Van egy fekete-fehér fénykép, amin kb. 8–10 éves lehettem: nyáron készült, egy csónakban ülök, rajtam nagy karimás fehér kalap, és pont úgy vagyok fordulva, hogy látszik ez a furcsa, családilag rámhagyományozódott, szabályosnak nem igazán mondható félprofil. Tökre utáltam ezt a fotót, és arra gondoltam, hogy ha nem fordultam volna el így, hanem mondjuk a kamerába néztem volna, milyen jó kis kép lehetett volna.

Boni is megörökölte ezt a vonást. Komolyan mondom, hogy már az UH látszott, hogy az én számat (és a mamám száját, és ki tudja hány felmenőmét) fogja örökölni. Születése óta rácsodálkozom egyébként, hogy milyen erősen ez az anyai ág dominál nála, nem csak a kinézetben, hanem a tulajdonságait tekintve is. (És még azt hittem, francia kisfiam lesz, haha!)

Na de szóval ezt a félprofilt, amit annyira utáltam saját magamban, egyszerűen szédületesen gyönyörűnek látom Boniban. A legjobban azokat a fotóit szeretem, amin látszik. Élőben agyonpuszilom ezt a tőlem örökölt állát és pofiját (kisebb korában a száját is). A világ legszebb, legmeghatóbb, legformásabb, legszabálytalanabb, legfinomabb félprofilja ez. Az egyik legeslegszebb vonása Boninak (a rengeteg közül).

De basszus, ha tudtam volna fiatalon, hogy ennyire szépnek lehet látni azt, amit én utáltam...! Hogy mennyire lehet szeretni ezt a bizonyos vonást, amit én legszívesebben kiretusáltam volna az összes fotóról!

Kár, hogy már nem élvezhetem ezt a megnyugvásos állapotot, ugyanis az idő múlása nagyon nem vált a fejem előnyére, és a mondott profil megereszkedett, az orr megnyúlt, toka teremtődött, az arc megkeményedett.. szóval sajna bottal üthetem ennek a szenzációsan gyönyörű vonásnak a nyomát...

11 megjegyzés:

  1. Boni tökéletesen, angyalian gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  2. Én magamat, az arcomat borzasztó csúnyának láttam és látom. A fiam állítólag teljesen rám hasonlít. Amit nem értek, mert ő olyan gyönyörű!

    VálaszTörlés
  3. Bv ❤️❤️❤️

    Zsuzsa, sztem ez siman lehet, a gyerekek mindig szebbek (finom bőr, kis orr, szabalyos fogsor, artatlan tekintet stb).

    VAGY te tudod rosszul, es valojaban te is gyonyoru vagy :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy a gyerekek jobb kiadásaink: en is gyönyörűnek látom a lanyom, aki pont úgy néz ki, mint en ennyi idősen (a fotókon látszik), pedig en sose lattam magam szépnek.

      Törlés
  4. én téged is elég szépnek szoktalak látni, sőt, olyan franciásan szépnek :)

    VálaszTörlés
  5. Jaj, ez ismerős!! Világéletemben utáltam a testalkatomat, az erős csontozatomat és az x lábamat. A nagyobbik lányom örökölte mindezt, mégis, olyan gyönyörű ès csinos! ♡

    VálaszTörlés
  6. Jaaaaj, Martine, de aranyos (és udvarias) (és rövidlátó :))))) vagy , köszönöm.

    SR: na ez az, pontosan! ;-)

    VálaszTörlés
  7. Én is gyönyörködni szoktam a gyerekeimben és valóban szépnek látjuk rajtuk azt is,amit magunkon nem szeretünk annyira, de nekik meg jól áll, szerencsések na!:)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Milyen fura, én ezt sosem fogom megtapasztalni (donorpetesejtes a kislányom aki nem ismer), nem tudom milyen érzés lehet. Kiköpött az apja, de nem ismerjük a donort szóval nem tudjuk. És természetesen százezerszer szebb mint én valaha is voltam.

    VálaszTörlés
  10. Ella, nem mindenki ismeri ezt az érzést. A férjem húgának 6 gyereke és 21 unokája van és SEMELYIKÜK sem hasonlít rá, olyan érdekes.

    VálaszTörlés