Mondanom sem kell, hogy kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel olvasom/nézem az anya-fia kapcsolatról szóló könyveket/filmeket. Ezért már régóta beterveztem A szoba (Room) c. filmet, és ezen a hétvégén sort kerítettünk rá... és hát úristen.
Azt hiszem nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy egy olyan nőről és kisfiáról szól a film, akiket egy pszichopata fogva tart egy kis szobában, amin egyetlen ablak van, és amit soha el nem hagyhatnak. Amúgy ha valaki meg szeretné nézni, de nem szeretné előre tudni a végét, nem ajánlom, hogy megnézze a plakátot vagy a DVD-borítót (nem is értem, komolyan, miért tették rá ezt a képet).
A film egy kis remekmű, a színészek (az anya és a kisfiú) zseniálisan játszanak, a nő tavaly Oscar-díjat is kapott érte. Ennek ellenére a film közepén kicsit megbántam, hogy elkezdtük nézni, annyira iszonyúan nyomasztó és lelkileg megterhelő volt – mondjuk gondolom, ez volt a cél, nem is rovom föl ezt a filmnek. Volt egy rész, hogy éreztem: izzadok, ver a szívem és remegek. Aztán meg sírtam, mint a záporeső. Amikor az embernek van egy 3 éves kisfia, és a képernyőn egy 5 éves kisfiúért izgul, az szinte olyan, mintha a sajátjáért tenné...
Tök sok kértést vet fel a film, pl. (SPOILER!!) hogy mennyire másképp élte meg valszeg a helyzetet az anya és a kisfiú, aki a szobán kívül nem ismert más világot, neki ez volt a normális. Aztán hogy miképpen tudja a két érintett feldolgozni a történteket, lehet-e. Éreznek-e nosztalgiát, van-e bűntudatuk. Milyen lehetett a nőnek, amikor bezárult mögötte az ajtó, és a pszichopata eltűnt a kisfiával (RÉ-MÁ-LOM). Miért nem tudta elfogadni a nagyapa a kisfiút, mennyire abnormális ez a viselkedés, vagy pedig valamennyire természetes reakció. Hogyan házasodhatott újra a nagymama, amikor pedig elvesztette az egyetlen lányát. Van-e jogunk öngyilkosnak lenni, amikor van egy 5 éves kisfiunk. Érdemes-e interjút adni a TV-nek (könyvet írni stb.) egy ilyen helyzetben, amikor épphogy csak kikerültünk egy drámai helyzetből, és az egész ország kiváncsi a történtekre?
És a szokásos tesztkérdés: mit tettem volna én?!
Én sem szomorú könyvet, sem filmet sem történetet nem szeretnék hallani egészen addig amíg már nagyon öreg nem leszek. Még azt is folyton megbánom, hogy egyáltalán valaha néztem/olvastam/hallottam tragikus történeteket akár valósakat akár fikciókat.
VálaszTörlésFel nem merülne, hogy megnézzem ezt a filmet, nagyon bátor vagy.
Én már akkor is zokogva sírok ha lázcsillapítót reklámoznak.
😂 de aranyos vagy, Fella! (majdnem cukit írtam, de aztán rájöttem, h Tamkonál vagyunk;))
TörlésIlonka :-DDD (senki se cenzúrázza magát az én heppjeim miatt :))
TörlésElla: tényleg bátor vagyok, baromira bántam. Ráadásul én beszéltem rá a férjemet... MOst meg azzal a gondoattal kacérkodom, h a könyvet is elolvasom ...!
Jaycee Lee Dugard-ról néztem egy dokumentumfilmet/interjút a youtube-on, őt 18 évig tartották bezárva, 11 évesen rabolták el, 2 kislánya született az elrablójától. Megdöbbentő, hogy mennyire "normális" maradt, én nem hiszem, hogy meg tudtam volna birkózni a helyzettel. Ott még az is volt, és tényleg döbbenetes, hogy a férfi pártfogó felügyelet alatt volt, többször jártak ellenőrizni a házban, és nem buktak le, illetve a férfinak felesége is volt, aki segített neki ebben az egészben.
VálaszTörlésKriszti: jajj, istenem. Őrület, hogy ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy mennyi mindent kibírnak/átélnek emberek, olyanokat, amiről mi még filmet sem nagyon merünk nézni.
VálaszTörlésNem térek magamhoz, micsoda történetek!
VálaszTörlésA filmről hallottam, persze, de amit Kriszti mesél, arról nem. Egek!
És az osztrák pasat halottad, aki a saját lányát tartotta fogva, csinált neki 3 gyereket, mind lent laktak a pincében, a gyerekek soha nem látták a napot...?
TörlésIgen.
TörlésDe a legtöbbet, szerintem, Kamupuschrol beszéltek. Nem?
Köszi a tippet, megnézem.
VálaszTörlésNekem is van gyerekem, én sem bírnám megnézni, igaz engem már az óriásos könyvnél elkapott a frász. Ez van.
VálaszTörlésSPOILER ALERT!!!
VálaszTörlésÉn pont azért mertem megnézni, mert láttam a plaklátot, és nyilván nem volt könnyű (gombócgyomor és bőgés és ami kell), de valahogy nekem nem okozott traumát, az maradt meg leginkább belőle, hogy ők ketten végig ott voltak egymásnak, és hogy elsősorban az anyának lehetett pokolian nehéz - I can live with that, az arról készült filmet, hogy ő gyerekként miken mehetett át elrablásától kezdve, már nem bírnám megnézni.
De egyébként én is úgy vagyok vele, hogy semmi szomorút nem vagyok képes befogadni már (elméletben nagyon érdekel az új The Zookeper's Wife, de gyakorlatban a Schilndlert sem nézném újra semmi pénzért), hiába mondogatom magamnak, hogy basszus, ha ők képesek voltak át- és túlélni, akkor nekem kötelességem legalább ezt a két órát kibírni, mert igenis tudnunk kell róla, hogy ne engedjük meg újra... :/
Igen ez is egy szempont, hogy tudnunk kell róla. Persze talán pont azok nem nézik akiknek tudniuk kellene...
TörlésEgyébként az nekem is eszembe jutott hogy hány ilyen történet van (most az eredeti fogvatartásra gondolok) és nemcsak ezek a hihetetlennek tűnő elrabolta meg a saját lányának csinált gyereket típusúak, hanem kis tanyákon távol a városoktól hány nő és gyerek él a "családfő" által kínozva, verve, megnyomorítva lelkileg. Persze elmehet pl. a közértbe, de aztán maga megy vissza a "rabsága" helyére mert nem tud jobbat.
Meg ott vannak azok a szekták ahol egy pasasnak van tíz felesége meg negyven gyereke, azok is micsoda életek.
Sziasztok!
VálaszTörlésÉn túl szorongónak éreztem magamat amiatt, hogy a félős filmeket elkerülöm. Felszabadító érzés volt, hogy más is így van vele! Köszönöm szépen, Farkas Tünde
Amiota a fiaim megszulettek en nem birok semmi olyan filmet, hiradoban hireket nezni, amiben gyereket bantanak, beteg vagy barmi rossz tortenik vele. Fizikailag faj.
VálaszTörlésUgyanígy vagyok vele. Évek óta csücsül a könyvespolcomon a könyv, számtalanszor megfogtam és mindig visszatettem, mert nem bírom elolvasni. Mióta megvan a lányom nekem sem mennek az ilyen könyvek.
TörlésElőbb a könyvet ajánlotta az egyik barátnőm, nem néztem utána, biztam benne és kikőlcsönöztem meg nekiláttam ... Mondjuk igy utólag azért bevallom, már a cim miatt is gyanús volt nekem - de miután belevágtam nem tudtam letenni, egy szusszra végigolvastam. Majd hallottam egy idő után a filmról - de kellett 3-4 hónap amig meg mertem nézni - viszont ez esetben elismerem a film és a könyv is úgyanolyan 'jó'... És hogy megviselt-e? meg, nagyon... ilyenkor tudom értékelni azt amim van : férjem, aki partner és barát is, gyerekeim, akik cukik és aranyosak, meg hisztisek is néha, lakásom, ahová ki és bejárhatok amikor akarok és szeretnék, szabadságom, egészségünk... és még sorolhatnám vég nélkül...
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok az eredeti szövegre! OLvastam, hogy a szerző írta a film forgatókönyvét is.
VálaszTörlésA napokban fejeztem be a könyvet, a könyvtárban bukkantam rá véletlenül.. nekem sokkal nagyobb mélységeket nyitott meg, mint a film, de éppen ezért zseniális. Ugyanúgy végigrettegtem a szőnyegbe csavart részt, pedig tudtam, hogy mi fog történni. :)
VálaszTörlés