A mamám szerint alaposan elrontjuk ezt a gyereket: neveletlen, hangos, fegyelmezetlen. Amúgy tényleg az, de két dolgot felejt el ilyenkor a saját anyám. Egyrészt figyelmen kívül hagyja a gyerek jó tulajdonságait (kedves, érzékeny, érdeklődő, tanulékony), másrészt pedig azt, hogy még csak 3,5 éves!
Itt jegyzem meg, hogy nem érzem én ördögtől valónak azt, ha egy szülőnek végső elkeseredésében eljár a keze, és felpofozza a gyerekét. Nyilván nem kívánatos, nem ajánlott, de vannak olyan pillanatok, hogy engem is csak az elveim tartanak vissza. Ennél sokkal elfogadhahatlannak tartom azt, amit a mamám Bonival, és anno velünk is csinált: a verbális erőszakot. A szinte folyamatos ingerültséget, türelmetlenséget, duzzogást, sóhajtozást és rossz kedvet.
Hetente 2-3 napot töltünk náluk. Amikor megérkezünk, még tartja magát, még nem szól be, de elég egy óra, és már idegbeteg. Olyan is volt, hogy mielőtt visszamentünk volna Pestre, és még nálunk megvacsoráztunk, a mamán tüntetőleg kivonult a konyhából a kertbe, hogy "ő ezt nem bírja nézni" - ugyanis gyakran akkor szakad el a cérna, amikor Boni eszik (tényleg válogatós, malac, ficánkol a széken stb.).
Simán mond olyanokat, hogy Bonikám, borzalmas vagy! (mert pl. kézzel eszik) Szerencsére Boni még nem veszi le a durvaságot, de nekem torkomon akadt a szó (és emlékek jöttek elő). Vagy ma: Bonikám, én kikapcsoltam a rádiót, de most akkor te is kapcsold ki magad! (mert hangoskodott). Számomra ez a két mondat az elfogadhatatlan kategória. Szinte szégyellem ilyenkor a saját anyámat. Sőt, arra szoktam ijedten gondolni, hogy mi lenne, ha most Z-vel mindketten meg találnánk halni, ki nevelné fel Bonit? Kinek lenne annyi türelme, energiája, ideje, elköteleződése, amennyit csak a szülői szeretet képes adni?
Visszatérve a mamámra: amikor eldurran az agya (nem tudom ezt másképp hívni) tőlem meg ingerülten olyan gonoszkodó kérdéseket tesz föl, hogy Bonika otthon sem pakol el maga után? meg hogy: Szerinted hogyan fogja megtanulni értékelni az ételt, ha paradicsommal játszhat? és: Nálatok akkor bio répával szokott főzőcskézni?
Az igaz, hogy mi a húgommal szobanövények voltunk Bonihoz képest, idomított és jólnevelt kislányok. Nincs is sok jó otthoni emlékem a gyerekkoromból. Már értem a húgomnak azt a régesrégen nekem szegezett kérdését, hogy tulajdonképpen miért lettek az anyánknak gyerekei?!
Úgyhogy hiába tudja olyan jól a mamám elméletben, hogy hogyan kell gyereket nevelni - én vagyok a világon a két emberből az egyik, aki PONTOSAN tudja, hogy mennyire nem csinálta jól.
Csak sajnos nem mondhatom meg neki.
Mert úrinő vagyok, mert nem akarok konfliktusokat, mert nem akarom megbántani, mert én sem csinálom tökéletesen, mert természetesen jót akar(t), mert biztos nem is tudott volna máshogy gyereket nevelni, mert nem is tudnám hogyan megfogalmazni. És mert a sokkal tapintatlanabb húgom pár év múlva, amikor Jonatán lesz bonikorú, ÚGYSEM fogja tudni megállni, hogy ne olvasson be az anyánknak.
Ó,éppen ma mondta a barátnőm,hogy ő egész gyerekkorában nyűgnek érezte magát a szülei hozzá viszunyulása miatt.De,most már tudja,hogy nem így volt,csak valószínűleg pont olyan fáradtak voltak mint ő most kétgyerekes anyaként.
VálaszTörlésAbban az időben nem mi voltunk a felnőttek,nem láttunk "úgy" bele az életükbe.
De pld tudom,hogy az én anyám is sokszor heti 5 napban 12 órázott.
Másrészt,meg tökre elfelejtik milyen egy ekkora korú gyerek.:O
Néha magamon is ki vagyok akadva,hogy nem tudom felidézni milyen volt a lányom 2 évesen.Csak lesem a róla készült videókat,hogy jéééé...
Csak 7 éves most.
Nyilván nem tudom mi volt\ van nálatok.Nem veletek élek.:D Csak gondoltam leírom,nem okoskodásnak szánom.;D Én még mindig nem hiszem magamról,hogy tudom a tutit.:D
En egeszen idáig mentegettem az anyámat, főleg a húgommal folytatott beszélgetések során. Most úgy érzem, tisztán látok mindent: az anyámnak egyszeruen nincs turelme a gyerekekhez!! Nem is volt amikor velük éltunk, és most sincs, amikor alig látja az unokákat, és igazán szemet hunyhatna afelett, hogy koszos lesz minden, amikor Boni eszik.
VálaszTörlésEzért írtam,hogy ezt te tudhatod csak.Nem mentegetni akartam anyukádat,tényleg te látod és érzed ez milyen mértékben gáz.:\
TörlésBevallom én arra számítottam,hogy anyukám tök oda-meg vissza lesz az unokáitól.Szereti is őket,ő pld mindent hagy nekik.
De mégsem lett az a tipikus nagyi.Végre nyugdijjba ment az idén.Már alig vártuk.Hát mostananra már lassan be kell magunkat írnunk a naptárjába.:O
Én a húgod vagyok:), de nem kell beolvasnom, megteszi helyettem a lányom, aki nem szeret a nagyival lenni és ezt rendszeresen közli is vele. Nem tudom, hogy a te anyukád hogy van vele, de az enyémből az hiányzik, hogy a rendes étkezés es az egyenesen ülés mellett mégis az legyen a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Hogy a gyerek jól érezze magát, szeressen velünk lenni, jó legyen otthon lenni meg hazaérkezni. Az enyém is így eszik, mondjuk nem válogat, de felugrál evés közben. Minket csak az borít ki, ha valami olyat csinál, amitől baja lehet. Pár hete mindenáron rá akart állni egy labdára, hiaba mondtam, hogy ne tegye, végül hanyattvágódott és akkorát koppant a feje a betonon, hogy azt hittem ott marad. De volt ilyen sztorink a játszótéren a biciklitaroloval is, könyörögtem, hogy ne másszon be, elesett, üvöltött. Ezen túl a "normális" rosszaságokon nem akadunk fent. Mi tényleg jól idomitott kiscicak voltunk...
VálaszTörlésJézusom, az a koppanás :((((((
VálaszTörlésDe tényleg testverek vagyunk!! En sem értem, miért nem lehetne orulni annak, hogy egyutt vagyunk, jol vagyunk, meleg van (haha :)), ehelyett miért kell műsorozni azon, hogy paradicsommal főzőcskézik a gyerek és leeszi magát vacsi kozben! Kit érdekel???
Erdekes, Boni még nem vette le nagyon, hogy ilyen szigorú a nagyanyja. Egyszer már a férjem is azt mondta, hogy ne jojjunk tobbet, mert szerinte csak zavarjuk a mamámat. De Boni annyira szeret itt kenni, hogy én amondó vagyok, amíg jó neki, addig lelkesen jovunk.
Nálunk pont forditva. Nagyinál mindent lehet és nagyi szerint a kisember hibátlan, tökéletes istenkirálycsászár. Ha raszolok, ramszol, hogy hagyjam a gyereket.
VálaszTörlésIdegesítő de persze mindenkinek kell egy hely, ahol tulszeretik.
:-D igen, ez a jobbik eset
TörlésSzerintem a gyerekek megszokják azt hogy más ember másként bánik velük. Anyukám sem szereti a hisztit, ha Zselyke elkezd nyávogni csak rászól hogy tessék abbahagyni Nagymami ezt nem szereti.
TörlésNálunk meg több órás nyávogások vannak ugyanazért a dologért (pl. az 1500 forintos fogkrémeket nem nyomkodjuk ki és kenjük szét a földön napi két tubussal).
Ja igen kimaradt hogy a gyerek egyből abbahagyja a hisztit ha Anyukám rászól. Nálunk meg akkor zendít csak rá igazán...
TörlésAmíg csak főzőcskézik semmi baj nincs, nyilván ha a kezével marcangolná és kenné a levét a ruhájába annak a paradicsomnak, vagy dobálná, azt te sem hagyná. Türelem és egyensúly, no meg a módosult tudatállapot amiben minden kisgyerekes szülő él, aki imádja a gyerekeit:) -
VálaszTörlésaz hiányzik anyukádból. Sajnálom:( Mi sem játszottunk az étellel és a gyerekeim se, mégis a kedvenc videóm az, amin Leila a dióstésztával bábozik és beszélget- Te kukac.... -
Amikor anyukám közölte, hogy a húgomat azért vállalták be, mert kellett a támogatáshoz. Persze engem hagytak sírni, nem "kényeztettek" így el stb. Nagy volt nálunk is a gyerekszeretet...nem is bíznám a szüleimre soha a sajátomat.
VálaszTörlésSame here. Mondjuk én mar többször beolvastam neki. Legutóbb az egyhetesre tervezett családi nyaralásról utaztunk vissza haza a két gyerekkel, mert már nem bírtam hallgatni, hogy ne játsszon a kertben a kerti csappal, mert sáros lesz a föld(!), ne vizezzen a zuhannyal esti fürdés közben, mert drága a víz, ne futkározzon a ház körül, ne ugráljon békaugrásban, mert zavarja, ne álljon fel az asztaltól, ha már nem éhes, várja meg, amíg mindenki befejezi, ne ölelgesse a testvérét (három hónapos), mert az fáj neki (a kicsi meg se nyikkant, semmi baja nem volt), NE, NE, NE... semmit se. Akkor telt be a pohár, és hívtam a férjem, hogy jöjjön értünk, vigyen haza minket, amikor a gyerek a nagyanyja ízléséhez képest túl sokáig tartotta nyitva a hűtőajtót, amíg valami ételt keresgélt, és a nagyi dühösen kifakadt, hogy látszik, hogy ennek a gyereknek otthon MINDEN meg van engedve.
VálaszTörlésÉs ugyanúgy el van ámulva, hogy mi a nővérünkkel sosem csináltunk ilyen dolgokat. Nem, ja, mert abban a pillanatban, hogy bármit tettünk volna, ami nekik nem tetszett, apám kezéből csattant a pofon... (Én speciel egyetlen egyszer sem tartom elfogadhatónak a fizikai bántalmazást SEM.)
Amikor a nagy még csak mászott vérre menő vitákat vívott velem, hogy járóka nélkül KÉPTELENSÉG felnevelni egy gyereket, ha nála akarjuk hagyni, akkor ott csak járókában lehet, mert ő nem arra figyelni, hogy hol játszik a lakásban. Értsd: ő aztán egy percig sem akar játszani vele, az fárasztó, legyen el egyedül a járókában, mert mi a tesómmal így nőttünk fel, és ez a normális.
Ez nem csak a bántalmazástól függ szerintem rám aztán sosem emeltek kezet én is járókában éltem (nagymamám vigyázott rám akinek nem volt jó az egészsége) és már nagyobb koromból jól emlékszem hogy soha meg sem próbáltam olyasmit csinálni, elvenni ami a felnőtteké volt. Gyakran el sem mertem kérni még a könyveket sem.
TörlésA tesóm meg pont olyan volt mint a mai gyerekek.
Nem, nem is mondtam, hogy attól függ. Vannak gyerekek, akik eleve kevésbé aktívak vagy érdeklődőek (vagy más érdekli őket). Viszont én nem ilyen voltam, és a fizikai/verbális bántalmazással, illetve félelemkeltéssel tartottak "kordában".
TörlésEgyébként a járókában tartás remek módszer arra, hogy a gyerekből az elejétől fogva kiöld a felfedezés iránti igényt, úgyhogy ha abban nőttél fel, nem csodálkozom, hogy később sem próbálkoztál olyasmihez nyúlni, ami nem a tiéd volt.
"A tesóm meg pont olyan volt mint a mai gyerekek."
TörlésMilyenek a mai gyerekek? (Akiknek mellesleg mi vagyunk a szülei.) Ha a tesód is olyan volt, akkor ezek szerint régen is voltak olyan gyerekek. Ő miért volt olyan? Te miért nem?
Fogalmam sincs miért volt olyan. Azt gondolom egyrészt alaptermészet, másrészt meg valahol logikus hogy egy többedik gyereknek erőszakosabbnak kell lennie mert mindenképp kevesebb figyelem fogja körbevenni mint az első gyereket.
TörlésArra értettem hogy olyan mint a mai gyerekek amiket Tamko leír hogy az Anyukája kifogásolja Boni viselkedésében. Szerintem ma nagyon kevesen problémáznak olyasmin hogy a gyerek hangos meg disznolkodik vagy felugrál evésnél, ma ez természetes. De a 70-es években az ilyenekért a legtöbb esetben rászóltak a gyerekre.
Szemüvegváltás: nagyi vagyok, két unokával:D. Romániában az volt a "szabvány", hogy anyuka szül, négy-öt hónap múlva visszamegy dolgozni, bölcsi vagy dadusok végtelen sora, ki ahogy tudja.
VálaszTörlésKötödő nevelésről, igény szerinti szoptatásról, stb., stb. évtizedekkel később olvashattam, most meg - hála a blogoknak is! - tovább művelődöm:D.
Feltételezem, hogy anyukád is dolgozó nő volt, a nem kifejezetten gyerekbarát szocializmusban.
Fehér holló volt a segítő férj, sehol az eldobható pelenka, a bébiételek, egyéb - ma már természetes - könnyítések. Lásd második műszak.
Ilyen feltételek mellett - nem felmentésképpen, csak árnyalásként - valamennyivel talán érthetőbb a szigorúság.
A beolvasást olvasva meg szomorú leszek: nekem rossz, legyen neki is:-(.
1nagyi
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésSzerintem Tamko húga csinálja jól. Ő már előrébb tart a leválási folyamatban. Nincs abban semmi rossz, ha az embert szembesítik a hibáival.
TörlésBeolvasás: Sajnos sokkal több mindenről van még szó (többek között olyanokról, hogy ötéves koromban évre elhagyott), semmit csupán arról, hogy "nekem rossz, legyen rossz neki is". De amúgy igen: neki miért kéne bárgyú tudatlanságban leélnie az életét, ha a gyerekeiét meg elb.szta? A hátralévő egy-két évtized már nem számít, legyen továbbra is szar, mert ugyanazt csinálja?
VálaszTörlésAz én apám speciel a seggét is kinyalta, minden ellátott körülöttünk. Anyám egyszerűen lusta és kényelmes, nem csak a gyereknevelést illetően, hanem minden másban is. A viszonyunkat nem az rontotta el, hogy nem volt igény szerinti szoptatás, meg hordozás.
De az az én esetem, mindenkinek megvan a saját története.
Még csak az elejét olvastam:
VálaszTörlésMit szólna Anyukád egy valóban eleven rosszalkodó gyerekhez? Ha a malac evés meg a hangoskodás is gond?
Egyébként én is úgy gondolom hogy a hirtelen feszültséglevezetés miatti rákiabálás kézreütés sokkal enyhébb mint a sóhajtozás ingerültködés. Nekem a régi szomszédasszonyom mondta még Zselyke őskorában hogy ha már nagyon üvölt üvöltsek vissza én is. Nem mertem megpróbálni csak néhány hónapja. Hát sokkal jobb. Volt már olyan hogy egy ilyen üvöltözésbe a végén mindketten elnevettük magunkat.
Egyébként bennem fel nem merülne Anyukámat a hibáival szembesíteni. Pedig neki is volt, én úgy gondolom nem véletlenül lettem végtelenül szorongó, stresszes, álandóan félő és vészmadárkodó. Valaki ilyennek nevelt, azaz olyan környezetet teremtett hogy ilyenné váltam. Pedig most állandóan szíd Anyukám hogy mit aggódok, miért nézem nagyítoval a gyereket hogy van-e valami baja, stb. stb.
VálaszTörlésHa elkezdenék vele ezen vitatkozni jobb lenne?
Igen, jobb lenne. :) Na, nem a véget nem érő játszmázásról beszélek, kölcsönös megjegyzésekről, odamondogatásról, hanem annak - magad előtt is - őszinte felvállalásáról, hogy neked valami nem jó, teher, és ebből többé nem kérsz. De ez nehéz, nem megy csettintésre, és valóban a legtöbben nem is gondolják úgy, hogy nekik erre szükségük lenne, vagy bármi megváltozna tőle. Ez is a mi generációnk többségének a nyomora.
TörlésMondjuk az is egy veszélyes út, ha az összes hibánkért/problémánkért valaki más (pl az anyánk) a hibás...mióta gyerekem van, sokkal óvatosabb vagyok az "ilyennek neveltek"kijelentéssel, ráadásul ikrekkel látom pontosan, hogy ugyanaz az anya ugyanabban a környezetben két teljesen különböző gyereket nevel(het) fel.
VálaszTörlésNem veled akarok vitatkozni, mert igazabol egyezertek, csak tudom, hogy ezen a ponton szokott jönni az az érv, hogy ugyanazon anya másként bánik a gyerekeivel, különbözö visszajelzéseket és megerösitéseket ad, általában nem tudatosan, a különbözö koru és nemü gyerekeinek.
TörlésDe a genetika szerepe tényleg jóval nagyobb mint azt sokâig hitték. Hálistennek.
Dehogy felelősek az összesért! :) Egy intelligens ember, szerintem nem _mindenért_ a szüleit hibáztatja. De az se oké, hogy "jajj, nehogy öszetörjük a lelküket, ne mondjunk semmit, most már úgyis mindegy".
TörlésEgyetértek, irtam is errol valamikor. Miota gyerekem van, a genetikàban hiszek, nem a nevelésben :))) Ella, a te hùgod is tok màs, ugyanazzal az anyàval, akkor ez hogyan lehet?
VálaszTörlésBeolvasàs: hat lehet, hogy a hugom sok mindent jol csinalt az életében, de az emberi kapcsolatait tuti nem jol alakitja a sündisznó természetével. Az anyànk lehet h turelmetlen, inderult, veszekedös, de alapjaban veve nagyon joindulatù, igyekvö. Engem zavar, hogy hulye tanàcsokat osztogat, de szerencsére én (a hugommal ellentétben) meg tudom vonni a vàllamat, el tudok vonatkoztatni ettol és meg igy is jol tudom érezni magam a szuleimmel. Akkor meg minek generaljak konfliktust? Hat nem mindigy màr? Szamomra elképzelhetetlen lenne csaladi nyaralàsról ket nap utan dérrel-dùrral hazamenni (hugom màr megtette!), én inkabb probalnam elvenni a konflikusok élét, javìtani a hangulatot. Egy lùzer vagyok, na :))))
A hugod mennyi idöt tölt velük átlagban?
TörlésElső gyerek és második gyerek szindróma. Első gyereket úgy rontják el hogy szorongó lesz, megfelelési kényszeres. Másodikat úgy hogy prőbálnak vagy nem engedni az erőszakosságának és jönnekj a véget nem érő hisztik, vagy úgy engednek hogy éreztetik vele hogy csak az erőszakosság miatt van de nem azért mert egyet értenek vele.
TörlésSzerintem ez is nagyon altalanosito, van meg egy rakat elmelet, amik azzal foglalkoznak, hogy mennyire szamit, determinal a szuletesi sorrend. En meg egyikben sem talaltam meg a tutit. :-) Nalunk en vagyok az elso gyerek, szorongo, megfelelesi kenyszeres, ugyanakkor csaladon belul eroszakosabb, onfejubb, es hisztisebb is voltam, mint a testverem. A hugom ugyanugy szorongo, de sokkal nyugodtabb termeszetu mint en, viszont extra megfelelesi vaggyal meg felem is. A szuleim nem voltak tulkorlatozok soha, odafigyeltek rank,'papiron' szerintem jol csinaltak mindent, megis depresszios, szorongo, nem tul sikeres felnott lettem. Szerintem is inkabb az alaptermeszet a meghatarozobb.
TörlésNem kötözködöm csak érdekel: milyen egy sikeres felnőtt? Mi a siker mértéke?
TörlésEz igaz amit mondasz Névtelen, én csak gyorsan akartam írni valami magyarázatot Tamko-nak hogy miért lehetünk nagyon különbözőek a tesómmal holott ugyanazon fő elvek mentén lettünk nevelve.
TörlésMolly: Az egyik ismerősöm mondta, hogy a gyerekét akkor érezné sikeresnek, ha elérné azokat a célokat, amiket önmagának tűzött ki. Nekem ez nagyon tetszik, mert benne van az is, hogy tudja megfogalmazni mit szeretne és az is, hogy aztán dolgozzon azért, hogy ezeket el is tudja érni.
TörlésHát igen és még jogos is, hogy a saját mércénknek kell megfelelni.
TörlésMásodik gyerek vagyok, és gyakorlatilag ugyanazok a problémáink a tesómmal.
TörlésTamko, abszolút én is a veleszületett jellemben hiszek. Ezért rettenetesen szar, amikor az ember szülei nem fogadják el, hogy te ilyen vagy olyan vagy, hanem belerőszakolnak a saját öntőformájukba, és ez okoz egy csomó - majdnem - végleges deformitást. Hiába születtél valamilyennek, nem ugyanolyan életed van akkor, ha a személyiségedet támogató, terelgető, finoman "nyesegető" szülők közt nősz fel, meg ha 18 éven át - amíg el nem költözöl - módszeresen legyalulnak.
@ Molly Bloom: a sikeres felnőtt boldog, azt érzi, hogy a helyen van. Én akkor érezném, hogy jó útravalót adtam a gyerekemnek, ha azt látnám, hogy elégedett úgy 40 körül és szereti önmagát, a tökéletlenségeivel, a rossz döntéseivel együtt, lenne egy társa, akivel kötődnek egymáshoz.
TörlésEngem nagyon megtalált ez a poszt, ket napja elmélkedem rajta :D
VálaszTörlésNekünk hol jobb, hol rosszabb a kapcsolatunk anyámmal. Egyedül nevelt fel, most is egyedül él, és továbbra is tőlem várja, hogy értelmet adjak az életének. 37évesen. Ősszel félórával messzebb költözünk tőle, szerinte mi most "teleszarjuk az életét". Szuper érzés ez a nagy támogatás. Csak nekem lenne olyan hülye elvárásom, hogy az örömét kéne kifejeznie, hogy normális helyen fogunk lakni, életemben először sajátban, és ha szomorú is amiatt, hogy 15km-rel arrébb, azt elrendezni magában vagy kibeszélni a barátnőivel?
VálaszTörlés