2017. augusztus 26., szombat

Hogyan szerettem meg a komolyzenét?


Nehogy nem voltam nagy rajongója; kifejezetten utáltam. A komolyzene számomra egyet jelentett a cincogó hegedőfutam miatt felhangosított rádióban nekibődülő, majd zuhatagszerűen elölmlő trombita- vagy harsonaszólam következtében papot-csapot otthagyva, a rádióhoz annak lehalkítása céljából odarohanva kapott szívrohammal.

Egy időben sokal beszélgettem egy muzikológussal, aki csak a fejét csóválta arra a problémámra, hogy az én fülemnek a komolyzene túl hangos. Javasolta azonban, hogy hallgassak Borogyint, azt talán kevésbé tűnne.. (itt sóhajtott) fülsiketítőnek. Ajánlott egy konkrét vonóskvintettet, amit valóban nagyon megszerettem, hónapokig hallgattam, majd teljesen a hatása alá kerültem. Ebben az időben történt az is, hogy elmentünk a brüsszeli hangszermúzeumba, ami az összes múzeumélményeim közül is talán a legjobb volt: 8 ezer érdekesebbnél érdekesebb hangszer van kiállítva 4 emeleten, teljesen elképesztő.

Borogyin és a hangszermúzeum: ez volt a két mérföldkő. Aztán jött az a másfél év, amikor a világból kiszakadva, egy teljesen már dimenzióban és új lelki állapotban otthon voltam Bonival. Nem akartam, hogy a rádiót hallgassa a gyerek, rákaptam a klasszikus adóra. Aztán magam is beiratkoztam gitározni, majd szolfézsra. Rájöttem, hogy a komolyzene szerencsére nem egyenlő a monunentális és katartikus szimfóniákkal. A komolyzenei korpusz icipici hányadát ismerem csak, abból sem tetszik minden (a szimfóniákat továbbra sem szeretem). Olyan szavakkal ismerkedem, mint opusz, tétel, nyitány, prelúdium, fúga – mit csináljak, totális ignoranciában éltem eddig. 

Kedvenceim Beethoven zongoraszonátái. Egészen elképesztő, hogy milyen dallamok pattantak ki a fejéből! Például ez. Hát nem gyönyörű? Nem is találok rá szavakat. A közepe-vége felé van egy részt, amit leginkább egy orgazmushoz hasonlítanék. Beethoven után Borogyin vonóskvintettjét hallgatni pedig olyan, mintha egy salátán-grillezett halon élő, fegyelmezett, jó kondiban lévő illető betérne egy csokikrémes, cukormázas, tejszínhabos sütiket áruló cukrászdába.

Amúgy komolyan azon gondolkodom, hogy vagy a gitárt vagy a szolfézst elhagyva, zongorázni tanulok inkább. Nagyon vonz a hangszer teljessége (ugyanakkor ez az ijesztő is benne): hogy a violin- és basszuskulcs is használandó. Képes lennék-e az agyamat kétfelé osztani? Aztán a gitárhoz képest átláthatóbb, lineárisabb, szimmetrikusabb – fekete-fehérebb, írnám szinte akaratlanul.

12 megjegyzés:

  1. jaj, imádom a a monunentális és katartikus szimfóniákat, olyan, mint átúszni az óceánt, vagy két karral húzva felrepülni a felhők fölé, vagy feküdni egy nyár estén a fűben (egy olyan helyen, ahol nincsenek rovarok)

    VálaszTörlés
  2. Engem a komolyzene az emberi hang miatt idegesített. Aztán leesett, hogy nem csak opera létezik :)

    VálaszTörlés
  3. De elismerem pl. 7. szimfonia méltósagteljességét, csak hallgatni nem nagyon tudom. Talan koncerten jobban tetszene.

    Az operák szeretetéig en sem jutottam el. Még? :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, az éneklés, különösen a női szopránok befogadásáig én sem tudok eljutni - de a nagyszimfóniákért rajongok :)

      engem épp a zeneakadémia riasztott el sok időre, mert moccanni sem volt szabad a nyikorgó és kényelmetlen székekben - bezzeg, ha itthon hallgatom fekve vagy akár takarítás, pakolás közben!

      Törlés
  4. Az elmúlt években napi 1 órát autózok a két gyerekkel a munkahelyemre, illetve a mellette található bölcsibe/oviba. (off: fenséges volt a héten elkezdeni a tanévet, kocsival 2 perc távolságra csökkent ez a költözéssel :D) No persze az út során ment a rádió. De én alapvetően a rock és metál közti irányvonalat hallgatom. A rádiók popzenéjétől rosszul vagyok, a gyerekek meg a Mudvayne-től... Tehát maradt a klasszikus zene, mint alternatíva. Ők nagyon élvezik, nekem meg kirándulás. Ha én nem művelődtem ebben a műfajban, legalább nekik épüljön be a zene ilyen irányú szeretete. Nem zárkózom el, egyedül az operák, amik hideg borzongással töltenek el. :)

    VálaszTörlés
  5. Én Beethoven zongoraversenyeit imádom. Főleg az utolsót! Annyira gyönyörű, hogy el nem tudom mondani.

    VálaszTörlés
  6. Tegnap meghallgattam a belinkelt kedvenc zongaroszonátákat és rá kellett jönnöm, hogy nekem a komolyzene az az opera. Maria Callas vagy Anna Netrebko hangja valami elképesztően gyönyörű. Milyen sokfélekeppen szerethetjük a komolyzenét! Mutatok 2 népszerű, könnyen hallgatható darabot: Flower duet - Anna Netrebko & Elina Garanca (Lakmé de Delibes: https://m.youtube.com/watch?v=Vf42IP__ipw . És a zseniális, iszonyúan tehetséges Maria Callas-szal La mamma morta: https://m.youtube.com/watch?v=5oZi2fovnZQ

    VálaszTörlés
  7. Nekem a legkedvesebb Ő: https://www.youtube.com/watch?v=REu2BcnlD34 (Bach csellószonátája) és Ő: https://www.youtube.com/watch?v=gTKsHwqaIr4 (Smetana Moldvája). Rajz órán mindig kiszemelek egy korszakot, amihez projektet illesztek, benne műv. töri és a korszakra jellemző zene. Imádják a gyerkőcök már egész elsős koruk óta, igénylik is. Nem csak komolyzenét szoktam nekik keresni, mert nem muszáj a torkukon lenyomni, bár az enyéim annyira imádták, hogy már igényelték is órán az aláfestőzenét.
    Gyakran hallgattunk Andy Mckee műveket is, ami már modernebb "komolyzene" https://www.youtube.com/watch?v=JsD6uEZsIsU, Yirumát és meditációs zenét is (chillout is jöhetett :) ) Muszáj a kicsiknek megmutatni, hogy más is létezik, mint a Despacito és gépzene, és ha időben elkezdődik ez a fajta nevelés, akkor felnőtt korukban is igényelni fogják :)

    VálaszTörlés
  8. Merylla. Meghallgattam. Legalabbis az elejét mindkettonek. Nekem ez nem megy!!!! Egyetértek woody allen-nel, asszem o mondta, hogy szép a zene, csak kár, hogy az a nő a középen énekel :)))) bocsi!! De koszonom a linkeket. Érthetetlen, hogy ezt valaki órakon keresztül élvezze. Pedig tudom, h sokan vagytok!!

    Beethoven 5. zongoraversenye: en is imadom, foleg a 2. tételt, az valami elképeszto. Bach cselloszonataja is rajta van a playlistemen.

    Viszont Smetanával, vagy Vivaldival vagy akár Beethoven 9 . szimfoniajaval az a bajom, hogy tul sokat hallottuk, ilyen olyan reklámokban, filmekben, még telefonon is várakozas kozben :((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes. De tk nem csodálkozom, mert nekem meg Bartók nem megy pl, milyen szerencse, hogy ilyen sokféleképpen szerethetjük a komolyzenét.

      Törlés
    2. Bizony, sajnos elcsépeltek lettek sokszor, és nem magát a zenét és az érzéseket hozza elő. Nekem Smetana akkor nőtt a szívemhez, mikor Prágában az ottani filharmonikusok játszották kint a folyóparton. Hatalmas érzés volt, megkönnyeztem, így félre tudom tenni mindig az ellenvetéseimet. Pl. a Négy évszakot is kicsit lerágott csontként tartom számon, viszont a Tél pizzicatos tételét imádom!!! Ez az, amikor nem a vonóval hegedülnek, hanem pengetik. Jajj, imádom! Az szerencsére nincs túltolva.

      Bartókot én sem szeretem, anno tanultam zongorázni, a Mikrokozmosszal ki lehetett volna kergetni a házból. :D

      Törlés
  9. Nekem a vokális komolyzene a szívem csücske, leginkább az olyan művek, amikben kórus is van, és nem csak a kórus miatt, hanem mert én a szöveghez tudok a leginkább kapcsolódni. Brahms Német Requiemje például így lett az egyik kedvencem, szerintem hátborzongatóan szép (és az ötlet, hogy német Biblia-idézetekből rakja össze a szöveget a szokásos latin helyett csak hab a tortán).
    Egyébként a komolyzene sokszor lehet vicces is, az olasz operák meg főleg, persze ha jól adják elő. Pár hónapja láttuk a La Cenerentolát (Hamupipőke), abban a férfi mellékszereplők olyan zseniálisak voltak, hogy dőlt a közönség a röhögéstől! :)

    VálaszTörlés