2017. szeptember 25., hétfő

Mesedömping

Na, ez bizonyos tekintetben olyan, mint a szoptatás anno. Valamikor tavasszal kezdődött, amikor egy esti kínszenvedős fogmosásnál elmeséltem Boninak azt, amit a mamám mondott pár perccel azelőtt a telefonon: hogy darazsak fészkeltek be a házuk cserepei közé, és ki kellett hívni egy embert a faluból, hogy leszedje a fészket.

Hát komolyan, TÁTOTT szájjal hallgatta. Simán meg tudtam mosni a fogát! Aztán elismételtette mégegyszer, majd mégegyszer. Közben a darázsfamília tagjainak nevet adtam. Elköltöztek egy áfonyabokor ágára. Amelynek a tövében már lakott egy süni, a Henrik. Aztán a három darázsgyerek mindenféle kalandokba keveredett: egyszer az egyiknek eltörött a szárnya, orvoshoz kellett vinni, egy szarvasbogárhoz. Aztán ellátogattak a Vasúttörténeti Parkba, ahol fölültek egy vonatra. Majd egy kutya orrába csíptek, aki később jó barátjuk lett (a Tóni). Egyik éjjel elmentek csillagokat nézni, ahol találkoztak a szúnyogokkal. A szúnyogok épp olyan házat kerestek, ahová be tudnak lopózni, és meg tudják csípni az alvó gyerekeket. Aztán volt vihar is. Meg kikeltek a földből a cserebogarak, és meg akarták támadni az áfonyabokrot. Lett egy szomszédjuk, a hárompettyes katica és a szülei. Lekvárt főztek. Veszekedtek, kibékültek, kölcsönadták egymásnak a játékaikat stb., stb.

És ez a folytatásos Darázsmese segít minket át egy csomó nehézségen, úgymint a reggeli kelés, az oviba indulás, vagy akármelyik hiszti, rosszkedv vagy lustaság. Ilyen szempontból hasonlítható a szoptatáshoz, annak volt ilyen megnyugtató varázsereje. Elég csak azt kimondani, hogy Hol tartottunk a Darázsmesékben?, és Boni elhallgat, megnyugszik, leül és a szemét tágra nyitva issza a szavaimat.

A szavaimat, amelyek nem jönnek nagyon könnyedén, sajnos. Sőt, az az izagság, hogy szörnyen nehezen megy nekem ez a fejből mesélés. Esténként előfordul, hogy ihlet után kutatok a neten, és gyakran eléggé bugyuta történetet kanyarintok, minden csattanó vagy tanulság nélkül. De ami egészen elképesztő, az az, hogy Boninak szinte teljesen mindegy. A leglaposabb és leghétköznapibb szorit is kinyilatkoztatásként hallgatja, a legnyomibb történet közben is, ha megállok mondjuk levegőt venni, izgatottan sürget, hogy Iden? Iden? És utána?

Mostanában a három darázsgyerek bogároviba jár, ahol egy pillangó az óvőnő, és legyek, pókok meg muslicák a gyerekek. Az egyik darázs természetesen mindig sír a búcsúzásnál, mert még egy kicsit szomorú, hogy el kell válni a mamájától. Nem tudom, mit remélek, talán hogy enyhítem egy kicsit a szorongását, vagy hogy konkrétumokat kezd el mesélni az oviról. (Még tavaly volt egy ilyen próbálkozásom, akkor báboztam neki, azt remélve, hogy kiszedhetem belőle, hogy mi bántja.)

Velem egy időben, de tőlem függetlenül (hiszen fogalma sincs, hogy mit mondok Boninak*) az apja is elkezdte ezt a mesedömpinget. Papagájokról, vonatokról, elefántokról. De ő annyira ügyes! Kérdezgetem, hogy honnan veszi ezeket a rövid, de csattanós meséket, erre mindig azt válaszolja: hát azt mondom, ami éppen eszembe jut!

* Ez azért OLYAN durva.

35 megjegyzés:

  1. Mi pici kora ota sajat mesevilagot epitettunk neki, nalunk tanyan lako kutya-macska-eger-stb. a tarsasag M. meseiben, capa-delfin-balna-stb. az enyeimben, hatha enyhiti a viznemszereteset; es nalunk is messze en vagyok a fabtaziatlanabb szulo. Boni gondolom nem ismeri Bogyot es Babocat, abban van a sokfele bogar, de hidd el azoknal egyszerubb, helyenkent bugyuta sztorikat nem nagyon tudsz mondani.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez a Darázsmese mennyire nagyon cuki! :)))

    VálaszTörlés
  3. Ez így nagyon jó! És lett egy újabb kulcsod Bonihoz:) Mi is sokszor meséltünk akármiről, mert lényeg az volt, hogy a gyerek mondott bármit és arról szólt a mese, legyen az eltévedt villamos, vagy vásárló kiskutya. Viszont ha neveket is kapnak akkor érdemes következetesnek lenni, mert a gyerekek észreveszi ha "rosszul mondod" a mesét:) meg voltak tanmeséink is Pukkancsról a kisfiúról, aki nem szeretett pakolni meg ilyenek, azokat le is írtam Vió meg rajzolt hozzájuk:)

    VálaszTörlés
  4. Mennyire aranyos. :-) Nem szokott olyan lenni, hogy keri, meselj valamit ujra el, de te mar nem emlekszel ra?

    VálaszTörlés
  5. Nem, egyelőre nem, eddig én vagyok az, aki jobban emlékszik. És sajna Dani, Marci és Jani a nevük a darazsaknak, mindig keverem, de még nem vette észre :))

    Nálunk is van tanmese :) amikor Darázs Dani bal lábbal ébred, és mindenre csak morog és semmihez sincs kedve. Ezt GYAKRAN elmesélem :))) De jó ötlet ez a nem szeret pakolni, ellopom. :) Úgyis aktuális nálunk! (sóhaj)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Berg Judit Hisztimeséit nem ismered? Azok között van egy rendetlen kisfiú, akinek elköltöznek a játékai...

      Törlés
    2. Nem ismerem. De milyen jó ötlet (ilyenek miért nem jutnak eszembe?!), asszem megvan a komplett ma esti mese :))))

      Törlés
  6. Hangosan röhögök és kicsit könnyezem is, írj még meséket és illusztráld őket. Bonimesék.

    VálaszTörlés
  7. Küldök neked Pukkancsokat ha akarod:)- ültesd át, teljesen durva, hogy 2011-ben írtam és semmire nem emlékszem belőlük:)

    VálaszTörlés
  8. Ahh, nálunk a gyerek apja tudja ezt. Nekem sajna nulla a fantáziám. A fiúk biztosan ezekre a mesékre fognak emlékezni, nem az én hosszú és kitartó meseolvasásaimra (=irigy vagyok fenemód)

    Te Tamkó, egyszer írhatnál arról, milyen is egy ilyen kétnyelvű kapcsolat belülről. Nálunk a legnagyobb épp most komolyodott bele egy ilyen kapcsolatba, ami elég jól működik, de valahogy nyilvánvaló, hogy az érzelmi árnyalatok eltűnnek. Hiányzik a közös gyerek-fiatalkori bázis, amire epithetnének, és ez sok félreértést szül. Elmúlik ez? Vagy nem jellemző igaziból, en látom rosszul? Vagy idővel lesznek közös emlékeik-élményeik, és egyszerűbb lesz minden?
    (Tudom, rengeteg az időd, hogy ilyen kérdésekre válaszolgass...)

    VálaszTörlés
  9. Érzelmi árnyalatok a nyelv miatt tűnnek el? Pedig a nagyfiú nagyon jól beszéli az adott nyevet, nem? Kulturális utalásokat, szóvicceket érti, ugye?

    Közös gyerekkori-fiatalkori bázis: ezt már jobban értem. Nálunk a férjemmel ez nem hiányzik, de észre szoktam venni, hogy ha (nagy ritkán) barátságokat kötök, akkor igen, nincs meg az, hogy alsóban milyen zenékre lassúztunk, ilyenek. De ez valamennyire bepótolható, mert ha az élmények nem is lesznek közösek, legalább tudom, miről van szó. (láttam a híres kultuszfilmeket, tudom, hol nyaraltak anno az emberek stb.) Kicsit úgy, mondjuk mint az Errdélyből származó barátnőm, akinek nem volt Túró Rudi, meg nem ugyanazokat a műsorokat nézte, de azért tudja, hogy miről beszélek. Bár lehet h a nyelv miatt ez nem jó példa.

    Nálunk inkább a nyelvi finomságokkal van baj, néha úgy érzem, nem vagyok elég egyértelmű franciául. És persze baromira sajnálom, hogy a férjem nem tudja, mit olvasok (még mindig a Világló részleteket :))) De a legrosszab mostanában tényleg az, hogy nem érti, milyen világmegváltó beszélgetéseket folytatot Bonival :((

    Ilyesmire gondoltál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, erre is, és arra is, amit egyre inkább érzek, hogy milyen nehéz is érzelmekről beszélgetni idegenül, mintha kultúrafüggő lenne, hogy mit értünk ugyanazon az érzésen. A szó lefordithato, de az érzelmi tartalma egészen más egy hollandnak pl., mint nekem. En ezt tartom nehezen athidalhatónak, mert ez ugyan megtanulható ( mint egy autistanak felismerni az érzéseket ) , de nem érezhető.
      Huhh, de nehéz ezt jól megfogalmazni....

      Törlés
    2. ez de jó téma! szerintem tök jól megfogalmaztad! kecs, neked nincs blogod, amiben erről írsz? :)
      én azt vettem észre, hogy aki ilyen 'kelet-európai', azzal sokkal jobban értjük a gyerekkori tapasztaláson alapuló jelentéseket. pl az ausztrál barátnőm mintha teljesen más dimenzóban lenne és nőtt volna fel, de tényleg!
      párkapcsolatban meg szerintem annyira kimerítő ez, hogy már-már elszomorít. és nem is feltétlenül az, hogy nem tudja, ki az a mézga géza, hanem, hogy egy tőlem annyira eltérő nevelést kapott a (hülye jelző, de) nyugati-keleti különbségek miatt, hogy sok dolgot inkább meg sem próbálok elmagyarázni, úgy sem érti meg. és bár én eléggé laza vagyok, nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire kihat rám az, hogy szabályok között nevelkedtem, sokminden be volt kategorizálva, hogy lehet, vagy nem lehet. míg máshol ezt szabadabban kezelték és az így felnövő emberek sem azon gondolkoznak egy helyzet láttán, hogy hogyan 'kell', vagy hogy lehet-e, vagy nem lehet, hanem egyszerűen csak csinálják, ahogyan gondolják.
      ezt csak különbségként mondom, nem értékítéletet mondva! :)

      Törlés
    3. Remek tema es teljesen egyet ertek veled. A parom ir es annyira mas az ertekrendunk, hogy az valami dobbenet. En ezt annak tudom be, hogy mashogy nottunk fel. Nyugat-Kelet ahogy te is emlitetted. Nem tudom, melyik a jobb mert neha en ugy vagyok ezzel, hogy attol meg, hogy tojasos leves meg cukros teszta volt a kaja tobbnyire es mi nem szoltunk semmit es megettuk az nem azt jelenti, hogy jol is esett. Epp tegnap volt egy kis flashback a lengyel kollegammal. Erkezett hozzank neger csok a munkahelyemre (soha nem lattam meg Irorszagban rendes negercsokot) es futolag megemlitettem, hogy ez a gyermek korom egy dobozban. Erre megszolal, hogy ne felejtsd el, mi mindannyian a kommunizmus gyermekei vagyunk.. :)

      Törlés
    4. Tamko, es hogy tetszik a Vilaglo reszletek?
      (én a masodik kotet elejen jarok)

      Törlés
    5. Violet, konkrétanmilyen különbségekről van szó?

      Érzelmek: én abszolút nem vettem észre, hogy nyelv vagy kultúra miatt nem tudnánk egymást megérteni. Ha japán vagy indiai lenne a férjem, talán, na de egy francia? vagy csak lehet, hogy már nagyon régen (20 éve) nem élek otthon és nagyon rég óta (17 éve) vagyok a pasimmal, nem tudom. Közben ért minket annyi közös élmény, hogy abból bőven gazdálkodhatunk. Tény, hogy a Mézga Géza-dimenzió nincs meg, meg nem tudja, hogy mit jelent a Rigó utcában nyelvvizsgázni - de a mai 20 (vagy akár 30) éveseknek is elég távoli mindez, nem?

      Világló részletek: IMÁDOM. Elgondolkodtató, vicces, benne van Mo története összesűrítve, könnyen olvasható, választékos... szuper! Az első kötet második felénél tartok. Ha a végére érek, asszem újrakezdem. És neked hogy tetszik?

      Törlés
    6. hát gondolkozom rajta, hogyan magyarázzam el, de valószínűleg egy kommentben ennél jobban nem tudom, plusz a 20 év külföldön élés elég hosszúnak tűnik ahhoz, hogy ezek már ne tűnjenek fel. (17 év együttlét meg egy örökkévalóságnak tűnik! :) )

      Törlés
    7. Az, hosszú, meg örökkévalóság! :))

      Igen, ez a téma (is) olyan, hogy konkrét példák nélkül, általánosságban nehéz róla beszélni. De tényleg nagyon érdekes!!

      (és nem, Kecsnek SAJNOS nincs blogja, pedig én is nagyon SZÍVESEN olvasnám :)))))

      Törlés
    8. No ez például megnyugtató, hogy egy jó párkapcsolatban kialakul a közös megértés (rájöhettem volna magamtól is, végülis teljesen logikus...)
      Sajátélményem az, hogy minél jobban bírok egy nyelvet, annál érzékenyebben reagálok az árnyalatokra és annál jobban érzékelem , hogy milyen könnyű érzelmi,de akár praktikus/szokásbeli dolgokban melléfogni. Mint pl. a múltkori történeted az ovis csoportokról. A zsigeri reakció az, hogy az anyjukat, aztán körbenézel a francia szülőkön és rájössz, hogy itt senki nem érti mi is a bajod.

      Törlés
    9. Egyébként azóta beszéltem sok szülővel, és mindenki sajálja, hogy szétszedték a régi csoportot. Csak valahogy a reakció más, könnyebben elfogadják sztem.

      Törlés
    10. Nekem is tetszik! :) Azért vettem meg, mert láttam az Alindás beszélgetést Nádassal, és beleszerettem a pasiba! Elképesztő és szívbemarkoló ahogy pl. az ostrom utáni Budapestről ír.
      Sajnos lassan haladok vele, mindig azt érzem, hogy legalább 2-3 óra kellene egyben, hogy jobban belemélyedjek. Ez nyáron jobban megvolt.
      És kíváncsi vagyok a végére nagyon! :)

      Törlés
    11. Meg fogom nézni én is azt az interjút! Es ugyangy vagyok vele, mint te: nyaron tok jol haladtam, most a nehezebb részeket félálomban, egy munkás nap után nem mindig birom elolvasni, elalszom. Az ostrom részletei elképesztoek. Nagymamám olyan "lazán" beszélt az ostromról, en meg nem kérdeztem bele (már sajnálom).

      Es en csináltam egy családfát, így tok jol tudom kovetni :))

      Törlés
    12. Anais, elkezdtem nézni a műsort, de abbahagytam annál a résznél, amikor Alinda a könyv utolsó négy sorát akarta idézni.. Spoiler!! Majd ha befejeztem a könyvet, visszatérek az interjúhoz.

      Viszont tényleg nagyon szimpi Nádas, és egyre komolyabban gondolom, hogy rögtön újraolvasom, amint befejeztem a könyvet. Annyiféle olvasata, dimenziója van és olyan részletességgel ír, lehetetlen mindent egyszerre befogadni!

      Törlés
    13. Mekkora otlet a csaladfa! :)
      Upsz, erre nem emlekeztem bocsi!
      Elkepeszto, hogy mennyi hattermunkat vegezhetett ehhez a konyvhoz, nagyon erzodik, a tortenelmi alapossag. es kozben meg annyira finom es erzekeny az egesz mű...tényleg mindig ra kell hangolodni.
      Lattam vele a nyaron a Margofeszten egy beszelgetest, ott is lenyugozo volt. Legalabbis engem lenyugoz amikor valaki ilyen erzekeny, muvelt, van humora es sírnivalóan gyonyoruen fuzi a mondatokat.
      Kívancsi vagyok milyen lesz neked ujraolvasni! :)

      Törlés
  10. Nálunk is a saját mesék működnek a legjobban, teljesen mindegy mi a történet, az a lényeg, hogy a mi mesénk legyen. A darazsak mellett a kisfarkas, aki tüskébe lépett, a legkisebb medvebocs, aki elveszett, aztán nagyon sok sztori a bölcsis barátnőjével Lucával történik. Én is úgy látom, hogy ezek a kedvenc meséi és mondja is, hogy ne könyvből meséljek, hanem a számból.

    VálaszTörlés
  11. "Számból": de édes :)) Nálunk szerencsére mennek a könyvek is, különben nagy bajban lennék! ENNYI fanntáziám végképp nincs! :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy csinálj illusztrációkat a Darázsmesékhez! :) :) :)

    VálaszTörlés
  13. A sminket rajzon kicsit mehre emlékeztettel, de mar átlátom a szitán: darázs az! :)

    VálaszTörlés
  14. Köszi a tippet, tegnap este azzal vetettem véget a nemakarokaludnimenni hisztinek, hogy elmeséltem, Laci papa hogy kergette el a darazsakat a tető alól :) a gyerek tátott szájjal hallgatta, helyben még egyszer el kellett mondanom, és ma újra. Én amúgy a napját szoktam elmesélni meg könyvet olvasok neki, a számból nem jönnek olyan gördülékenyen a történetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk kiskoromban az esti mesére való felszólítás így hangzott (tőlem): mondjad a mai napot! És akkor el kellett mesélni, mi mindent csináltunk aznap :) (Ma is használjuk a fordulatot egyébként.) Aztán egy időben a születésem története érdekelt mindennap :D

      Törlés
    2. Gyerekpszichológusok sűrűn bólogatnának :))

      Törlés
  15. Bv, hát mit csináljak, kicsit rá vagyok kattanva a témára :)))))

    2i: nem mondod! :) össze kéne dolgoznunk Darázsmese ügyben :) és igen, a gördülékenység a probléma nálam is, néha a gondolataim csak egy mondattal vannak előrébb, mint az aktuális sztori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezzel mi a baj? Mármint a gördülékenységgel? Szerintem a lenyeg a mesélés maga és nem a sztori v az hogy őrületesen magasröptű legyen a történet. Most hoztam egy konyvet Lnek, amit Emma Thompson itt esvalaki illusztrált és olyan sz*R a mese és olyan rosszak a rajzok, hogy nem hiszem el, hogy megért egy magyar kiadást is. Neked sokkal jobb rajzaid vannak!

      Törlés
    2. Nagyon sok a rosszul megírt, rosszul fordított és/vagy igénytelenül illusztrált mesekönyv :((( résen kell lenni!!

      Törlés